2014 nagy Apple pillanatai

Tech Hírek   |   2014.12.31 - 15:36   |   Írta: Pausch Rita   |   887

Bizony a 2014 is mozgalmas év volt az Apple számára. Egy összefoglalóban megkíséreljük röviden leírni, hogy mi minden történt az Almás cég háza táján, és kisebb bakikat leszámítva milyen évet is zárhatnak.

IMG 0019

A tőzsde

Az év eleje még picit döcögősen indult, hiszen az Apple egy nagy részvény visszavásárlási projektet hajtott végre. 14 milliárd dollárnyi AAPL részvény került vissza az almás céghez. A tranzakcióra a részvények árának csökkenése miatt volt szükség. Tim Cook azt mondta, hogy bíznak a cégben és a sikerükben, ezért hajtják végre ezt a manővert. Utólag elmondható nem is volt hiába. Novemberben már az Apple részvényei az év eleje óta 50 százalékos emelkedést mutattak. Sőt, a cég tőzsdei kapitalizációja elérte a 700 milliárd dolláros küszöböt is. A végeredmény tehát, hogy a részvények árai a magasba emelkedtek.

Az Apple felvásárolta a Beats céget

Az Apple eddigi legnagyobb beruházása volt Dr. Dre és Jimmy Iovine egyre inkább felfutó cégének megvásárlása. Nem kevesebb, mint 3 milliárd dollárt fizetett a vállalatért az Alma, ráadásul a két ex-tulajdonos továbbra is nekik fog dolgozni.

iOS 8 és OS X Yosemite

Júniusban beharangozták az új iOS 8 és az OS X Yosemite érkezését. Az iOS vizuális megújítása már a korábbi 7-es verziónál végbement, míg a Yosemite esetében főként most valósult meg.
A legnagyobb újdonságot ezúttal a rendszerek és eszközök közötti átjárhatóság jelentette. Immár a híváskezelés az összes Apple eszközön lehetséges függetlenül attól, hogy a lakás melyik pontján hagytuk el a telefonunkat (handoff), illetve a continuity funkció segítségével az egyik eszközön megkezdett tevékenységet folytathatjuk másik Apple készüléken is.
Az iOS 8-hoz kapcsolódó további újdonság, a „family sharing” funkció, ami lehetővé teszi, hogy egy adott Apple fiók megvásárolt tartalmait 6 további családtaggal lehet megosztani, vagyis nem kell minden családtagnak külön megvennie az alkalmazásokat.

apple20143

Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy az iOS 8-ra való áttérés csöppet sem ment zökkenőmentesen.

iPhone 6

Bár Steve Jobs már 3 éve nincs köztünk, csak most merészkedett az Apple olyan messzire, hogy kifejezetten szembemenjen a néhai alapító akaratával. Szakítottak Jobs korábbi elképzelésével a kisebb telefonokról és ezzel a „lázadó” lépéssel óriási sikert is arattak. Az új iPhone 6 és 6 Plus annak ellenére is megdöntött minden eladási rekordot, hogy a legjelentősebb változás az 5S készülékekhez képest a telefon méretében történt.

Az új készülékek megjelenése szintén nem ment simán. Nagy sajtóvisszhangot keltett a kiálló kamera és a bendgate botrány (elhajlott készülékek) is. A kisebb jelentőségű, de bosszantó hairgate (az iPhone 6 illesztésekbe beakadó haj és arcszőrzet) után, mégis lecsillapodtak a kedélyek. Mindezen mallőrök nem mondhatni, hogy visszaesést okoztak volna az eladásokban. Az iPhone 6 minden eddigi iPhone készülék eladásai statisztikáit megdöntötte, Karácsonykor pedig az aktivált készülékek fele Apple termék volt.

Apple Pay

Újabb lépés a sci-fi filmek világának megvalósulása felé a mobilfizetés. Az új fizetési rendszer az iPhone 6 (és 6 Plus), az iPad Air 2 és az iPad mini 3 készülékek felhasználóinak lehetővé teszi, hogy a bankkártya regisztrálása után, szinte minden olyan helyen, ahol NFC vagy PayPass technológiával lehet fizetni lehetővé teszi, hogy bankkártya nélkül, pusztán a készülék odatartásával, majd ujjlenyomat ellenőrzéssel fizetni lehessen.

Az ötlet ugyan nem az Apple sajátja, a működő szolgáltatást pusztán tökéletesítették, ettől függetlenül óriási az érdeklődés a szolgáltatásra. Az USA-ban folyamatosan bővül az elfogadók köre. Egyelőre még csak amerikai bankkártyákkal érhető el, de az Apple már tárgyal európai bankokkal is, hogy itt is mielőbb használható legyen. 

