iPhone pro és kontra női szemmel
Előre bocsátom, mintegy megerősítés gyanánt, hogy a nők nem úgy gondolkodnak, mint a férfiak. A legfőbb szempontjaink a választásaink terén eltérnek a férfiakétól.
Nőkre kevésbé jellemző, hogy csak úgy technikai leírásokat böngésznek. Persze más, ha szeretnénk venni valamit, mert akkor előfordul, de a legtöbb esetben nem a számadatok miatt és a működésről információkat kapni, hanem inkább azért, hogy megismerjem azok véleményét, akik – velem ellentétben – értenek ezekhez.
Műszaki cikkek vásárlásakor alapvető vásárlási hozzáállásom az ár/érték vizsgálat. Kivéve, ha bejön a női faktor, vagyis, hogy az adott dolog tetszik vagy sem. Ez az a kategória, ahol nincsenek észérvek, csak és kizárólag a nőkre annyira jellemző érzések. Ha ez a faktor bejön a képbe akármilyen szakértő alkothat akármilyen meggyőző és racionális véleményt. Egyszerűen nem érdekel.
A kedvesem informatikus. Nem akarta, hogy iPhone-t vegyek. Nekem viszont egyszerűen kellett. Nem volt kérdés. Első pillantás és szerelem. Nem tudtam véletlenként értelmezni, amikor a szolgáltató felhívott és egy elég kedvező fizetési konstrukciót ajánlott, amivel ugyan részletre kaptam a telefont, de hűséges előfizetőként egész baráti végösszeggel.
Imádtam a formáját és a külsejét. Letisztult, minimális dizájn és elegancia. Amikor az eladó megkérdezte, hogy milyen színt szeretnék, csak annyit mondtam neki, hogy lány vagyok. Mivel ő is lány volt, bólintott és hozta a fehéret.
Ugyanakkor pont ez a szín (tónus) volt, ami később el is szomorított az egész Apple lufi körül. A végén már mindenkinek fehér iPhone-ja volt. Mert amellett, hogy szép ugyan, azért valljuk be a két opció a színválasztás terén egy ilyen felkapott modellnél elég csekély. A készülékek elterjedésével egyre többször láttam a telefonom másoknál… Egy buli alkalmával például egy kedves barátnőmet megkérdeztem, hogy mit akar a telefonommal. Nem különösebben zavart, hogy nézegeti, de gondoltam azért megkérdezem, hátha tudok segíteni: - Ez az én iPhone-om!
Hát igen, valami ilyesminek képzelem azt, ha valami ciki.
Ez azért korlátozottá tette picit az ügyet. Ráadásul nem ez volt az egyetlen, ahol a korlátozott jelző beköszönt az Apple-lel kapcsolatban.
Nekem a vásárlás utáni első nehézségem a legelső beérkező híváskor jött. Mivel ezt megelőzőn volt már érintőképernyős telefonom, tudtam, hogy milyen mozdulattal lehet hívást fogadni, de hiába az egyre hangosabb „hallózás” nem hallottam semmit. Jó néhány próbálkozás ellenére a telefon néma maradt. Ezt bemutattam egy elvileg hozzáértő ismerősömnek is, akinek csak annyi volt a válasza, hogy ha tőlük vettem volna most rögtön ki is tudná nekem cserélni, de nem tőlük vettem, úgyhogy másnap gyorsan vigyem vissza. Klasszikus „facepalm” sztori. Csak a fóliát kellett lehúzni. Jó, hogy rájöttem, mert így csak magam előtt égtem, úgy meg egy fél bolt röhögött volna rajtam.
Sokáig ez volt a telefonnal az egyetlen problémám.
Az iOS használatát nem tartom nagy ördögősségnek. A beállításokban a „mi hol van” probléma sokkal kisebb mérvű, mint mondjuk az Androidnál.
Egyszer valaki azt mondta, hogy ez a telefon úgy lett kitalálva, hogy egy kevésbé műszaki beállítottságú eldugott amerikai vidéken élő farmernek ugyanolyan jól használható legyen, mint egy csúcsvezetőnek egy világcégnél. Ez gyakran jutott eszembe, mert a használata tényleg elég egyszerű. Annyira az, hogy az egyéves unokahúgom már most van olyan program, amit simán használ a tesóm iPhone-ján.
