Az Apple bemutatta az iPhone 16-ot és 16 Plus-t
Minden, amit az Apple újított az iPhone 16-on.
Az Apple “It’s glow time” névre keresztelt 2024-es őszi eseménye során végre bejelentette a régóta pedzegetett új iPhone generációját.
Az ilyen őszi események központi elemei és legnagyobb sztárjai mindig az ekkor bemutatásra kerülő iPhone-ok, és most sincs ez másként. Kérdés nélkül mindenki erre a bejelentésre várt a leginkább, és az Apple is ezt hagyta a végére, mint az este legfontosabb bejelentését.
Az új iPhone 16-os széria az első olyan első generáció, ami a kezdetektől fogva az új Apple Intelligence technológiájához került megtervezésre és kialakításra. Az egyetlen kellemetlen bökkenő, hogy bár az Apple hónapokkal ezelőtt bejelentette a saját mesterséges intelligencia funkciócsomagját (az Apple Intelligence-t), az egészen a mai napig, az új (erre a célra tervezett) iPhone generáció bejelentéséig nem jelent még meg. Egészen ma estig… Ma este viszont ezzel kapcsolatban is kaptunk új híreket! Lássuk is, hogy milyen új funkciókat és tulajdonságokat kapott az új iPhone 16, és hogy az Apple Intelligence milyen szerepet is fog pontosan játszani.
Kijelző:
A kijelző egy új „Ceramic shield glass” technológiájú üveggel készül majd, ami 50%-kal ellenállóbb lesz, mint az előző generációs üvegek és kétszer ellenállóbb, mint meg nem nevezett „más telefonok” kijelzői. A fényerő továbbra is intelligensen idomul majd a környezet fényerejéhez, így tehát valahol 1 és 2000 nit között lesz majd.
A méreteket tekintve bejöttek a pletykák és a „sima” iPhone 16 valóban 6.1 inches, míg a nagyobb iPhone 16 Plus 6.7 inches kijelzővel érkezik majd.
Színek:
Az új generáció öt különböző színben lesz elérhető. Fekete, fehér, pink, kék és zöld. Természetesen az Apple a kék és zöld színekre fantáziadúsabb elnevezést alkalmaz. Az iPhone-ok felülete azonban
Új chip:
Sokunk örömére az iPhone 16 (és iPhone 16 Plus) is megkapják az Apple új A18-as chipjét, az Apple nem csak a Pro modellekben tette elérhetővé az új chipeket. Az új CPU 30%-kal gyorsabb, mint az iPhone 15-ben megtalálható elődje, és hat maggal rendelkezik majd: két teljesítményi és négy hatékonysági maggal. Ráadásul mindezek a teljesítményjavulási mutatók mellett 35%-kal jobb energia hatékonyságot fog nyújtani, azaz 35%-kal kevesebb energiára lesz szüksége, mint a korábbi A16 Bionic chipnek, ami az iPhone 15-ben volt megtalálható. Ez pedig összesítve jobb teljesítményt, és jobb akkumulátor üzemidőt fog jelenteni.
Gombok:
Az idei iPhone-ok egyik leginkább várt újítása a két újonnan érkező gomb a telefonok oldalán. Pontosabban csak az egyik lesz teljesen új, a másik ugyanis a tavalyi iPhone 15 Pro-ból már jól ismert funkció gomb lesz, ami a korábbi némító kapcsolót helyettesítette, viszont a némítás/feloldás-funkcionalitáson kívül sok más funkciót is hozzá rendelhetünk.
Az idei iPhone 16-tal debütál viszont a kamera gomb. Ez egy valamelyest meglepő húzás az Apple részéről, ugyanis ezt a legtöbb elemző eredetileg egy kizárólag az Ultra telefonon elérhető funkciónak jósolta. A telefon jobb oldalának alja közelében elhelyezkedő gomb (nem valódi gomb, haptikus visszajelzésen alapul) a kamera különböző funkcióinak kontrollálására lesz alkalmas.
A funkciókat tekintve több felhasználása is lesz a gombnak. A gomb „végigsimításával” a funkciók közt fogunk tudni majd válogatni, valamint olyan beállításokat változtathatunk majd, mint például a zoom vagy a fókusz. A gomb megnyomásával fényképet készíthetsz, lenyomva tartva pedig videót.
