Samsung, Apple, Oppo a legfrissebb erősorrend
Lássuk, hogy jelenleg mely gyártók és milyen mértékben uralják az okostelefonok globális piacát!
A TrendForce piackutató cég által közölt legfrissebb tanulmányból kiderül, hogy az idei esztendő első negyedévében világszerte mintegy 284 millió okostelefont adtak el, ami 1,7 százalékos csökkenést jelent az előző év hasonló időszakához képest.
Ez nem túl jó hír, és minden jel arra mutat, hogy a szektor közeljövője ennél is borúsabb lesz. A piaci elemzők úgy vélik, hogy idén csak mintegy 1,051 milliárd új smartphone fog gazdára találni, ami éves szinten 16,2 százalékos visszaesést jelenthet.
A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy amennyiben a memóriachip árak továbbra is emelkedni fognak, akkor a visszaesés ennél is nagyobb mértékű lehet. A memóriaárak növekedése eddig viszonylag kevés hatással volt a szektorra, ez azonban csak és kizárólag annak tudható be, hogy az érintett gyártók jó előre beraktároztak memóriachipekből. És ezek a raktárkészletek mostanra bizony erősen fogyóban vannak.
Az elemzők úgy gondolják, hogy a drágább kategóriás prémium termékeket gyártó cégek könnyebben átvészelik majd az elkövetkezendő nehéz időszakot, mint azok a vállalatok, melyek a kis nyereséggel kecsegtető belépőszintű és középkategóriás okostelefonokra fókuszálnak.
A TrendForce adatai szerint 2026 első három hónapjában mintegy 62,6 millió smartphone-t adott el a világ legnagyobb mobilgyártójaként jegyzett Samsung. A dél-koreai székhelyű cég éves szinten 2 százalékot tudott növekedni a remek startot vett S26-os szériának köszönhetően, negyedéves szinten pedig 8 százalékos javított az eladási mutatóin.
A 22 százalékos piacrésszel rendelkező Samsungot követően az örök rivális Apple tudhatja magáénak a második helyet, mely amerikai vállalat 60,2 millió telefont adott el az első negyedévben és ezzel 21 százalékos részesedést zsebelt be. Ez éves szinten 20 százalékos növekedésről, negyedéves fronton viszont 31 százalékos csökkenésről tesz tanúbizonyságot.
A képzeletbeli dobogó fokára nem a Xiaomi, hanem az Oppo állhat fel, mely 10 százalékos piacrészű kínai gyártó 29,5 millió mobilt dobott piacra a jelzett időszakban, vagyis 8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, de 25 százalékkal kevesebbet, mint az előző negyedévben.
A 9 százalékos részesedéssel bíró Xiaomi a negyedik, mely szintén kínai cég 26 millió okostelefont tudott eladni az első negyedévben, ez pedig minden éves, mind negyedéves fronton 37-38 százalék körüli zuhanást jelent. Az ötödik a 8 százalékon álló és 22 millió készüléket eladott Vivo, a hatodik pedig a 7 százalékos piacrészű Transsion, mely 19,8 millió telefont hozott forgalomba.
Kapcsolódó cikkek:
- Félreértjük a magyar fiatalok mobilozási szokásait?
- Visszaelőzte a Samsung az Apple-t
- Könnyen átverhetők vagyunk? Mennyire ismerjük fel a deepfake tartalmakat?