Visszatérnék a fent már említett korlátozottsághoz. Korlátozva éreztem magam a szinte mindenért fizetős iTunesban. Sőt úgy egyáltalán korlátozva éreztem magam az iTunes-tól és attól, hogy érdemben a telefonom csak ezen szoftveren keresztül állt szóba a számítógépemmel. Ez a program számomra egy óriási nagy kérdőjel. Megtanultam ezt azt, de a mai napig vannak teljesen sötét foltok. Ezt nagy hátránynak tartom az Apple esetében és ez a legnyomósabb ellenérvem is. Az Apple cuccokból számomra hiányzik a szabadság élménye. Egy rakat pénzért nem csinálok a készülékemmel azt, amit és ahogy akarok. Hozzászoktam a file-okat kijelöl, másol vagy áthelyez eljáráshoz és macerásnak tartom a megnyit, berak, átrak, beállít metódust.
Az iPhone-nál az első nagy gondom az volt, hogy miként tudok más zenéket tenni rá, mint pl. az iPodomra. Egyrészt eltért a kapacitás, másrészt más zenéket akartam rajta hallgatni. A mai napig nem sikerült megoldani azt, hogy miként legyen más tartalom az eltérő Apple készülékeken. Mert van, aki az iCould segítségével pillanatok alatt egységessé teszi a készülékeit. De mi van akkor, ha én nem akarom, hogy a tartalmak egységesek legyenek és egyébként sem szeretném felhőbe tenni az adataimat?
A számítógépről adatot másolni a telefonra valóban nem olyan nagy gond, bár eltartott egy darabig, mire rájöttem hogyan kell. Viszont egyenesen vért izzadtam, mire nagy nehezen sikerült ugyanezt visszafelé, a telefonról adatot varázsolni a számítógépre.
Bizonyára van, akiknek ezek gyerekjátékok és egy pillanat alatt át tudják állítani a megfelelő helyen, de nekem nőként és kezdő felhasználóként (később haladóként is) ezek bizony problémát jelentettek és főként korlátoztak.
Az iTunes áruházban elég sok program fizetős, ami a Play áruházban nem. Ugyanazok a szoftverek. Ezt nem értem. Persze megvettem néhányat, de fura olyan dolgokért pénzt adni, amit mások ingyen használnak.
Korlátozottá tesz, hogy nehezen (vagy drágán) kompatibilis a készülék például az Office file-okkal. Az egyszerűség kedvéért iskolai tartalmakhoz ezért rászoktam a .pdf használatra, de ez így egy tortúrává vált.
A csengőhangokat egy darabig sikeresen megoldottam egy online átalakító szoftverrel, de amióta az is fizetőssé vált, azóta csak régi csengőhangokat tudtam használni, mert ezért nem vagyok hajlandó fizetni. Miért van, hogy a zenék, amiket elvileg pénzért vásárol az ember az iTunes-ról nem állíthatóak be csengőhangnak? Miért kell külön megvásárolni még egyszer?
A készülékre visszatérve, a mérete remek. Még az 5-ös fogása is jó a nagyobb mérete ellenére, de a 4-es az kifejezetten kézhez álló volt és zsebekben, táskákban remekül elfért. Még kisebb retikülökben is, ami a mostani Androidos készülékemről egyáltalán nem mondható el.
A hangminőség remek, bár egyéni szoc. problémát jelentett, hogy a gyári fülhallgató nagy a fülembe és állandóan kiesett. Ezt megoldottuk ugyan, de egyúttal le kellett mondanom a headszet-ről. A headset egyébként ezt az egyéni bakit leszámítva szintén tök jó minőségű és jól is használható.
Összességében néhány bonyodalom és nehézség kivételével arra, hogy mennyire szeretem az iPhone készüléket az utolsó egy hónapban jöttem rá, amikor már megvolt az Androidos darab és minden unszolás ellenére is a végsőkig halasztgattam, hogy végleg áttegyem a SIM kártyát. Hogy ajánlanám-e? Igen, ajánlanám. Hogy vennék-e újra? Még a borsos ár ellenére is.
Mert erre csak utólag jöttem rá, de nekünk nőknek valahogy kell, hogy tetsszen az, amit használunk. Kell, hogy tudjunk vele valamilyen szinten azonosulni. Kell, hogy szeressük. A nehézségek úgyis megoldódnak, ha meg nem, majd megoldják nekünk a pasik…