Retina iMac

Az új iMac 5K retina felbontású kijelzője a bizonyíték rá, hogy az Apple a korábbi kételyekkel ellentétben nem feledkezett meg az asztali komputereinek a fejlesztéséről sem.

apple20142  

Új irányok

Még júniusban a céghez került egy neves személyiség a divatvilágból. Az egykori Burberry vezérigazgató, Angela Ahrendts, átigazolt az Apple-höz, sőt több pletyka is érkezett arról, hogy különféle tervezők és divatszakemberek kerülnek az Alma dolgozói közé.
Az iPhone 6 bemutatójakor szeptemberben, lerántották a leplet a készülő új termékről az Apple Watch-ról is, bár az eszköz forgalmazásának kezdő dátuma még azóta várat magára.

Az okosóra már sokkal inkább a divatszakma kapuján kopogtat, mint a műszaki vonalon, így, ha lassan is, de összeállt a kép. Az Apple új vizek felé kormányoz, célzottan elkezdte ostromolni a divatvilágot és a korábbi, divatszakma irányába tett lépések mind ezt az utat egyengették.

Szövetség az IBM-mel

Azt mondják egy ellenséget úgy a legkönnyebb semlegesíteni, ha a barátunkká tesszük. 2014-ben a két cég eltérő irányai miatt már közel sem voltak akkora konkurensek, mint a korai években, de azzal, hogy júliusban bejelentették az együttműködést, a szembenállás végleg feloldódott az Apple és az IBM között. A közösen fejlesztett alkalmazások nagy sikernek örvendenek mostanra

iCloud botrány

Szeptemberben napokkal az új iPhone bemutatója előtt tört ki az iCloud-botrány. Számítógépes bűnözők tevékenysége nyomán hírességek iCloud fiókjait feltörték és a szóban forgó celebekről készült privát meztelen képek kerültek a netre. (Sokmillió férfi nagy örömére.) Az Apple a hatóságokkal karöltve teljeskörű vizsgálatot indított, de nem találták nyomát, hogy a rendszer gyengesége folytán sikerült volna a támadás, a fiókokat egyenként sikerült a hackereknek kompromitálni.

Folyamatos zűrök Kínával és Oroszországgal

Ugyan az iPhone 6 eladások talán Kínában voltak a legmagasabbak, ezt komoly konfliktusok előzték meg. A kínai kormány először kémkedéssel gyanúsította az Apple-t, ezután be is fagyasztották az Apple eszközök beszerzését a kínai közigazgatásban, majd az új iPhone 6 forgalomba kerülését akadályozták a hatóságok, ami miatt ez egy kicsit csúszott is.

Oroszországgal szintén nem volt felhőtlen az Alma viszonya, ugyanis a Wikileaks kiszivárogtatások nyomán, az oroszoknak is aggályai támadtak az amerikai cég szoftvereivel kapcsolatban és a rendszereik forráskódjait kérték. Ezt követte Tim Cook coming outjával összefüggésben a szentpétervári Jobs emlékmű lebontása, majd pedig a rubel ingadozásokat követően az online orosz Apple Store-ban az eladások időleges felfüggesztése. 

Tim Cook

Az Apple vezérigazgatója bár elődjénél kevésbé tűnik szeszélyesnek és makacsnak, azért 2014-ben vele kapcsolatban is zajlott az élet. Amióta a vállalt élére került, sokan megkérdőjelezik tevékenységét és profitorientált vállaltvezetési stratégiáját. Cook viszont idén még azzal is borzolta a kedélyeket, hogy nyíltan felvállalva homoszexualitását, az Apple-t is az emberi egyenjogúság és a melegek jogaiért való kiállás mellé sorakoztatta.

A vállalt vezetője emellett a twitter oldalán gyakran tesz közzé posztokat és az elsők között vett részt a nyár őrületének tartott Ice Bucket (vagyis jeges vödör) kihívásban, ami az ALS kutatási alapot támogatta. Nem mellékesen pedig a Time magazin éves kitüntetésén, bár végül nem kapta meg, de jelölték az év embere címre.

U2

Először történt olyan lemezbemutató, mint a neves ír zenekar és az Apple együttműködése nyomán. Az év első felében még akadt némi összetűzés a RED kampánnyal kapcsolatban a U2 frontembere, Bono, és a cég között. Ez mégsem gátolta meg őket abban, hogy az év második felében a zenekar vadi új lemezét  az iTunes áruházban tegyék legelőször elérhetővé, sőt az iOS felhasználók számára egy darabig ingyen letölthetően.  

Gond azért itt is akadt, hiszen végül azok is megkapták az új U2 albumot, akik amúgy nem is kérték…

apple20144

Végül...

Karácsony előtt pattant ki a BBC botrány. A csatorna dokumentumfilmet készített arról, hogy az Apple beszállítói milyen embertelen módon és körülmények között dolgoztatják a munkásokat a gyárakban, az Apple viszont mélyen sértve érezte magát, mert szerintük ők elég sokat tesznek a dolgozók érdekében különösen más cégekkel összehasonlítva.

Még meglátjuk, hogy ebből mi lesz. Az azonban bizonyos, hogy mindezeken végigtekintve jó kis évet zárt az Alma és vele együtt mi is.

A HasználtAlma Team tagjaiként és Alma rajongókként egyaránt kíváncsian várjuk, hogy milyen újdonságoknak örülhetünk a következő évben.

 


Kommentek megjelenítése