Az MTV multikulturális hangulatjeleket követelt

Tech Hírek   |   2014.03.26 - 07:41   |   Írta: H.A   |   480

emojiuj1

Az egész az MTV (mármint a zene tv) act blogjából indult, ahol szóvá tették, hogy csak nagyon kevés hangulatjel van egyéb rasszok számára, pedig fehér bőrszínen kívül még más is létezik. Több sztárocska, köztük Miley Cyrus énekesnő – botrányhős, is kiállt a gondolat mellett, hogy multikulti hangulatjelekre van szükség, vagyis felkapták az ügyet.

Az Apple nemzetközi kommunikációs alelnöke, Katie Cotton a következő nyilatkozatot adta ki válaszul az MTV act blogra:

„Tim továbbította a levelüket. Egyetértünk. Az emoji karaktereink Unicode standard szerintiek, ami azt jelenti, hogy többféle felületen is megfelelően kell működniük. Az emoji karakter készletben szükség van nagyobb változatosságra, ezért az Unicode konzorciummal szorosan együttműködve erőfeszítéseket teszünk, hogy korszerűsítsük a standardot.”

Az Unicode konzorciumnak nem kisebb tagjai vannak az Apple mellett, mint például az IBM, a Microsoft, Adobe, Google és még néhány cég.

A hangulatjelek témakörét az Apple csak az elmúlt években karolta fel, korábban még egy támogató app-ra is szükség volt a használatukhoz, bár mostanra már elérhetőek a beállításokon keresztül is. Valószínűleg ez a mostani változtatás is hamarosan végbemegy, hiszen az iOS 6 megjelenésével mutatta be az Apple az emojik körében az azonos nemű párok hangulatjeleket.


Kommentek megjelenítése