Obama már akkor tudott az iPhone-ról, amikor még senki sem

Tech Hírek   |   2015.02.06 - 10:57   |   Írta: Pausch Rita   |   672

Az USA-ban február 10-én jelenik meg David Axelrod-nak, Obama elnök vezető kampánytanácsadójának, könyve, amiben olyan részleteket is közöl, amikről eddig a világ nem tudhatott.

steve-jobs-obama

Az egyik újság, a The New York Daily Mail, előre betekinthetett a könyvbe és néhány részletet megosztott előre az olvasókkal. Ezek között olvasható az is, hogy 2007-ben egy privát megbeszélésen Steve Jobs megmutatta az iPhone-t Barack Obamanak, aki akkor még szenátorként tevékenykedett. Az Obama azt mondta Jobs-nak, hogy ha legálisan megtehetné, akkor most bevásárolna egy csomó Apple részvényt, mert „ez nagyot fog szólni”.

A későbbi elnök kicsit sem tévedett, hiszen a Washington Post számításai szerint, ha a szenátor bevásárolhatott volna akkor, 2007. április 27-én, a részvényekből 400 000 dollár értékben, akkor ez most 3,6 millió dollárt érne. Persze fizetnie kellett volna 2012 óta 40 000 dollár osztalékot, de még így is busásan megérte volna az üzlet.

obama

Persze nem ez volt Jobs és Barack Obama egyetlen találkozása, talán a legnevezetesebb mégis a „Szilícium-völgy csúcs” volt. Obama elnök azóta is nagy rajongója az Apple termékeknek, amit azon felül, hogy ő maga is ezeket használja, még az is bizonyít, hogy 2014-ben az adventi képeket a Fehér Házról a hivatalos fotós az új iPhone 6 Plus készülékével készíthette. 

Forrás:9to5Mac
Képek forrása: 1 - 9to5Mac, a szóban forgó könyvből, 2- JIM LO SCALZO-POOL/GETTY IMAGES



Kommentek megjelenítése