Mondtam már, hogy ebéd közben ne telefonálj?

Tech Hírek   |   2015.05.12 - 17:09   |   Írta: Pausch Rita   |   1037

A minap betértem egy kínai kifőzdébe a belvárosban. Épp csúcsidő volt, a környező irodák népei ültek bent. Akik egyedül ettek, azok szinte kivétel nélkül, fél kézzel a mobiljukat nyomkodták, miközben zsonglőri ügyességgel pakolták be a falatokat a szájukba a másikkal. Volt, aki telefonált és olyan társaság is, ahol annak ellenére, hogy közösen ettek és beszélgettek, szintén akadtak tagjai a csoportnak, akik nyomkodtak.

family eating

Bár az otthoni étkezéseket nálunk mindez még szerencsére nem fertőzte meg, de láttam már olyan családot, ahol igen. Sőt azt észrevettem magamon is, hogy amikor kávézni megyek valakivel, akkor hajlamos vagyok én is néha rá-ránézni a telefonra… Ez lenne a belépő, első lépés az okoseszközökbe merült személytelen együttlétekhez?  

Nem tudom mikor történt mindez. Azt már megszoktam, hogy az utcán, a tömegközlekedésen, a vonaton és az egyetemen megy a nyomkodás. De már az éttermekben és a családi ebédeken vagy vacsorákon is rá vagyunk gyógyulva a kütyüinkre?

Ezeket a szociológiai megfigyeléseket tehette az ausztrál gyártó, a Dolmio is, amikor kitalálta a legújabb konyhai felszerelését. A termék egyelőre kereskedelmi forgalomban nem kapható, de nem elképzelhetetlen, hogy oda fog kerülni.

Egy olyan konyhai kiegészítőről van szót, amit az édesanyák és családfők könnyedén használhatnak a nyugodt, közös időtöltés érdekében. Legalábbis fél órára. A borsörlőnek álcázott és akként is funkcionáló eszköz egyben egy wi-fi és készülék blokkoló is. Egy kis borsdarálás és az okoskütyüknek 30 percre lőttek, beleértve még az okostévéket és a tableteket is. A cucc gyilkos és ördögi. Ja, nem.  Csak egy kicsit lehetőséget teremt a kikapcsolódásra. Szó szerint.

Az alábbi videó tanulsága is mutatja, hogy az élet nem állt meg egy kis "okos-áramszünet" ellenére sem...   

http://youtu.be/HUgv5MDF0cQ 

Kép forrása: Dailymail, davidgoldmanphoto/Corbis


Kommentek megjelenítése