Versenyben a Samsung az A9 gyártásáért

Tech Hírek   |   2014.11.04 - 19:56   |   Írta: Máté Gergő   |   773

A Samsung és a tajvani TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company) továbbra is versenyzik az Apple következő generációs A9-es chipjének elsőszámú beszállítói jogáért. Az év végéig biztosan ki fog derülni, hogy mely gyártó nyeri el a címet.

A8

Forrásaink szerint a Samsung alacsonyabb költségeket kínált az Apple-nek, hogy biztosítja a helyzetét az A9-es chippel kapcsolatban. A cég egyéb chipek szállításával is foglalkozik, mint a flash memória és további optimalizálási szolgáltatásokat nyújt. A Samsung régóta készíti az A-szériájú Apple processzorokat, de az almás cég tavaly megállapodást kötött a TSMC-vel.

Az előző hónapban a Samsung félvezető ágazatának vezetője, Kim Ki-nam bejelentette, hogy 14 nanométeres technológiával készít processzorokat az Apple-nek, ami szinte egyértelműen jelezte, hogy a koreai cég fogja az A9-es chipet gyártani. Azonban előfordulhat, hogy az Apple mindkét céget felkéri annak érdekében, hogy a beszerzési láncolatot megossza.

Az előző évben az Apple megállapodást kötött a Samsung vezetőségével, hogy az A9-es processzorok beszállításának legalább a 40%-át tőlük rendelik (emelve a korábbi 30%-ot) ezért lehetséges, hogy a többit a TSMC fogja szolgáltatni. Az A9-es processzor a jövő iPhone készülékeibe és az iPad-ekbe fog bekerülni, leváltva a jelenlegi A8-as chip-et, ami az iPhone 6 és 6 Plus 20 nanométeres technológiával készített processzora. Tovább színesíti a képet, hogy az iPad Air 2-be egy jóval erősebb (az A8-asnál 55%-al gyorsabb) 3 magos A8X chip került.

Forrás: macrumors.com


Kommentek megjelenítése