A kamera kontroll gombot harmadik felek (mint például a Snapchat) alkalmazásai felé is megnyitották, így azt azokkal is használhatjuk majd.
Ráadásul az Apple Intelligence is megjelenik: Kép alapú kereséshez csak koppints egyet a gombra és az máris elindítja a vizuális keresést. Rákereshetsz vele az utcán látott kutya fajtájára, rákereshetsz egy étterem nyitvatartására, sőt akár egyenesen a naptáradba menthetsz róla információkat.
Kamera:
A kamerát illetően a legizgalmasabb újítás az előzőekben taglalt kamera kontroll gomb megjelenése volt. Magukat a kamerákat tekintve két darab lesz megtalálható az iPhone 16 jobb felső sarkában. Egy 48 megapixeles fő kamera és egy 12 megapixeles kétszeres telefotó kamera. Az új ultraszéles kamera 2.6-szor annyi fényt lesz képes befogadni, mint az elődje, a kamerarendszer pedig összesen 4K 60fps videót fog tudni produkálni.
Apple Intelligence (adatvédelem):
Az Apple egy elég hosszú részt szentelt a bejelentésből arra, hogy egy részletesebb képet fessen a hamarosan érkező Apple Intelligence-ről. A júniusi bejelentés óta talán páran még érezhették azt rajtam kívül, hogy egy jól hangzó, de kevés konkrétumot tartalmazó pitch-et kapatak. Ezúttal azonban jelentősen több konkrétumra jutott idő és lehetőség. Ráadásul feltehetőleg sokat dolgoztak is az első visszajelzések figyelembevételével a funkciókon.
Az egyik fő aggodalom az adataink biztonsága volt az Apple Intelligence kapcsán, amit most igyekezett eloszlatni az almás vállalat azzal, hogy az adatok sosem lesz az Apple által tárolva vagy megosztva, kizárólag a mi saját kérésünkre fogják azt kezelni. Amit csak lehet, azt (az AI funkciók közül is) a telefonon belül fogja feldolgoztatni az Apple, a legkomplexebb funkciókat pedig az Apple külön tervezésű „privet compute cloude” szerverein fogja feldolgozni a vállalat, amik 100 százalékig megújuló energiával fognak működni.
Apple Intelligence (funkciók):
Kétségkívül ez a legizgalmasabb dolog, amin az Apple jelenleg dolgozik. Egyelőre csak pár funkciót mutattak be, de azokat itt összeszedtük:
- Az írást segítő technológia, egy sietve begépelt (angol) szöveget az Apple Intelligence átírt egy formális levélre a felhasználó főnökének. Egy másikat egy baráti meghívó hangnemébe, a harmadikat pedig egy Slack üzenetté formázott hangvételben és terjedelemben is.
- Promptok alapján bármilyen emoji generálható lesz (a példa erre egy cowboy béka volt).
- Az Apple a saját képgeneráló mesterséges intelligenciáját is elkészítette, erről is láthattunk pár kezdeti képet.
- Összefoglalók minden mennyiségben. Az Apple Intelligence e-maileket, vagy akár értesítéseket is össze tud majd a számodra foglalni.
- Siri ismerni fogja az iPhone-t. Őszintén amikor 2016-ban először próbálgattam a Sirit, akkor meglepett, hogy mennyire tanácstalan a telefon operációs rendszerének felépítésével szemben. Ez szerencsére most úgy tűnik, hogy kijavításra kerül majd. Siri ugyanis mostantól iránymutatást fog tudni nyújtani az iPhone különböző beállításai és funkciói terén.
És most a rossz hír: Az Apple Intelligence izgalmas, még gyerekcipőben jár ugyan, de kifejezetten izgalmas. Azonban csak a jövő hónaptól lesz elérhető. És csak angolul. És csak bétaként.
Ezekkel a funkciókkal és jellemzőkkel érkezik majd az iPhone 16 és iPhone 16 plus. Az árakat tekintve az Amerikai Egyesült államokban nem változott a készülékek árazása, így valószínűleg Magyarországon sem fog. Azonban a hivatalos bejelentésre valószínűleg a hét további részében számíthatunk, amit szintén közölni fogunk.
Kapcsolódó tartalmak:
- Új funkciót kapott az AirPods Pro 2, és változott az AirPods Max
- Az Apple bemutatta az Apple AirPods 4-et
- Az Apple bemutatta az Apple Watch Series 10-et