Hogy áll az Apple első autójának fejlesztése?

Almás Pletykák   |   2023.03.24 - 08:02   |   Írta: L Ferenc   |   21907
24. márc Hogy áll az Apple első autójának fejlesztése?

Lássuk, hogy melyek a legfrissebb fejlemények az almás logós négykerekű háza táján!

Jó ideje nyílt titok, hogy az Apple-nél már javában folynak egy vadonatúj személyautó fejlesztési munkálatai. Ezzel kapcsolatban most a legfrissebb híradások arról szólnak, hogy a titokzatos újdonságot már több mint 200 sofőr teszteli.

Ezt onnan lehet tudni, hogy az Egyesült Államokban minden olyan sofőrnek kötelezően regisztrálnia kell magát, aki önvezető technológiával felvértezett prototípust kíván vezetni, és ehhez hasonlóan az adott kocsikat is be kell jelenteni a hatóságoknál.

Amerikai lapértesülések szerint az Apple által alkalmazott tesztsofőrök száma konkrétan 201-re nőtt a közelmúltban, a tesztautók száma pedig 67-re tehető. Idén január óta mindössze egyetlen egy kisebb balesetet jegyeztek fel, amikor is egy kocsi korlátnak ütközött és megsérült a kereke. Az autó egyébként manuális módban volt a balesetkor, vagyis nem az önvezető technológia tévedett, hanem emberi hibára került sor. 

Az Apple autói eddig összesen 16 balesetben vettek részt, ami elhanyagolható a Waymo által regisztrált 227, illetve a Cruise által feljegyzett 203 balesethez képest. Megjegyzendő, hogy az Apple egyelőre még nem kért engedélyt vezető nélküli prototípusra, vagyis a tesztautók mindegyikében sofőr ül a kormány mögött. 

Jól értesült források szerint az Apple-nél jelenleg körülbelül ezren foglalkoznak a tisztán elektromos hajtásláncú autó fejlesztésével, melyre évente mintegy 1 milliárd dollárt költenek. Egyelőre sok minden képlékeny még a fejlesztési projekt kapcsán, így például még az autó külső designját sem véglegesítették, erre leghamarabb idén év végén kerülhet sor.  

Az Apple első autója állítólag leghamarabb 2026-ban kerülhet forgalomba, és a korábbi tervektől eltérően mindenképpen lesz benne kormány és pedálsor. Az amerikai vállalat korábban úgy gondolta, hogy önvezetés fronton kapásból sikerül majd megugrania a legmagasabb 5-ös szintet, vagyis már az első kocsija képes lesz teljes önvezetésre. Mostanság azonban rá kellett ébrednie arra, hogy a rendelkezére álló technológiái egyszerűen még nem elég fejlettek ahhoz, hogy a vezetési feladatokat teljes mértékben le lehessen venni a sofőrök válláról.

A legújabb modern autók többsége kettes szintű önvezetésre képes, vagyis start/stop funkciós távtartós tempomattal és sávtartó technológiával van felvértezve. Néhány modell már megugorja a hármas szintet, azonban negyedik szintű önvezetésre képes autó egyelőre még a láthatáron sincs. Az Apple három év múlva a legjobb esetben is csak negyedik szintű önvezetésre képes autót lesz képes piacra dobni, melyben adott esetben a sofőrnek kell átvennie a kontrollt a kocsi felett.

A kocsi "agya" pletykák szerint az a Denali nevezetű fedélzeti számítógép, melynek processzora nagyságrendileg négyszer nagyobb teljesítményű, mint az Apple jelenlegi leggyorsabb Mac chipje. A kamerákkal, szenzorokkal és radarokkal alaposan telepakolt Apple Car a várakozások szerint fejlett mesterséges intelligenciát vonultat majd fel erősen épít a felhőalapú szolgáltatásokra.  

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése