Mario Kart Tour・Tesztlabor

Alkalmazások - Játékok   |   2019.09.30 - 12:03   |   Írta: Ca$h   |   3461
30. szept Mario Kart Tour・Tesztlabor

A mobilos Super Mario Run sikere után már itt is van a saját Kartunk.

A Super Mariot mint pop kulturális jelenséget nem hinném, hogy bárkinek be kéne mutatnom, hiszen gyakorlatilag már ott tartunk, hogy legyél 90 vagy éppenséggel 9 éves mindenki minimum hallott már a Marióról. Ilyet elérni egy játék esetében nem kicsi dolog, nem véletlen, hogy harcolhat egymással a Microsoft és a Sony akár az örökkévalóságig, az első számú játékkészítő cég mindig is a Nintendo lesz. A Mario gyakorlatilag a névjegyévé vált az évtizedek során, ha Mario akkor Nintendo. Ma ebből csak annyi maradt meg, hogy még iOS-en is szükséged lesz egy Nintendo accountra ha játszani szeretnél. Erre én csak azt tudtam így elsőre reagálni hogy WTF?!?

Pedig igaz, nincsen más megoldás, ha nem rendelkezel Nintendo accounttal akkor bizony csinálni kell, ez is egy remek reklámfogás, hiszen sok ember úgy fog gondolkodni, hogy ha már van accountom miért ne vegyek egy Swichet? Úgyis régóta szemezgetek már vele, nem is kerül olyan sokba, bárhova elvihetem magammal, tolhatom bárhol, tegyünk vele egy próbát nem igaz? Higgyétek el nekem nem kevesen lesznek ezzel így, szóval már csak ezért is érdemes volt újra fejleszteni iOS-re. A Mario Kart mint a sorozaton belüli mellékvágány amúgy is mindenki nagy kedvence, a felhőtlen autózás igazi partyjátékká nőtte ki magát, hiszen ki ne szeretne részegen autót vezetni, közben meg hatalmasokat nevetni. Éppen ezért volt kicsit fura nekem, hogy mobilra kijöttek vele (hiszen a budin tolni, vagy a metrón nem éppen közösségi élmény), de szerencsére hamarosan lesz benne multiplayer, addig is meg kell elégednünk a nekünk kisorsolt random emberekkel.

Játékmenetét tekintve nem kell olyan hatalmas mélységekre gondolni, nem lesz egyéb dolgunk mint egyik bajnokságot a másik után megnyerni, majd a következőre lépni, ehhez bizony csillagokra lesz szükségünk, amiket meg az előző versenyekből szerzett pontok alapján kapunk majd. Minden versenynél meg lesz határozva, hogy egytől ötig mennyit pontot kell elérni a csillagokhoz. Minél magasabb köbcentis versenyben veszünk részt, annál gyorsabbak az események, annál jobbak a versenyzők és persze annál több pontot is kapunk. A leggyorsabb 200 köbcentis versenyhez már bizony Gold Passal kell rendelkeznünk, itt lép a képbe a fizetős tartalom, amit ugye a jó öreg Fortnite refomált meg. Ez a módszer nagyon bejött mindenkinek, nagy divat ez manapság, az iOS-es Mario kart Gold Passja nem ajánl fel valami sok tartalmat. Kicsit le is égne az arcom a készítők helyében, ugyanis amit a pénzünkért kapunk az több mint kevés, havi 4.99-ért ugyanis csupán annyit, hogy elérhetővé válik a 200cc versenyszéria, időnkét ajándékcsomagokat kapunk amik tartalmasabbak lesznek a passal, elérhetővé válnak az passos challenge-ek, illeve kaphatunk aranyozott cuccokat, érméket, kocsikat vagy kite-okat. Jó persze ha belegondolunk egyelőre nem sok minden más van amit fel tudna ajánlani a játék, de pl. a heti fix „ingyen” gem nem lett volna egy rossz megoldás. Apropó gemek vásárlása, olyan botrányosan alacsony mennyiséget kapunk a pénzünkért, hogy még leírni se merem, na jó mégis; 5.99-ért 10+1-et, ez eddig szerintem a negatív rekord, szinte rablás. WTF v2.0 ?!? A Clash of Clansben például 4.99-ért 500-at kapunk, csak összehasonlításnak. Nem tudom kinek a döntése volt meghatározni a fizetős tartalom mértékét, de egy dologban biztos vagyok, a potenciális vásárlók száma minimum a felére fog csökkenni, mikor meglátják ezeket a mennyiségeket. De nem aggódjon senki egy cseppet sem, egyrészt mert a Gold Pass első kettő hete ingyenesen is kipróbálható (azért előtte egy nappal ne felejtsétek lemondani, mert ez bizony előfizetés) illetve a játék tökéletesen játszható ráköltés nélkül is, túlságosan is, ugyanis a korábban említett pakk mennyiséget kb. 1 óra játékkal össze tudjuk kukázni magunknak, akkor mire fel költsünk rá ilyen sokat? Érthetetlen, de gondolom ezt idővel majd javítani fogják.

