Újra magazinban jelent meg az Apple Watch

Tech Hírek   |   2015.02.19 - 11:32   |   Írta: Pausch Rita   |   685

Bár már szeptember óta tudunk bizonyosan az Apple Watch érkezéséről, sőt most már az is kiderült, köszönhetően Tim Cook-nak, hogy áprilistól kerülhet forgalomba. Valahogy az Apple mégis tartozik még valamilyen eseménnyel vagy bemutatóval a termékről...

candice-apple-watch

Úgy sejthető, hogy hamarosan sor kerül valami ilyesmire is, addig is az Alma minden lehetséges módon igyekezik a Watch útját egyengetni. Például azzal, hogy a divatvilágot már jóval a forgalmazás megkezdése előtt próbálta a saját oldalára állítani. Úgy tűnik, ez a fajta marketing olyannyira jól sikerült nekik, hogy az okos óra piac egyéb szereplői is fenyegetve érezték magukat. Több gyártó, melyek sokkal tapasztaltabbak a területen, igyekeznek felsorakozni és felnőni a kihíváshoz, amit az Apple Watch jelenthet, már csak a márkanév elismertsége okán is. Illetve egészen új, eddig a piac ezen területétől távolmaradó, szkeptikus gyártók is ringbe szálltak. Az azonban kérdéses továbbra is, hogy a fogyasztókat mennyire, és főleg meddig fogja érdekelni az okos óra.

Visszatérve az Apple marketing hadjáratához, a kínai Vogue címlapján már szerepelt egyszer az új termék, ezzel teljesen a divatvonal felé húzva. Idén márciusban azonban immár a sportvonalat is erősítve egy amerikai, főként életmód témában érdekelt, a Vogue-hoz hasonlóan Condé Nast tulajdonú magazin, a Self, vezető híréhez került a Watch.

A magazinban a Victoria’s Secret márka egyik neves modellje, vagy, ha úgy tetszik „angyala”, Candice Swanepoel, tündököl a címlapon. A magazinban pedig egy teljes fotósorozat látható a hölgyről, akinek az egyik képen a csuklójára került fel az okos jószág sport változata, ami 349 dolláros kezdő áron kerül majd az üzletekbe. A magazinban azt írják, hogy a főszerkesztő, Joyce Chang, is alig várja, hogy hordhassa a saját Watch modelljét, amiről egyébként a főszerkesztői levélben maga is beszámol.    


Kommentek megjelenítése