A Samsung felvásárolná a Sirit fejlesztő céget

Tech Hírek   |   2014.06.18 - 06:36   |   Írta: Pausch Rita   |   568

A hír olvasása után megkérdeztem Sirit, hogy szereti-e a Samsungot. Azt válaszolta, hogy ő mindig is teljesen Almás. Nos, lehet, hogy Sirinek változtatnia kell majd a hozzáállásán?

siri2

Az Apple személyi asszisztense, Siri, 2011 óta az iOS csúcsdísze, most mégis félő, hogy a cég, ami a technikai tudását teszi Siribe, az Apple legnagyobb ellenfelének karmai közé kerül.

A Nuance Communications nevű szoftverfejlesztő cég beszédfelismerő rendszereket fejleszt és ők a szülei Sirinek is. (Ha engem kérdeztek, igazán jó munkát végeztek nevelés terén, Siri igazán illedelmes lett.)

A Nunace a Wall Street Journal értesülései szerint több céggel is tárgyalt már az eladásról, köztük a főgonosz Samsunggal is. Bár más sajtóorgánumok csak pletykának tarják az egészet, az bizonyos, hogy sem a Nuance, sem a Samsung nem válaszoltak a megkérdezéssel kapcsolatban semmit. Valamint az is bizonyos, hogy a lehetséges vásárlók listáján az Apple egyelőre nem tűnt fel annak ellenére sem, hogy jelenleg is közös projekten dolgoznak együtt a készülő Health alkalmazás számára.
A cég értéke egyébként jelenleg 5,5 milliárd dollár körül van, a hír viszont természetesen azonnal felnyomta a részvények árát.

Azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Siri szülei nem annyira hűséges típusok, mint azt hisszük. Jelenleg több cégnek is dolgoznak köztük természetesen a Samsungnak is, akik az okostelefonokhoz, a tabletekhez és a tévékhez is tőlük vásárolják a hangfelismerő rendszereket, csak úgy mint a Nintendo, a Panasonic és további több neves ügyfél között a Daimler AG is.

Szóval ki tudja, hogy Sirinél az elköteleződés az Alma mellett csak amolyan gyerekes lázadás, vagy neki is megváltozik véleménye, ha a szülei átpártolnak…

Forrás: www.mashable.com


Kommentek megjelenítése