Automatizálják az iPhone akkumulátorának gyártását

Tech Hírek   |   2014.03.25 - 06:38   |   Írta: Máté Gergő   |   432

Egyre több területen szeretné redukálni az emberi tényezőt az almás cég. A DigiTimes szerint az év végére tervezik az akkumulátorok automatizált gyártásának bevezetését.

Featured57-642x480

Ez a lépés a cupertinoi cég számára azt is jelentené, hogy az emberi munkaerő igényüket csökkenthetik és más, az iPhone gyártással kapcsolatos folyamatokra fókuszálhatnak.

„Az Apple már sikeresen automatizálta a Mac Pro és iMac gyártási folyamatait. Az anyagmozgatáson és a végső összeszerelésen kívül a legtöbb terület nem igényli az emberi erőforrást” – írja a DigiTimes.

A múlthéten megtudtuk, hogy az Apple egyik jelentős partnere, a Pegatron ütemterve szerint az iPhone 6 okos telefonok készítésének megkezdése a második negyedévben kezdődik. Az Apple telefonok 50%-át a cég kunshani (Kína) létesítményében fogják legyártani.

Nincs új a nap alatt, hiszen már most előre biztosak lehetünk benne, hogy a maradék 50%-ot az Apple régi partnere, a Foxconn készíti majd el.

Az automatizált gyártásnak meglesznek a maga előnyei. Ezzel a módszerrel jóval kevesebb hibás akkumulátor készülhet majd. A források jó ideje arra utalnak, hogy az Apple új telefonja méretes zafírkristály kijelzővel fog rendelkezni. Ehhez pedig alapvetően hosszabb élettartamú, erősebb akkumulátorra is szükség lesz.


Kommentek megjelenítése