A svájci nagyágyú lesz a konkurencia

Tech Hírek   |   2014.12.17 - 15:20   |   Írta: Pausch Rita   |   1120

Egyre inkább látszik, hogy a piac az Apple Watch körül nagy őrjöngésre számít és ez talán abból látható a legjobban, hogy a nagy óragyártók figyelme is az okosórák felé irányul.

apple vs tag1

A luxus svájci óragyártók eddig eléggé elutasítóan és egyfajta fensőbbséges unalommal szemlélték az Apple újítását. Mondván a nagypapa antik aranyórája mindig többet fog érni, mint a játékóra. Most azonban, hogy az Apple ilyen tudatos és erősnek mondható marketingstratégiával alapozza az útját az új termékének, a nagyok is úgy döntöttek, hogy nem ülnek tovább a babérjaikon.

Egyelőre a TAG Heuer, aki megmozdult és, amit korábban még csak Jean-Claude Biver nyilatkozataiból lehetett tudni, immár hivatalos. A TAG Heuer nekiállt, hogy elkészítse az Apple Watch versenytársát.

Itt már igazán nagy erők fognak összecsapni, mert bármilyen nagy cég is az Apple és akármilyen dinamikusan fejlődik is, a TAG Heuer mögött az LVMH csoport áll. Ez pedig azt jelenti, hogy a TAG Heuer erős előnyből indulhat, hiszen nem csak sok éves óragyártási tapasztalattal bír, valamint ezen az Apple-nek új piacon, egy régi, bejáratott, megbízható márkával, de ráadásul az LVHM csoportnak a kezében van annak a piacnak a nagy része is, ahova az Apple az okosórájával épp belépni igyekszik.

Kérdés, hogy a pszichikai hadviselés része, vagy szimplán csak a magabiztosság jele, de a TAG Heuer vezetője, Biver, azt nyilatkozta, hogy az Apple Watch „túl nőies” és úgy néz ki „mintha egy elsőéves egyetemista tervezte volna”. Mindehhez pedig azt is hozzátette, hogy az olyan okosórák, mint az Apple Watch hamar elavulttá lesznek, míg a „luxusban mindig van valami időtlen”.

A TAG Heuer az okosóra projektet úgy négy hónappal ezelőtt kezdte meg. A cég célja, hogy a termékük az „első, mindenkiétől különböző és egyedi” legyen. Mindaddig viszont nem állnak elő semmilyen részlettel, amíg egy minőségi szemléltetőt nem tudnak bemutatni. Erre viszont legalább 2015 végéig várni kell.  

Forrás: Macrumors


Kommentek megjelenítése