Brutálisan uralja a tabletpiacot az Apple

Tech Hírek   |   2025.02.07 - 09:10   |   Írta: L Ferenc   |   114
07. feb Brutálisan uralja a tabletpiacot az Apple

Táblagép fronton hatalmas lemaradással követik az Apple-t a koreai és kínai riválisai.

A Canalys piackutató cég legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy a tavalyi esztendő negyedik negyedévében globálisan mintegy 39,9 millió tabletet adtak el, ami 5,6 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábban regisztrált 37,8 milliós mennyiséghez képest. 

A szektort továbbra is egyértelműen az Apple uralja, és az amerikai vállalat piaci részesedése az elmúlt időkben némileg tovább nőtt. 

2024 negyedik három hónapos időszakában világszerte mintegy 16,9 millió iPad talált gazdára, vagyis az Apple piacrésze jelenleg 42,3 százalékra tehető. Egy évvel ezelőtt 39,2 százalékon állt az Apple, mely akkor 14,8 millió iPadet tudott eladni. Az Apple éves szinten 13,8 százalékkal tudta növelni az eladásait, ami jelentősen nagyobb a cikk elején említett 5,6 százalékos piacnövekedésnél. 

A képzeletbeli dobogó második fokára az örök rivális Samsung állhat fel, mely dél-koreai cég három hónap alatt 7,1 millió darab Galaxy táblagépet hozott forgalomba, és ily módon egy 17,8 százalékos szeletet hasított ki magának a piaci tortából. A Samsung egy évvel ezelőtt 6,8 milliós eladási mennyiséget és 18,1 százalékos piacrészt virított, vagyis az elmúlt 12 hónapban mintegy 3,9 százalékot tudott növekedni.

A bronzérem a Lenovónak jár, mely kínai cég 2,8 millió tabletet adott el 2024 utolsó negyedévében, és a piac egészének 5,6 százalékos növekedését megugorva változatlanul 7,1 százalékos piacrészt birtokol.

A negyedik a Huawei a maga 2,6 milliós eladási mennyiségével és 6,6 százalékos piacrészével, ami éves szinten 6,3 százalékos visszaesésről tesz tanúbizonyságot. Az ötödik a Huaweihez hasonlóan kínai Xiaomi, melynek tableteladásai valósággal kilőttek az év végén. Utóbbi cég egy év alatt 1,7 millióról 2,5 millióra növelte az eladásait, vagyis 51,4 százalékot tudott növekedni. 

A Canalys legfrissebb adatai szerint 2024-ben globálisan mintegy 147,6 millió tabletet adtak el, 9,2 százalékkal többet, mint az előző esztendőben. Az Apple az év egészét is simán uralta az 56,9 millió eladott iPaddel, és bár a piacrésze 40 százalékról 38,6 százalékra olvadt, összességében 5,3 százalékkal több tabletet adott el, mint egy évvel korábban.

A második helyezett Samsung 8,2 százalékot tudott nőni tavaly, amihez 25,7 millió helyett 27,8 millió táblagépet kellett eladnia, és ily módon 19 százalékról 18,8 százalékra csökkent a piaci részesedése. Az év egészét tekintve jól teljesített a bronzérmes Huawei, mely 29,3 százalékos növekedést produkálva 6,1 százalékról 7,3 százalékra növelte a részesedését. A kínai vállalat éves eladási mennyisége 8,3 millióról 10,7 millióra növekedett.

A Lenovo a piaci átlagot enyhén meghaladó, 12 százalékos növekedést produkált tavaly. A 9,3 milliós eladási mennyiséget 10,4 millióra növelt kínai vállalat piacrésze ennek következtében 6,9 százalékról 7,1 százalékra nőtt. Végül, de nem utolsó sorban a Xiaomi 73,1 százalékos katapultálásáról is említést kell tennünk. A cég 5,3 millióról 9,2 millióra növelte az eladásait, melynek köszönhetően 3,9 százalék helyett immár 6,2 százalékos piacrészt birtokol.

Az Apple legutóbb október végén dobott piacra új tabletet, konkrétan az enyhén fű alatt leleplezett hetedik generációs iPad minit. 

A 128 GB-os csak wi-fi-s alapmodell magyarországi hivatalos listaára 250 ezer forint, a mobilos változat pedig 325 ezer forintba kerül. A 256 GB-os középső modell árcéduláján kiviteltől függően 300-375 ezer forintos összeg szerepel, az 512 GB-os csúcsverzióért pedig 400-475 ezer forintot kérnek el.  

Ez egyébként az iPad 14 éves történelmének egyik leginkább visszafogott termékfrissítése, melynek legfontosabb hozománya az az Apple A17 Pro chipset, mely a tavaly szeptemberben debütált iPhone 15 Pro és iPhone 15 Pro Maxekben volt elsőként tetten érhető. 

A Purple, Starlight és Space Gray mellett új Blue változatban is elérhető újdonság teljeskörű Apple Pencil Pro támogatással bír, és a legolcsóbb alapmodellben immár nem 64 GB, hanem 128 GB flashmemória található. Csatlakoztathatóság fronton említést érdemel többek közt a Wi-Fi6E és Bluetooth 5.3 támogatás, illetve a korábbiaknál gyorsabb USB-C 3.1 Gen2 mellett sem mehetünk el szó nélkül.  

A legtöbb specifikáció változatlan marad, így például régi ismerősünk a 8,3 colos képátlójú, 500 nites fényerejű Liquid Retina IPS LCD, mely maradt 2266x1488 pixeles felbontású és 3:2 képarányú. Sokak bánatára a képfrissítési sebességet sem növelték meg, vagyis maradt a régi 60 Hz, a 120 Hz továbbra is a nagyobb és drágább almás tabletek kiváltsága. 

A két darab 12 megapixeles kamera szintén az elődből lett átemelve, bár az új iPad mini képalkotás fronton némi előrelépést jelent, ugyanis az A15 Pro chipben komolyabb, Smart HDR 4 támogatású továbbfejlesztett képfeldolgozó hardver rejtőzik. Szintén megmaradt a jó öreg Touch ID, illetve a 10 órás wi-fi-s böngészési, illetve videónézési időt biztosító 19,3 Wh-s akkumulátor, és az alapcsomagban többek közt egy 20 W-os USB-C töltőfej is található. 

Jól értesült források szerint idén áprilisban várhatóan két új Apple táblagépet fognak bemutatni. Ezek közül az egyik egy normál iPad lesz, mely elsősorban nagyteljesítményű chipsetéről, illetve Apple Intelligence támogatásáról ismerszik majd meg, a másik pedig minden valószínűség szerint egy új iPad Air lesz. 

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése