Az Apple a szemünk előtt fejlesztette ki a legújabb technológiáját

Almás Pletykák   |   2023.05.30 - 21:35   |   Írta: Hidasi Ákos   |   6658
30. máj Az Apple a szemünk előtt fejlesztette ki a legújabb technológiáját

Végig az orrunk előtt volt, mégsem vettük észre.

Az Apple várhatóan a 2023-mas WWDC keretében mutatja majd be a régóta pletykált kevert valóság headsetjét. Ez többek közt azért sem meglepő lépés sokak számára, mert az Apple már a 2017-es WWDC óta dicséri a kiterjesztett valóságot. Ami viszont talán kevesebbeknek tűnt fel, hogy az Apple már ekkor elkezdte a headsetben használt technológia alapjait lerakni az iPhone és iPad eszközein keresztül.

Ekkor mutatta be ugyanis az Apple először az ARKit kiterjesztett valóság keretrendszert, amely segít a fejlesztőknek magával ragadó, AR alapú élményeket létrehozni iPhone-on és iPaden.

 

Az ARKit olyannyira a középpontba került az Apple számára az ezt követő években, hogy a legutóbbi élő keynote-ok nagy részét az új AR alapú funkciók bemutatásának és demonstrálásának szentelte a vállalat. Ezeknek az  eszközöknek a hangsúlyozásával az Apple azt kommunikálta a világ felé, hogy a kiterjesztett valóság technológia fontos szerepet játszik platformjainak jövőjében.

Viszont nemcsak az iPhone-ok és iPad-ek szoftvereit kezdték el felkészíteni egy kevert valósággal átszőtt jövőre. Az iPhone és iPad készülékek hardverei is egyre jobban felkészültek arra, hogy egy könnyen magunknál tartható ablakként szolgáljanak a kiterjesztett valóság világába.

A Face ID-val és az Apple Animoji (később Memoji) funkciójával elindulva pedig az almás vállalat hivatalosan is elkezdte az iPhone-t AR-képességekkel felszerelni. Ráadásul az Apple belsőleg úgy alakította át az iPhone Neural Engine-jét, hogy az könnyedén kezelje a kiterjesztett valóságot.

Az iPhone-ok fő kamerája még egy dedikált LiDAR-érzékelőt is kapott. Ez a technológia ugyanaz, amivel a Hold felszínén navigáló holdjárók és vezető nélküli autók is használnak a környezetük feltérképezéséhez.

Ezzel párhuzamosan láthattunk egy iPad Pro hardverfrissítést is, amely szinte teljes egészében a hátsó kamera LiDAR-olvasójának hozzáadására összpontosított. Magyarul két iPad Pro modell közt nagyjából csak ennyi különbség volt egy ponton.

 

Hogy miért?

Persze egyrészt, ez a funkció segített a fókuszálásban és a mélységérzékelésben a Portré módú fotókhoz, de lássuk be, hogy egy iPad Pro-t ritkán használunk portré fotók készítésére. A lényegesebb ok az volt, hogy így megjelenhettek olyan iPad-alkalmazások is, amelyek segítségével például virtuális bútorokkal díszíthetted fel a szobádat vagy próbálhattál fel szemüveget anélkül, hogy a keretek ténylegesen a kezedben lettek volna.

Az már a kezdetektől fogva világos volt, hogy az ARKitet nem kizárólag az iPhone-ra és iPad-re készített alkalmazások számára szánták. A telefon képernyője ugyanis túl kicsi ahhoz, hogy valóban magával ragadó legyen a felhasználói élmény, a tablet súlya pedig túl nagy ahhoz, hogy hosszú ideig kényelmes legyen ilyen célra használni.

És bár tény, hogy nem ez volt az Apple végső célja, az AR-nek abszolút van létjogosultsága iPhone-on és iPad-en is. Mégis, a leginkább magával ragadó élményekhez, amelyek valóban elhitetik az agyaddal, hogy valóban körülvesz téged az a digitális tartalom, amit látsz, egy szemüvegre van szükség. Ezt a tényt sem az Apple, sem semelyik más vállalat nem tudja megkerülni.

