Beperelték az Apple-t az e-book tröszt miatt

Tech Hírek   |   2014.07.17 - 12:05   |   Írta: Máté Gergő   |   971

A Reuters értesülései szerint az Apple kész kifizetni 450 millió dollárt az Egyesült Államokban, amiért az iPad gyártója megegyezett az öt legnagyobb kiadóval az e-könyvek árainak kartellesítéséről. A bírósági jegyzőkönyv Szerdán született.

Apple-court

A beadványt a New York Szövetségi Bíróságán még tavaly adták be egy 400 millió dolláros büntetést követelve, amiért az Apple részt vett a trösztben, mely teljes mértékben sértette a fogyasztók érdekeit. Másodfokon a határozat szerint az Apple-nek 70 millió dolláros bírságot kellene fizetnie, melyből 50 milliót a fogyasztók kapnának, vagy a teljes bevételt semmisnek tekintenék.

„Bár egyelőre nem tudni az ügy végkimenetelét, bízunk benne, hogy az Apple kifizeti a büntetést” – mondta a connecticuti főügyész, George Jepsen.

Az Apple nyilatkozatban tagadta a tröszttel kapcsolatos vádakat és a cég szóvivői kijelentették, hogy fellebbezéssel fognak élni.

„Semmit nem csináltunk szabálytalanul és bízunk benne, hogy ez bebizonyosodik” – mondta Kristin Huguet szóvivő.

Az eset már júniusban magasabb szintre emelkedett, ám akkor még nem vált nyilvánossá. A 33 államot érintő jogi követelés akár 840 millió dollárig is duzzadhat. Míg az öt e-book kiadóra 166 millió dollárt szabtak ki, addig az Apple-t ért büntetés jelenleg 400 millió dollár körül mozoghat.

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma és a főállamügyészek 2012-ben már egyszer beperelték az Apple-t, akkor a vád az e-könyvek árának illegális növelése volt.

A jelenleg érintett kiadók: Lagardere SCA's Hachette Book Group Inc, News Corp's HarperCollins Publishers LLC, Penguin Group (USA) Inc, CBS Corp's Simon & Schuster Inc és Verlagsgruppe Georg von Holtzbrinck GmbH's Macmillan.

Ha az Apple kifizeti a teljes 450 millió dolláros büntetést, akkor az a tavalyi éves bevétel (37.04 milliárd dollár) alig 1%-át jelentené.

Forrás: reuters.com


Kommentek megjelenítése