Jön az iPhone X, de első körben sajnos csak nagyon kevés

Almás Pletykák   |   2017.10.20 - 14:53   |   Írta: L Ferenc   |   2527
20. okt Jön az iPhone X, de első körben sajnos csak nagyon kevés

Az Apple-nek még mindig kisebb-nagyobb gyártási gondjai vannak az új csúcsmobil kapcsán.

A szeptemberben bejelentett iPhone X forgalmazása november 3-án pénteken fog megkezdődni, vagyis elvileg két hét múlva már át lehet majd venni az első ilyen készülékeket. Ezzel együtt nem árt felkészülni arra, hogy a kezdeti időkben komoly hiánycikk lesz a néhány hete már kapható iPhone 8 és iPhone 8 Plus nagytestvére.

A KGI Securities elemzői azzal számolnak, hogy a piaci start időpontjára a legjobb esetben is csak mintegy 3 millió iPhone X fog elkészülni, de elképzelhető, hogy csak 2 millió ilyen telefont sikerül legyártani addigra. 

Jól értesült források szerint a gyártást korábban nehezítő TrueDepth kamera problémát sikerült megoldani, most viszont két újabb nehézség merült fel. Az egyik a flexibilis antenna nyomtatott áramkörével kapcsolatos: az eddigi beszállító Murata nem tudott kellően jó minőséget produkálni, így az Apple-nek másik gyártó után kellett néznie. A másik pedig a nagylátószögű kamera nyomtatott áramkörével van kapcsolatban, ugyanis ebből egyelőre nem készült el megfelelő mennyiség. 

Az Apple abban bízik, hogy novemberben gyorsan fel lehet majd futtatni az iPhone X gyártását. Elemzők szerint idén 25-30 millió ilyen telefon kerülhet forgalomba, ami elmarad a korábbi jelentésekben szereplő mintegy 30-35 milliós mennyiségtől.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése