iOS 13 Teszt [fejlesztői béta]

Apple Hírek   |   2019.06.04 - 21:21   |   Írta: Zakariás Zsombor   |   2083
04. jún iOS 13 Teszt [fejlesztői béta]

Tegnap este folyamán megérkezett az iOS 13 első fejlesztői bétája, mi pedig neki is ugrottunk tesztelni.

Idén az Apple megnehezítette a fejlesztőknek is és a potyázóknak is a szoftver letöltését, ugyanis nem profillal lehetett aktiválni és a készülékről frissíteni, hanem a teljes frissítést kellett letölteni számítógépünkre, majd onnan feltelepíteni, mindezt úgy, hogy 4,5 gigabyte volt maga a fájl és az Apple szerverei is igencsak le voltak terhelve. Következő nehézség nekem az volt, hogy az új macOS Catalina-t hamarabb telepítettem fel, és abban ugye már nincs iTunes, szóval meg kellett találnom, hogy egyáltalán, hogy kéne frissítenem. Súgok, a Finderbe rejtették. Tiszta logikus, nem?

A kezdeti nehézségek után kézbe vehettem és pillanatok alatt megvettek engem. Az új Dark Mode és az új háttérképek kombinációja lenyűgözően gyönyörű. Tökéletesen meg vannak csinálva az értesítések, a widgetek, a dock, a zenelejátszó és az alkalmazások is. Elvégre, ha már ennyi ideig vártunk rá, akkor mutassanak is valami különlegeset.

 

 

 

Másik szembetűnő dolog az volt, hogy a Face ID és maga a rendszer is az animációkkal együtt érezhetően gyorsabbak lettek, akárcsak ígérték. Ennek szerintem mindenki nagyon fog örülni, amellett, hogy az akkumulátor élettartama is javult, még a régebbi készülékeken is érezhetően, pedig az első bétában mindig borzalmas szokott lenni az akksi élettartama. 

Csomó alkalmazásnak megváltozott a kinézete és az első, amiről beszélni szeretnék, az a Fotók. Összességében szép lett, viszont szerintem nem funkcionális. Nekem kicsit Androidra hajaz az egész kinézete, de legalább már több kép is elférhet egy sorban, ha úgy akarjuk. A fényképek szerkesztését is leegyszerűsítették, hogy mindenki könnyebben csinálhasson profiképeket szép effektekkel. A megosztás is át lett szabva, sokkal egyszerűbbnek, sokkal átláthatóbbnak mondanám. Egyetlen dolog, ami még mindig hiányzik belőle, az a mappák lekódolása.

 

 

 

Az egészség alkalmazás is jóval összeszedettebb lett, könnyebben ki lehet igazodni az aznapi állapotunkon és könnyebb visszakeresni információkat. Emellett új, mérhető egészségadatok is kerültek bele, mint például a menstruációs ciklus nyomon követesé, vagy a környezet, esetleg fej és fülhallgatók zajszintjének érzékelése. Ha valahol hát az Apple-nél egész biztosan odafigyelnek, hogy egészséges életet éljünk.

 

 

Egyik személyes kedvencem pedig a Zene alkalmazás újításai lettek. Az alkalmazásban nem sok minden változott, néhány dolgot alakítottak csak át, ami nagy ráncfelvarráson ment át, az a lejátszás alatt álló zene mutatása. Az album borítónak megfelelően állítja a hátterét a lejátszásnak, és ha tartozik a zenéhez zeneszöveg, akkor még azt is könnyebben elérjük. Ugyanakkor láthatóan megirigyelték az Musixmatch sikerességét és most már szinkronban van a zeneszöveg a zenével, így nem kell találgatnunk, hogy vajon hol is tarthat az ének, valamint később majd fordításokat is lehet majd hozzáadni a dalszövegekhez. Aki Apple Music előfizető, az egészen biztos imádni fogja ezt. 

 

 

 

Ami teljesen újra lett csinálva a nulláról, az az Emlékeztetők. Én magam eddig sem használtam, szóval most sem tudok róla sokat nyilatkozni. Az viszont látszik rajta, hogy sokkal egyszerűbb a használata és sokkal átláthatóbb is. A dizájnját pedig az Otthon alkalmazáshoz igazították. Lehet, ezúttal én is adok neki egy esélyt.

 

 

A Keresés alkalmazás váltja fel a Find my iPhone-t és a Barátokat. Immáron a kettő egybe lett kovácsolva és ez nem minden. Az Apple ígérete szerint majd offline állapotban is megtalálhatjuk elveszett készülékeinket. Legalábbis nagyobb eséllyel, mint eddig, ugyanis egymással kommunikálnak majd az Apple készülékek és így segítik majd a megtalálást. Ha ez valóban így lesz, mint ahogy azt az Apple ígérte, akkor ez egy nagyon jó funkció lehet majd a jövőben. Persze, senkinek soha ne is kelljen. 

 

 

Magában a rendszerben is sok változás történt, például eltűntették a hangerő ikont a képernyő közepéről, és most már a telefonunk bal szélére került ki, szerintem csöppet sem szép módon, ugyan akkor a csengés hangerejének megjelenítése sokkal szebb lett, nem is értem, miért nem egységesre csinálták. 

 

 

 

Végre valahára a vezérlőközpontban is választhatunk Wi-fi és Bluetooth csatlakozási lehetőségek közül is, hogy ne kelljen folyton a beállításokat megnyitnunk, ha váltani akarnánk. 

Már korlátlanul tölthetünk le alkalmazásokat is az App Store-ból, ha mobilnetet használunk és nem köti meg a kezünket a 150 MB-os határ sem.

És a 3D Touch-os műveletek effektjei is megváltoztak. 

Persze még rengeteg dolog van, ami a bemutatón nem hangzott el, ugyanakkor baromi jó funkciók, ezeket persze napestig sorolhatnám. Nektek, hogy tetszik az új iOS? Szerintetek jól sikerült, vagy lehetett volna több újdonság is benne?

 

Kapcsolódó cikkek: 




Kommentek megjelenítése