iPhone 13 Pro új funkciók, ezeket várjuk

Almás Pletykák   |   2021.07.30 - 10:42   |   Írta: ARPII   |   6671
30. júl iPhone 13 Pro új funkciók, ezeket várjuk

Jónak ígérkeznek, csak jöjjenek is be.

Az iPhone 13 széria már karnyújtásnyira van tőlünk, így nem meglepő, hogy szinte mindent tudunk a mobilokról. Múltkori cikkünkben az iPhone 13 és az iPhone 13 mini új funkcióit veséztük ki, ma pedig a Pro modellekről lesz szó. Ahogyan ott is, úgy a mostani cikkben is Hacker 34 videójára fogunk hagyatkozni, aki számos kiszivárgás és pletyka alapján alkotta meg az idei csúcsmodelleket, persze azért belevitt egy kis reménykedést is, ami nem biztos hogy idén érkezik majd az iPhone-okba. A koncepciót az alábbi videón láthatjátok:

 

A videó megmutatta nekünk, hogy mik azok a főbb újítások amikre számíthatunk a 2021-es iPhone-októl, egészen pontosan a Pro vonalon. Szerencsére egészen reális képet festett elénk a dizájner, persze ez nem azt jelenti, hogy minden egyes funkciót viszont látunk majd a kész termékekben. Most pedig vessünk egy pillantást az újdonságokra egyenként.

 

Új dizájn

Hozzá kell tenni, ez az állítás inkább a sztenderd és a mini modellekre lesz igaz, a Pro széria ugyanis nem változik meg gyökeresen a külsőségeket illetően. Persze nem véletlenül említettük meg ezt a pontot itt is, hiszen azért lesznek változások, többek között az előlapon. Ugyanis végre kisebb lesz a notch, ami a biometrikus azonosításhoz szükséges szenzorokat tartalmazza. Erről több pletyka is terjeng, van aki azt állítja, hogy rövidebb lesz az egész szenzorsziget, van aki pedig Hacker 34-hez hasonlóan azon a véleményen van, hogy csak vékonyabb lesz kicsivel, ezzel megőrizve a klasszikus formát. Maga a notch az iPhone 14 érkezésével állítólag teljesen el is fog tűnni, és felváltja egy kerek hole-punch kamerakivágás.

 

Színek terén nem történik majd drasztikus változás, teljesen újat ugyanis valószínűleg nem kapunk. A renderek alapján ugyan lehetséges, hogy a grafit színű modellt felváltja majd egy teljesen fekete, aminek biztosan sokan örülnének.

 

Super Retina XDR kijelző és Pro Motion

Ami a dimenziókat illeti, a telefonok maradnak a megszokott méreteknél, vagyis az iPhone 13 Pro egy 6,1 colos kijelzőt kap majd, míg az iPhone 13 Pro Max egy 6,7 colos megjelenítőt használ majd, ami már így is eléggé méretes. Az igazi változást azonban a képfrissítés fogja hozni, ami most megduplázódik, 60Hz-ről egészen 120Hz-re, ez pedig nagyon látványos lesz. Maga a panel, amit egyébként a Samsung gyárt majd a kupertínói cég részére, LTPO típusú is lesz, ami annyit takar, hogy intelligensen képes változtatni a képfrissítést 1, illetve 120Hz között, ami nagyban megnöveli az akkumulátoridőt.

 

A következő újdonság inkább szoftveres, mintsem hardveres, bár egy Amoled kijezlő szükséges hozzá, viszont ez már az iPhone X óta rendelkezésünkre áll. A szóban forgó újdonság pedig nem más lesz, mint az Always on Display, vagy annak az Apple-ös megfelelője. Ennek segítségével lezárt kijelző mellett is láthatjuk majd az időt, az értesítéseink ikonjait valamint egyéb hasznos információkat, amik nagyjából csak 1%-kal fogják meríteni a telefonunkat egy egész óra alatt.

