Caréme・AppleTV+
Az amerikai gyártó munkatársai némi koreai segítséget igénybe véve egy teljesen új készülék fejlesztésén dolgoznak.
Az Apple várhatóan a tableteibe is újfajta biometrikus technológiát fog integrálni.
Már nem sokat kell várnunk a tízes megjelenésre!
Reméljük ez nem komoly, mert eddig sem állt túl jól az iPhone 8 szénája…
Ha ez így elsőre talán túlzás is, az biztos, hogy a Breaking Bad, illetve a GoT magasságait célozza meg az Apple jövőbeli tévés tartalmaival
Mit nyújt Magyarország legjobbra értékelt Apple szervize?
A Wall Street Journal kiderítette, miért nem kapható még a várva várt „tízes”: Rómeó és Júlia tehet róla!
A kicsiktől pedig búcsúznak? Veszélyben lenne a 4 és a 4,7 colos iPhone?
Nyögvenyelősen halad a procedúra.
A jövőre érkező új almás mobilokból teljesen ki fog kopni a biometrikus azonosítás ezen fajtája.
Meglepően nagy azok száma, akik számára fontos, hogy az okosórában legyen önálló mobil kapcsolat.
Folyamatosan érkeznek az iPhone koncepciók, a mostani viszont úgy gondoltam megérdemel egy kis kitüntetett figyelmet.