TWD: The Ones Who Live・AppleTV (AMC+)

AlmaBlogger   |   2024.05.14 - 18:21   |   Írta: Ca$h   |   15551
14. máj TWD: The Ones Who Live・AppleTV (AMC+)

A szerelem nem ismer határokat, még akkor sem amikor eljött a világ vége ...

Tíz év telt el azóta, hogy Rick (Andrew Lincoln) magára robbantotta azt a bizonyos hidat, de mindenkit tudta, hogy nem halt meg, nem csak azért mert makacsul hittek benne, hanem azért is, mert éveken keresztül keresték a holttestét, de nem találták meg. A gyerekei azóta szinte már felnőttek, egyik háború jött a másik után, nehézségek mindig akadtak, ahogy halálos ellenségek is, de a csapat összetartott és megoldotta az összeset. Végül Michonne (Danai Gurira) úgy döntött, hogy nem képes tovább várni, elindul, hogy megkeresse szerelmét ...

Ez elvileg hét évvel a robbanás után történt, de a készítők kicsit belezavarodtak az idővonalba és a sok sorozatba, mellékágba és azt mondták, hogy Michonne hat éve keresi már élete párját. Sebaj, ezt elnézzük nekik, senki se lehet tökéletes, de valljuk be a három év keresés is bőven elég, még akkor is ha Michonne története sokszor nem alakult valami jól, volt hogy közel egy évre meg kellett állnia, hogy egy halálos sérülésből ki sikerüljön gyógyulnia. Mindeközben Rick pontosan úgy cselekedett ahogyan azt tőle elvárhattuk, számtalanszor megpróbált elszökni, egyik alkalommal képes volt még egy kimondhatatlanul borzalmas dolgot is tenni ennek érdekében, de csak nem sikerült neki. A Civic Republic Military elképesztő hatékonysággal és kitartással tartatja be szabályait, nincsenek kivételek, nincsen menekvés, aki egyszer a tagjuk lesz az örökre ott is marad náluk.

Ahogyan azt már a korábbi kritikákban is írtam, nagyon vártam már ezt a sorozatot. Nem én voltam az egyedüli rajongó, aki úgy érezte miután Rick elhagyta a sorozatot, vele együtt valami más is eltűnt a Walking Deadből és ez a lélek. Nagy veszteségeket kellett megélnie a sorozatnak, először Rick, majd Michonne végül Maggie is kiléptek a képből és hiába maradt még számtalan más karakter akiket szeretni lehetett, akikért izgulni tudtunk, valami más is elveszett velük együtt. Anekdotákat lehetett arról hallani, hogy Rickkel mozifilmek fognak készülni, arról is szó volt, hogy akár több film is lesz, de mivel a fő sorozat zuhanórepülésbe került, akárcsak a spinoffok is (Fear the Walking Dead, World Beyond), ezért gondolom nem mertek több pénzt fektetni ebbe a történetbe. Szóval kitalálták ezt a három új sorozatot (Dead City, Daryl Dixon, The Ones Who Live), mindent feltettek egy lapra és a The Ones Who Live-vel bepótolták végre a lemaradásukat. Nagyon féltem ettől a történettől, hiszen gyakorlatilag csak elrontani lehetett, szinte biztos voltam benne, hogy így lesz. Viszont amikor megláttam a Walking Dead utolsó részének nagyjából tizenöt percét, ami gyakorlatilag egy kész művészi alkotásnak felel meg, egy önálló kisfilm, ami egy igazi mestermű, akkor már tudtam, hogy a srácok ott az AMC-nél nem aprózták el a dolgot. Rick és Michonne történetének utolsó fejezete epikus lesz.

