Bemérték az A14 sebességét

Tesztek   |   2020.10.05 - 09:40   |   Írta: L Ferenc   |   1083
05. okt Bemérték az A14 sebességét

Lássuk, hogyan teljesít a gyakorlatban az új szuperchip!

Az Apple legutóbb szeptember közepén tartott termékbemutató rendezvényt, amikor is sokak bánatára még nem hullott le a lepel az idei új iPhone-okról. Bemutatkoztak viszont a cég legfrissebb okosórái és tabletei, illetve utóbbiak kapcsán a gyártó 2020-as új okostelefonjaiba szánt chipkészletről, az A14 Bionicről is megtudhattunk néhány részletet. 

Most pedig feltűnt a színen egy friss sebességteszt eredmény, mely egy új iPad Airen született, vagyis egy olyan már hivatalos, de még nem kapható almás tableten, melyben már az említett A14-es chipset teljesít szolgálatot. Az újdonság a Geekbench 5 egymagos CPU-tesztjében 1583 pontot ért el, ami 18 százalékos növekedést jelent az iPhone 11 Próban lévő A13-as elődhöz képest. Nem mellesleg pedig jelen állás szerint porig alázza a következő évben érkező Snapdragon 875-ös, illetve Exynos 1000-es riválisokat, melyek az eddig kiszivárgott adatok szerint ugyanezen tesztben kevesebb, mint 1200 pontot érnek el.

A többmagos tesztben 4198 pontot ért el az A14 chipkészlettel felvértezett Apple készülék, ami mintegy 20 százalékos növekedéssel kecsegtet az A13-as chippel szerelt iPhone 11 Próhoz képest. Összehasonlításképp, a 2021-ben debütáló Snapdragon 875 ebben a versenyszámban jelenleg mintegy 4090 pontra képes, az ugyancsak jövőre érkező Exynos 1000 pedig 4250 pontot tud.

Emlékeztetőül, az előző iPad Airben ugyanaz a chipset rejtőzik, mint az akkori iPhone XS-ben, és a két készülék nagyon hasonló teszteredményeket produkál. Ennek alapján nagyon valószínű, hogy a hamarosan érkező iPhone 12-esek is hasonló pontszámokat érnek majd el, mint a most letesztelt új iPad Air. 

Az A14 Bionic a világ első olyan mobilchipje, mely a legmodernebb 5 nanométeres gyártási technológiával készül, ami egyrészt a korábbiaknál nagyobb sebességgel, másrészt csökkentett energiafelvétellel kecsegtet. A 4+2 processzormagot, 4 grafikusgyorsító egységet és 16 magos Neural Engine-t kapott, illetve fejlett gépi tanulással felvértezett chipkészlet 11,8 milliárd tranzisztort vonultat fel, és másodpercenként 11 billió számítási feladatot képes elvégezni. A TSMC által gyártott újdonságban közel 40 százalékkal több tranzisztor található, mint a 8,5 milliárd tranzisztoros elődjében. Emlékeztetőül, az eggyel korábbi A12-es chipben még "csak" 6,9 milliárd tranzisztor volt. 

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése