Emlékezzünk Steve Jobs-ra!

Tech Hírek   |   2014.10.05 - 12:58   |   Írta: Pausch Rita   |   837

Mindösszesen egy nappal azután, hogy megszületett az Apple-nél a csodás iPhone 4s, valami egészen tragikus is bekövetkezett. Három éve, 2011. október 5-én, egy különleges ember örökre elhagyta világunkat. Hátrahagyott azonban valami egészen elképesztő dolgot, amit ő alkotott és, ami annyi embernek adott örömet és tett jó szolgálatot. Egy céget, ami ennek az embernek a szárnyai alatt nőtt és vált a legnagyobbá sok dologban: az Apple.

stevejobs

Pénteken Tim Cook a következő e-mailt küldte az Apple dolgozóinak:

Csapat,

Vasárnap érünk Steve halálának harmadik évfordulójához és biztos vagyok benne, hogy sokaknak eszébe fog jutni ezen a napon, csak úgy, mint nekem.

Remélem, majd szántok rá egy pillanatot és gondoltok arra, hogy Steve hányféleképpen tette jobbá az életünket. Köszönhetően a termékeknek, amiket megálmodott, a gyerekek új módon tanulhatnak. A világ legkreatívabb emberei mindent írnak rajuk, szimfóniákat vagy pop slágereket, regényeket, költeményeket, akár szöveges üzeneteket is. Steve életműve megteremtette a vásznat, amire most művészek alkotják a mesterműveiket.

Steve elképzelései sokkal túlmutatnak az életén, és az értékek, amiket épített mindig velünk lesznek az Apple-nél. Rengeteg ötlet és projekt, amin jelenleg is dolgozunk csak a távozása után kezdődött, de a hatása letagadhatatlanul érezhető mindegyiken, csak úgy, ahogy mindannyiunkon is.  

Kellemes hétvégét és köszönjük nektek, hogy segítetek Steve örökségét továbbítani a jövőbe!

- Tim

Steve Jobs az Apple-ben él tovább. Három év távlatából sem hangzik el úgy riport, vagy hír a céggel kapcsolatban, hogy fel ne merülne az alapító neve, vagy ne jutna valakinek eszébe egy történet róla. Steve Jobs immár az Apple maga.

stevejobs2

Jobs munkásságának nagyszerűsége talán abban állt leginkább, amit 2007 januárjában egy keynote alkalmával önmaga is megfogalmazott. Mindig egy lépéssel előrébb járt. Ő maga, ezt egy Wayne Gretzky idézettel szemléltette. A világklasszis jégkorongos azt mondta egyszer, hogy sohasem oda korcsolyázott, ahol a korong épp volt, hanem oda, ahol majd lesz. Steve azt vallotta, hogy az Apple-nél is pont ezt próbálták, próbálják és mindig is próbálni fogják megvalósítani.

A mostani eladási számok talán meghökkentenék Steve-et, de bizonyosan örülne nekik, még, ha nem is értene egyet minden lépéssel, ahogy ezt utódai elérték. Egy azonban bizonyos: emléke kitörölhetetlenül egybeforrt a céggel.


Kommentek megjelenítése