Vajon ez azt jelenti, hogy elég felhasználót érdekel majd az AR és a VR valódi élménye ahhoz, hogy az a hamarosan érkező headsetet egy újabb Apple sikersztorivá tegye? Az ezzel kapcsolatos felhasználói és elemzői vélemények megoszlanak. Az biztos, hogy sokan gondolják azt, hogy az Apple az iPhone-on és az iPad-en bevezetett AR funkciókkal egy olyan megoldást kínál, ami még nem biztos, hogy egy létező problémára érkezik válaszként.

Mégis, vannak olyan kiterjesztett valóságos élmények, amelyek egyértelműen elragadóak.

 

Hogy néhány példát említsünk:

Szeretnéd látni a bejelentett, de még meg nem jelent iPhone vagy MacBook termékeket a valóságban? Az AR segíthet. Valószínűleg sokan így tapasztalták meg először a legújabb Mac Pro és a Pro Display XDR-t is.

Egy 1:1 méretarányú virtuális űrrakéta kivetítése a nappalidban szintén kimondottan érdekes élmény lehet. Nem is beszélve egy olyan virtuális rakétaindítás élményéről, amelynek során úgy nézhetsz vissza a Földre, mintha te lennél az utas...

Ami az ARKit-et illeti, az Apple többféleképpen is nyíltan épített olyan eszközöket, amelyeket feltehetően a jövő hónaptól kezdve a headset-élmények fejlesztéséhez használ majd.

 

Pontosan melyik technológiák jelentik majd az alapot?

Kezdjük azzal, hogy a keretrendszer bevezette a fejlesztők számára az AR-alkalmazások készítéséhez szükséges eszközöket, API-kat és könyvtárakat. A mozgáskövetés, a jelenetérzékelés, a fényérzékelés és a kameraintegráció mind szükséges az AR-alkalmazások bevezetéséhez.

A valós világbeli követés egy másik fontos tényező. Az ARKit bevezette a hardveres érzékelők, például a kamera, a giroszkóp és a gyorsulásmérő használatához szükséges szoftveres eszközöket, hogy az Apple-készülékeken keresztül pontosan követni lehessen a virtuális objektumok helyzetét valós környezetben.

Az arckövetés is fontos eleme lesz a hamarosan érkező headsetnek. És ennek megfelelően az ARKit lehetővé is teszi a fejlesztők számára, hogy ugyanazokat az arckövető képességeket felhasználják, amelyeket az Apple az Animoji és a Memoji is alkalmaz.

Az AR Quick Look egy másik, korábban már említett technológia. Ezt az AR-funkciók arra használják, hogy virtuális tárgyakat, például termékeket helyezzenek el a valós környezetbe körülötted. Ezeknek az objektumoknak a megfelelő méretezése és a készülékhez viszonyított helyzetük megjegyzése segít az illúzió létrehozásában.

Az ARKit legutóbbi verziói a megosztott AR-élmények támogatására összpontosítottak, amelyek megmaradhatnak a használatok között, és lehetővé teszik a környezetedben lévő objektumok felismerését. A teljesítményt is folyamatosan finomhangolták az évek során, így a headset virtuális és kiterjesztett valóság élményeit működtető alapvető technológiának mostanra elég stabilnak kell lennie.

 

Az Apple headsetjének első hivatalos bemutatójára június 5-én, hétfőn számíthatunk, amikor az Apple elindítja következő keynote-rendezvényét. Abba viszont furcsa így előre belegondolni, hogy a vállalat technikailag az orrunk előtt fejlesztette ki a legújabb technológiáját, mi pedig sokáig észre sem vettük.

Forrás: 9to5Mac

 

Kapcsolódó tartalmak:




Kommentek megjelenítése