Jony Ive az Apple designért felelős vezetője elhagyja a céget

Apple Hírek   |   2019.06.28 - 10:22   |   Írta: H.A   |   1276

Az Apple bejelentette, hogy Jony Ive, a cég designért felelős vezetője ebben az évben, több mint húsz év után elhagyja a céget.

Jony Ive saját design stúdiót alapít LoveFrom néven, amelynek az Apple lesz az egyik elsődleges ügyfele.

Ez tehát azt jelenti, hogy noha Jony Ive már személyes projekteken is dolgozik majd, az általa alapított, új cég, a LoveFrom továbbra is szorosan együttműködik majd az Apple-lel rengeteg dologban. Az átállás az év későbbi részében kezdődik, a LoveFrom pedig 2020-ban indul útjára teljesen.

“Jony egy igazán kiemelkedő személy a design világában, és a szerepe az Apple újjáélesztésében megkérdőjelezhetetlen, kezdve az 1998-ban megjelent iMac-kel, egészen az iPhone-ig és a példátlanul ambiciózus Apple Parkkal együtt, amelyre igen sok energiát és odafigyelést áldozott.” – mondta Tim Cook, az Apple vezérigazgatója. “Az Apple továbbra is élvezni fogja Jony tehetségét annak köszönhetően, hogy továbbra is együtt dolgozunk majd vele exkluzív projekteken, és az általa felépített brilliáns és elhivatott design csapat is folytatja a munkát. A sok éves közös munka után örülök annak, hogy a kapcsolatunk még tovább fejlődik, és várom, hogy még sokáig együtt dolgozhassak Jony-val.”

A design csapatot vezető Evans Hankey és Alan Dye közvetlenül Jeff Williams-nek fog majd jelenteni. Dye és Hankey is vezetői kulcspozíciót töltött be a design csapatban éveken keresztül. Williams vezette az Apple Watch fejlesztését annak megalkotása óta, és több időt fog együtt dolgozni a design csapattal a tervező stúdiójukban.

“Majdnem 30 év és számtalan projekt után a legbüszkébb arra a munkára vagyok, amivel létrehoztuk a design csapatot, kialakítottuk a folyamatokat és kultúrát az Apple-nél, aminek nincs párja. Ma ez a csapat erősebb, színesebb, és még tehetségesebb, mint bármikor korábban az Apple történetében.” – mondta Ive. “A csapat biztosan tovább gyarapszik majd Evans, Allan és Jeff vezetése alatt, akik a legközelebbi munkatársaim közé tartoztak. Teljes mértékben megbízom a designer kollégáimban az Apple-nél, akik a legközelebbi barátaim maradnak, és akikkel várom, hogy még sok éven keresztül együtt dolgozzam.”

Az Apple sajtóközleménye ide kattintva olvasható el (angolul): Jony Ive to form independent design company with Apple as client.

Forrás: Szifon.com/Apple.com


Kommentek megjelenítése