The Bear (A Mackó)・AppleTV (Disney+)

AlmaBlogger   |   2024.08.06 - 18:57   |   Írta: Ca$h   |   5010
06. aug The Bear (A Mackó)・AppleTV (Disney+)

A családdal mindig nehéz, főleg akkor ha még a biznisz is közös ...

Carmy (Jeremy Allen White) élete a családon belül maga volt a földi pokol, édesanyja korán egyedül maradt három gyermekével, egyedül kellett megbirkóznia a családi élettel, úgy hogy ráadásul még súlyosan depressziós is volt, az a fajta aki nem nagyon szereti szedni a szükséges gyógyszereket. A család nem csak névben olasz származású, hanem a vérmérsékletük is az, szóval mindennapos volt a veszekedés, üvöltözés, filmekbe illő drámázás. Éppen ezért eldöntötte, hogy mivel úgyis jól megy a főzés, elhagyja családját, körbejárja a világot, kitanul mindent amire szüksége van és ő lesz a világ egyik legjobb séfje. Terve rövid időn belül sikerült is, köszönhető volt ez végtelen alázatának, szorgalmának, fanatikus maximalizmusának és annak, hogy soha nem adja fel. Munkájának meglett az eredménye, szuper állást talált, New York egyik legjobb három Michelin csillagos éttermében lett séf, minden megváltozott azonban amikor megkapta a hírt, hogy szeretett testvére Michael meghalt.

Nehéz lenne megmondani mikor volt utoljára olyan sorozat futóban, ami az egész világot megrengette, talán az utolsó ilyen a Trónok Harca volt, amikor mindenki erről beszél, mindenki el van ájulva tőle, a kritikusok nem bírnak betelni vele, bármerre néz az ember vagy fordul, mindenhonnan csak azt hallani hogy a Mackó így a Mackó úgy. Kezdjük az egészet azzal, hogy jómagam született lázadóként pont az ilyen sorozatok megtekintésére vagyok a legnehezebben képes. Például a Breaking Bad kb. két éve véget ért már, amikor végre rávettem magam, hogy megnézzem és mondanom sem kell hogy teljesen oda és vissza voltam tőle, a világ legjobb öt sorozata között ott van a helye. Aztán itt van ez a cím, mi az hogy Mackó, miért pont Mackó, mi ez a Bear? Nem kell hozzá sok idő hogy rájöjjön az ember, egyrészt a főszereplőt így becézik, másrészt minden testvére így hívja a másikat, végül pedig kiderül, hogy az olasz Berzatto név miatt van a Bear, ami magyarul Mackó. Ennyi, nincsen emögött semmi különösebb magasztos tartalom, egy aranyos, kedves és szerethető dolog ez, pont olyan mint a sorozat, egyszerűen szerelmes lesz belé az ember, nincs mit tenni. De mire fel ez a hatalmas siker, ennyi világklasszis sorozat mellett miért pont a Mackó? Hamarosan kiderül, maradjatok velünk!

Ha képeket vagy bemutatókat nézünk a sorozatból azt fogjuk látni, hogy ez egy főzős sorozat, ami pörög, ami stresszes, ami ultrarealisztikus. Az emberek szeretnek főzni, szeretnek enni, nekem is a kedvenc tv csatornám a Paprika TV, egyszerűen imádom. De miért? Mert ez talán az egyetlen csatorna, ami semmilyen szinten nem idegesít fel, ahol nincsen híradó, nincsenek ostoba reklámok, mert legfőképpen csak a saját műsorait reklámozza, színtiszta szeretet, lazulás és boldogság, teljesen kikapcsolja az embert. Namost a Mackó első körben nem árt tudni, hogy nem kapcsol ki, óóóóó nem, nagyon nem, mert egészen elképesztően stresszes, az első évad legalábbis biztosan, olyan szinten stresszes és tele van feszültséggel, hogy a harmadik rész után szegény feleségem ki is lépett a sorozatból, ő ezt nem akarja tovább nézni, mert ideges lesz tőle. Bevallom jómagam is majdnem otthagytam az egészet, de eszembe jutott, hogy annak idején a Trónok Harcával is ez volt a helyzet, kb. a hetedik részig bírtam, amikor azt mondtam, hogy na még egy epizód aztán végeztem vele és persze pont ebben történt valami döbbenetes, ami miatt elkapott és nem engedett el egészen a végéig. Biztosan nem fogjátok elhinni, de kb. olyan négy hónap kihagyás után folytattam a Beart és pontosan egy rész elég volt ahhoz, hogy teljesen rabul ejtsen. Olyan szerencsés voltam, hogy ekkor már volt második évad, sőt mi több alig egy hónapot kellett csak várni a harmadikig, szóval számomra ez a sorozat most egy hatalmas, masszív, egységes, mindent elsöprő érzelemhullám lett, amiről a véleményemet nagyon nehéz megosztanom most veletek, de azért megpróbálom.

