Megjött az Android 9 Pie, kár, hogy még az előzőt sem töltötte le senki

Tech Hírek   |   2018.08.07 - 22:00   |   Írta: N Marcell   |   9112
07. aug Megjött az Android 9 Pie, kár, hogy még az előzőt sem töltötte le senki

Jó, a senki enyhe túlzás, de még mindig tragikusan áll a rendszer a szoftverfrissítések terén.

Az idei bétatesztelős időszak után ma hivatalosan is megjelent az Android 9 Pie, azaz Pite, ami már tölthető is a Google Pixel tulajdonosok számára. Újítás van bőven: bevezetésre került egy vadonatúj, gesztusokon alapuló navigációs rendszer, ami néha kísértetiesen ismerős lehet az iPhone X-felhasználóknak, sőt, több funkció is visszaköszön majd azoknak, akik aktívan követik az iOS feljődését is. 

 

 

Az új navigációs rendszer alapját a kijelző alján található gombocska alkotja, ami a navigációs sáv helyét veszi át. A felfelé húzás itt az átdizájnolt App Switchert nyitja meg, ahol akár az alkalmazásokon belül jelölhetünk ki szöveget, anélkül, hogy megnyitnánk azt. Az összes alkalmazás lakhelyéül szolgáló App Drawer pedig ezentúl egy alulról induló, hosszú simítással hívható elő.   

 

 

Az Android Dashboardot leginkább az iOS 12-ben debütáló ScreenTime-hoz tudnám hasonlítani, hiszen itt is a telefonhasználati idő mérése és az adatok különféle diagramokba rendezése a cél. A jópofa nevű ‘Sush’ funkció a Ne Zavarjanak üzemmód egy továbfejlesztett változata, amely használatakor elég arccal lefelé lerakni a készüléket, ami egyből lenémítja magát. A Wind Down opció alatt pedig beállítható egy meghatározott lefekvési időpont, amit ha túllépünk, a telefon kezelőfelülete szürkére vált, hogy a gazdája is tudja: itt az idő ágyba bújni. 

 

 

Az Adroid Pite is hoz az akksira vonatkozó újításokat: az Adaptive Battery úgy takarít meg energiát, hogy azokra az alkalmazásokra fókuszálja a telefon erőforrásait, melyeket a rendszer szerint a felhasználó a közeljövőben meg fog nyitni. Az App Actions pedig ennek a találgatásnak a manifesztációja egy funkcióban - bár bonyolultul hangozhat, tulajdonképpen a Siri Suggestionsre kell gondolni - a telefon megától betippeli, mit szeretne használni a júzer. 

 

 

Ahogy azt a Droidosok eddig is megszokhatták, az Android 9 egyelőre csak limitáltan érhető el, csak a Google telefonjain. Ezeken az Android “legtisztább” verziója fut, a többi gyártónak még kell egy kis idő, míg ráhúzza az általa használt interfészt a rendszer alapjaira; a Google ígérete szerint ősz végére mindenki frissíthet majd. Mindenki - bár szinte biztos, hogy az androidos készülékek nagy része sosem kapja majd meg a frissítést. Az előző rendszer, az Android 8 Oreo, még csak az eszközök 12%-ára lett feltelepítve, pedig majd egy év telt el a megjelenése óta. A legtöbben még mindig a Nougatot (2016), a Marshmallowt (2015) és a Lollipopot (2014) használják. Így csak jóval lassabban és macerásabban tudnak a fejlesztők változtatásokat eszközölni, mint az iOS rendszert futtató telefonokon, melyek 81%-a büszkélkedhe a legutóbbi, iOS 11-es rendszerrel.

 

 

Forrás: AppleRider / MacRumors

Kapcsolódó cikkek: 




Kommentek megjelenítése