Nem kellett csalódnom. A The Ones Who Live, (innetől fogva csak TOWL) megkoronázza ezt a sorozatot, eszünkbe juttatja miért szerettük annak idején ennyire, miért volt ekkora happening minden egyes új évadnak az első része, miért remegett és izgult érte az egész világ, miért fájt annyira amikor zuhanórepülésbe kezdett. A TOWL egy instant mestermű, legyen itt szó bármiről, történetről, karakterekről, párbeszédekről, akcióról, drámáról, trükkökről, non plusz ultra, a TWD csúcsa, egy igazi érzelmi hullámvasút, sokszor kurjongatni fogunk az izgalomtól olyan jelenetek lesznek benne, majd jön valami pofátlanul romantikus jelenet, amikor meg bőgni fogunk mint egy kisbaba. Illetve képesek voltak még némi sajátos humort is csempészni ebbe a hatalmas nagy érzelmi csomagba. Andrew Lincoln csak úgy fürdik ebben a szerepben, a szemünk láttára fog megtörni, ami eddig lehetetlennek tűnt, majd végleg megváltozni, majd szépen lassan magára találni, rájönni arra, hogy mi az ami valóban fontos, mi az ami valóban számít és ez nem más mint a szerelem és a család. A TOWL egy szerelmes levél a sorozatnak, egy sajátos és egyedi romantikus történet, ami nagy hatással lesz mindenkire aki volt már valaha szerelmes, vagy ha nem volt akkor olyan akar majd lenni mint Rick és Michonne, akik két test egy lélek, együtt mindenre képesek és senki és semmi nem állíthatja meg őket. Egészen elképesztő páros ők, valahol borzalmasan szomorú belegondolni, hogy soha többé nem fogjuk már őket újra látni.

Nagyon féltem tőle, de szerencsére nem volt igazam, a TOWL fantasztikus sorozat lett, nagyon rövidnek fogjuk érezni ezt a hat részt, hat órát, még legalább kétszer ennyi ideig el tudtuk volna őket nézni, hogy végre együtt vannak, élnek, lélegeznek, szerelmesek, senki se állhat az útjukba. Szinte félnek tőlük és mindent megtesznek azért, hogy újra elszakítsák őket egymástól. Mindezt a készítők úgy találták ki, hogy teljesen hihető legyen, ne legyen benne egy darab Fast&Furious faktor se, ők nem szuperhősök, egyszerűen csak szeretik egymást, mindent megtesznek a másikért, okosak, türelmesek, erősek, a kötelék köztük elpusztíthatatlan és hogy végül Rick képes lesz-e végre hazatalálni és megölelni a kislányát, aki azóta gyakorlatilag már felnőtt? Előtte el kell dönteniük, hogy ők is csak sétáló halottak-e, vagy pedig ők lesznek azok akik élni fognak. Ezt tapasztald és éld át magad, nem fogod megbánni! 

 

Szerintünk: 5/5 | IMDb: 8.0 | Rotten Tomatoes: 88% | Metacritic: 61
The Ones Who Live (miniseries | 2024)
Dráma, Horror, Thriller

Rendezte: Bertie Ellwood, Michael E. Satrazemis, Michael Slovis, Amber Templemore
Írta: Charlie Adlard, Scott M. Gimple, Danai Gurira, Robert Kirmkan és Tony Moore (képregény), Andrew Lincoln, Nana Nkweti, Gabriel Llanas, Matthew Negrete, Channing Powell
Zene: Sam Ewing
Szereplők: Andrew Lincoln, Danai Gurira, Pollyanna McIntosh, Terry O’Quinn, Lesley-Ann Brandt, Robert O’Hara, Seth Gilliam, Matthew Jeffers, Breeda Wool, Will Brill, Craig Tate, Cailey Fleming, Andrew Bachelor

Játékidő: 6x 1óra

 

 

Ha rendelkezel AMC+ előfizetéssel, akkor állítsd be és nézd AppleTV-n keresztül, ami az egyik legkényelmesebb, legfelhasználóbarátabb, legelegánsabb felület amivel idáig találkoztam, próbáld ki te is!

 

Kapcsolódó tartalom:

>>> Eladó AppleTV választék az oldalunkon

>>> AMC+ applikáció

>>> One Piece sorozatkritika

>>> The New Look sorozatkritika

>>> Fallout sorozatkritika

 

 


Kommentek megjelenítése