Március közepén kerül boltokba a Galaxy S9

Almás Pletykák   |   2018.01.17 - 10:04   |   Írta: L Ferenc   |   4432
17. jan Március közepén kerül boltokba a Galaxy S9

Most már lényegében minden dátumot ismerünk az iPhone X új kihívójának érkezésével kapcsolatban.

A múlt héten maga a Samsung mobil részlegének a vezetője erősítette meg azon korábbi pletykákat, miszerint a vállalat nem egy saját rendezvényen, hanem a barcelonai MWC keretein belül leplezi le idei csúcsmobiljait, a Galaxy S9-et és az eggyel nagyobb méretű Galaxy S9+-t. Azt tehát már eddig is tudtuk, hogy február 26-án kerül majd sor a hivatalos leleplezésre, most pedig újabb időpontokkal kapcsolatban lettünk okosabbak.

A mobil iparágat érintő kérdésekben mindig igen jól értesült Evan Blass a tűzhöz közeli forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az új Galaxy S9-esek előrendelési folyamata március 1-én fog megkezdődni. Ezenkívül már azt is tudni véli Blass, hogy a nemzetközi kereskedelmi forgalmazás március 16-án indul majd el. Lehet vágni a centiket, most már csak az a kérdés, hogy mennyire lesz ütős a koreai vállalat 2018-as flagship modellje.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése