Az új Xiaomi mellett még a legnagyobb 2018-as iPhone is kicsi lehet

Almás Pletykák   |   2018.07.16 - 11:00   |   Írta: L Ferenc   |   8083
16. júl Az új Xiaomi mellett még a legnagyobb 2018-as iPhone is kicsi lehet

A kínai gyártó napokon belül leleplezi gigantikus kijelzővel szerelt új csúcsmobilját.

Nyílt titok, hogy az Apple idén ősszel három új okostelefont fog piacra dobni, melyek közül a legnagyobb és egyben legdrágább változatban egy 6,5 colos képátlójú OLED érintőkijelző teljesít szolgálatot. Ez is hatalmas készülék lesz, azonban a Xiaomi e héten debütáló újdonsága még ennél is nagyobbnak ígérkezik.

A hivatalosan várhatóan csütörtökön bemutatkozó Xiaomi Mi Max 3 előlapját az előzetes információk szerint egy 6,9 colos képátlójú érintőkijelző uralja, mely elsősorban 18:9-es képarányáról, illetve Full HD+ felbontásáról ismerszik meg. A notchot ezúttal megússzuk, a kijelző körül várhatóan csak szupervékony kávákkal találkozhatunk majd. 

Az 5500 mAh kapacitású akkumulátorral felvértezett készülék "agya" egy nyolcmagos Snapdragon 636 chipset, mely 4 GB RAM, illetve 64 GB flashmemória társaságát élvezi. Az Android 8.1-et (Oreo) futtató Xiaomi Mi Max 3 hátoldalán egy 12 és egy 5 megapixeles kamera található. A várható ár egyelőre ismeretlen.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése