Melyik ország áll az Apple sikerei mögött?

Tech Hírek   |   2015.01.29 - 10:32   |   Írta: Máté Gergő   |   523

Megszülettek a pénzügyi jelentések, elkelt 74,5 millió iPhone és az Apple keresett újabb 18 milliárd dollárt. Ezek az eredmények világszintűek, ám mégis akad a világnak egy szeglete, ami kiemelkedően teljesít, ez pedig nem más, mint Kína. Az előző negyedévben bámulatos 157%-os növekedést ért el az Apple és éves eredményt tekintve szintén meghökkentő 70%-ot, ami minden más helyhez viszonyítva kétszeres emelkedés, az Ázsiai és Amerikai eredményeknek pedig a háromszorosa.

chinaapple

Kínában az iPhone a feltörekvő középréteg státusszimbóluma lett, ők pedig úgy veszik, mint a cukrot. Az Apple felfigyelt a magas igényekre és az Apple Watch már a kínai Vogue magazin címlapján is megjelent.

Az ázsiai országból származó bevétel eddig elmaradt az európai és amerikai piacétól, de az új iPhone-ok megjelenésével az Apple most többet tud eladni belőlük ott, mint a világ bármely más pontján. Benedict Evans elemző szerint a piac jelenleg az elvárások felett teljesít.

apple growth chart.0

Emellett további optimizmusra ad okot, hogy az Apple igazgatóhelyettese, Luca Maestri elmondása alapján 2016-ig 40-re bővítik a Kínában létesített Apple üzletek számát, Tim Cook pedig ezt megerősítve „Hihetetlen piac” jelzővel illette Kínát.

Az olyan amerikai cégeknek, mint a Google, Facebook és Twitter sokszor meggyűlik a baja a helyi kormányzattal, de úgy tűnik az Apple megtalálta a közös hangot, ennek is köszönhetőek a sikereik.

apple china rev.0

Forrás: theverge.com


Kommentek megjelenítése