 

Kamerák

A szenzorokat illetően is érkezik pár újítás, azonban ez közel sem olyan drasztikus, mint azt elvárnánk. A felbontásunk mindhárom esetben maradt 12MP, a széles, ultraszéles és telefotó kamera esetében is. Igaz a fő szenzorunk most már f/1,5-ös rekeszértékkel bír majd, ami még jobb éjszakai képeket eredményez majd a felhasználók számára. Emellett, a széles és ultraszéles kamera is megkaphatja a szenzor alapú optikai képstabilizálást, ami tavaly csak a fő kamerában volt jelen.

 

Ezen túlmenően, az ultraszéles szenzorunk képes lesz majd makró képeket is készíteni, hála a beépített autófókusznak. A telefotó kameránk pedig egy 65mm-es modell lesz, ami hét különböző lencséből áll majd össze.

 

Face ID és Touch ID

Ezzel a résszel mi sajnos nem tudunk egyet érteni, ugyanis minden jel arra mutat, hogy a kijelző alá épített Touch ID ujjlenyomat érzékelő szenzor majd csak 2022-ben, az iPhone 14-gyel fog bemutatkozni. Természetesen mi is örülnénk annak, ha ez már idén is valósággá válna, viszont a kiszivárgások és a pletykák nem erre utalnak.

 

A15 processzor

Ha egy valamit biztosra állíthatunk, akkor az az A15-ös processzor, ami hajtani fogja ezt a négy új mobilt. Ez már 15 milliárd tranzisztort fog tartalmazni, és 80%-kal gyorsabb lesz tőle a Neural Engine, illetve ő lesz majd a leggyorsabb lapka a piacon, mind CPU, mind pedig GPU teljesítmény szempontjából.

 

PowerDrop

Végül, de nem utolsó sorban a PowerDrop, vagy más néven fordított vezeték nélküli töltés, ami idén végre megérkezhet az iPhone-okba is. Így ha egy vezeték nélküli töltésre képes eszközt helyezünk az iPhone 13-unk hátlapjára, legyen ez telefon, fülhallgató vagy egyéb eszköz, akkor azt képes lesz tölteni.

 

One more thing

A klasszikus „még egy dolog” húzás, amit már egy ideje nem hallottunk az Apple-től. Bár a teljesség igénye érdekében hozzá kell tenni, hogy az itt említett töltőport elhagyására mi kevés esélyt látunk, legalábbis idén. Erre a lépésre még valószínűleg három, de legalábbis kettő évet várnunk kell. Az Apple bizonyára komoly szándékokkal mutatta be újra a MagSafe-et, ami egyelőre még eléggé kezdetleges ahhoz, hogy egyedüli töltési módszerként kezeljük, de az elkövetkezendő években valószínűleg ez lesz majd az, ami felváltja a Lightning portot.

 

Emellett persze érkezik majd pár kisebb újítás is a telefonokhoz, mint például a kétszer gyorsabb Face ID, 25W-os gyorstöltés, akár 1TB-os belő tárhely, az elérhető legjobb mobilos AR élmény, az új iOS 15, és persze tavaly után ismételten az 5G. A mostani cikkünk az iPhone 13 Pro illetve iPhone 13 Pro Max modellekről szóltak, viszont ha kíváncsiak vagytok arra, hogy mire számíthatunk majd az iPhone 13-tól illetve az iPhone 13 mini-től, akkor olvassátok el ezt a cikkünket is. Az összes említett funkció bizonyára nem fog belekerülni az új mobilokba, viszont már egy-kettőnek is nagyon örülnénk. Illetve az sem kizárt, hogy az Apple valami teljesen új dologgal fog előállni, amitől mindenkinek leesik az álla.

Ti mit gondoltok az iPhone 13 Pro-ról, melyik funkciót látnátok a legszívesebben? Írjátok meg nekünk kommentben!

 

Forrás: YouTube

 

Kapcsolódó tartalom:




Kommentek megjelenítése