A versenyek sikere egyébként a köbcenti és a csillaggyűjtögetésen kívül három másik fontos tényezőből fognak összeállni, ott lesz ugye a sofőr, a verda és a kite, az utóbbi akkor lesz hasznos amikor a versenyen történik valami esemény ami miatt annyira elrepülünk a fenébe, hogy a biztos landoláshoz szükség lesz valami lavírozóeszközre, erre a kocsikba beépített sárkányrepülő lesz a legjobb eszköz. Illetve ami ugyancsak nagyon fontos, hogy minden eszköz hozzá lesz rendelve valamelyik pályához, ez azt jelenti, hogy például lesz olyan pálya amit Peach szeret a legjobban, ennek következményeképpen ha fegyversorsolásra kerül a sor, akkor ő akár három közül is választhat. Mondanom sem kell hogy a megfelelő fegyver kritikusan fontos tud lenni egy-egy verseny alatt, hiszen a helyezések másodpercenként képesek változni, annak fejében ki, mikor, milyen csúzlit süt el. Ezek igencsak nagy választékban lesznek megtalálhatóak, használatuk nagyon egyszerű, a kivitelezés mindig vicces időnként meglepően látványos is tud lenni.

Ha kiválasztottuk a megfelelő pilótát, verdát és a hozzátartozó ideális Kite-ot, akkor már nem is lesz más dolgunk mint eldönteni, hogy milyen fajta módon szeretnék irányítani a játékot, erre lesz kettő egyszerű és egy nagyon kemény választási lehetőségünk, amiket kombinálni is tudjuk majd. Szóval azt kell eldöntenünk, hogy gombokkal akarunk-e játszani vagy pedig a telefonba beépített gyroscope segítségével. A gombos megoldás lassú és nem valami felhasználóbarát, míg a telefont kormányként használni szerintem minden esetben a legjobb választás. Emellett pedig lehetőségünk lesz arra, hogy a sorozatnak már-már védjegyévé vált driftelést be szeretnénk-e kapcsolni, ha bekapcsoljuk az élmény sokkal életszerűbb lesz, a játék közbeni sikoltozás és üvöltés garantált, viszont ezzel a módszerrel gyakorlatilag hardcore szintű kőkemény kihívásra kell számítani, mindenki csak saját felelősségére válassza ezt a lehetőséget. A Mario Kart mobilos változata tartalmazza mindazt amit egy Mario játéktól elvárhatunk, igaz a fizetős rész pofátlanság, nem is ajánlom senkinek, mert csak elrontja vele az élményt, a játék biztos vagyok benne hogy folyamatosan bővülni fog és egyre több tartalommal bír majd. Egyszerűen nem tudok semmi más rosszat mondani ellene, mert szinte hibátlan, mindenképpen próbáljátok ki!

Szerintünk: 4.5/5

 

 

A játék ingyenesen letölthető az iTunes áruházból.


Kommentek megjelenítése