Számomra a Mackó sokkal de sokkal több annál, mint aminek lennie kéne, egy első osztályú komédiának vagy drámának, ami egy fiatal séf kitartásáról szól, az útról ahogyan felemeli a legmélyebb mélységből a családi vállalkozást. Nem, számomra a Bear a karakterekről szól. Utoljára ehhez fogható élményt számomra csak a Jóbarátok nyújtott, ami félreértés ne essék teljesen más típusú sorozat volt, viszont csak ott tapasztaltam meg azt a furcsa dolgot, hogy a történetben nincsenek igazából fő és mellékszereplők, hanem minden egyes karakter él és lélegzik, annyira igaziak, annyira emberiek, hogy szinte úgy érezzük ők valójában a barátaink. A Mackóban se csak Carmy vagy Sydney a főszereplők, hanem van mellettük még minimum hat-nyolc elvileg mellékszereplő, akik olyan szinten fontosak, olyan szinten ki vannak dolgozva, olyan sokat foglalkoznak velük a készítők, hogy ők is valóságossá válnak, ők is főszereplők lesznek, izgulunk értük, szeretjük őket, könnyezünk miattuk, olyan katartikus érzést tudnak nyújtani az embernek egy-egy rész alatt, hogy azt se tudjuk mi történik velünk. A Mackót nézve egyszerre sírunk és nevetünk, néha olyan feszültek vagyunk, hogy azt hisszük ezt már nem lehet tovább bírni, egyre fontosabbak a szereplők, egyre jobban azonosulni tudunk velük és a mellkasunkban összegyűlő érzelmekkel egyszerűen nem tudunk már mit kezdeni. Ha az első évad a színtiszta stressz, aminek a végén lesz egy olyan fordulat amivel végleg elkapják az embert és soha nem engedik el, akkor a második évad az maga a zen nyugalom, ami néha azért képes nagyon nagy meglepetést okozni, végül pedig a harmadik évad maga a tökély, a mestermű, megtörtént a felvezetés, megismertünk mindenkit, szeretünk mindenkit, hatalmas utat jártak be a karakterek és akkor végre indulhat maga a történet.

A Bear egy instant mestermű, meg kell nézni legalább az első évadot végig, hogy érezzük ezt, szerencsére a legtöbb embernek átjön, ez is egyébként a készítők zsenialitását bizonyítja, nem nagyon találtam még olyan embert aki azt mondta volna, hogy ez egy szar, én nem nézem, unalmas, nem történik benne semmi, senki se szimpatikus. Ha valaki el kezdi nézni az szinte biztos, hogy a rabja lesz, csak kell neki egy kis idő, legalább az első évadot nézze meg mindenki. Persze lehet pont te leszel a ritka kivétel kedves olvasó, nincsen ezzel semmi baj, találsz majd magadnak valami mást, de azért abban is biztos vagyok, hogy ha nem is tetszik, nem is akarod folytatni, azért érezni fogod, hogy miért van oda érte olyan sok ember. A Mackó a legemberibb sorozat, amivel valaha találkoztam, annyira életszerű, annyira élethű, mintha valami dokumentumsorozat vagy valóságshow lenne, nem lehet róla csak szuperlatívuszokban beszélni. Ha nálunk az öt pont a maximális ami adható, akkor ez öt plusz, számomra legalábbis mindenképpen az. Kicsit késve bár, de hozzánk is megérkezett a harmadik évad, szerencsére egyben, nem részenként, és képesek voltak megint emelni a szinten, megint emelni ami már eleve a csúcson volt, borzalmas cliffhangerrel lesz vége, bele lehet őrülni, de legalább biztosan tudjuk hogy lesz folytatás, és hogy meddig lehet még ezt az ívet folytatni? Én nem tudom, de képtelen vagyok elképzelni, hogy túlságosan sokáig (még max 1-2 évad), ahogyan azt se tudom elképzelni, hogy valaha is megbukjon vagy elkaszálják. Számomra bekerült minden idők öt legjobb sorozata közé; Twin Peaks, Lost, Leftovers, Breaking Bad + Better Call Saul, végül ... The Bear ...

 

Szerintünk: 5+/5 | IMDb: 8.6 | Rotten Tomatoes: 96% | Metacritic: 87
The Bear (season 3 | 2022 -)
Komédia, Dráma

Rendezte: Christopher Storer, Joanna Calo, Ramy Youssef, Ayo Edebiri, Duccio Fabbri
Írta: Cristopher Storer, Catherine Schetina, Karen Joseph Adcock, Sofya Levitski-Weitz, Alex O’Keefe
Zene: J.A.Q., Johnny Iguana, Trent Reznor, Atticus Ross
Szereplők: Jeremy Allen White, Yo Edebiri, Liza Colón-Zayas, Ebon Moss-Bachrach, Lionel Boyce, Abby Elliott, Matty Matheson, Edwin Lee Gibson, Corey Hendrix, Richar Esteras, Jose M. Cervantes, Oliver Platt, Ricky Staffieri, Molly Gordon, Chris Witaske, Jon Bernthal, Jamie Lee Curtis

Játékidő: 8x 34perc

 

Ha rendelkezel Disney+ előfizetéssel, akkor állítsd be és nézd AppleTV-n keresztül, ami az egyik legkényelmesebb, legfelhasználóbarátabb, legelegánsabb felület amivel idáig találkoztam, próbáld ki te is!

 

Kapcsolódó tartalom:

>>> Eladó AppleTV választék az oldalunkon

>>> Disney+ applikáció

>>> The Acolyte sorozatkritika

>>> Dick Turpin sorozatkritika

>>> Baby Reindeer sorozatkritika

 


Kommentek megjelenítése