Emmanuel Macron a hivatalos képén iPhone-nal pózol

Tech Hírek   |   2017.06.29 - 23:54   |   Írta: Pausch Rita   |   5746
29. jún Emmanuel Macron a hivatalos képén iPhone-nal pózol

Egyből két iPhone is az asztalra (terítékre?) került!

Az idén hivatalba lépett francia elnök, Emmanuel Macron ma tette közzé a hivatalos képét, amin az asztala előtt áll. Az elnök bal oldalán a francia, jobb oldalán az EU zászlóval a háttérben, középre pozícionálva a nyitott ablak látható. A kép bal oldalán, de az elnök jobb keze ügyében, pedig nem más… Na, mi? Igen, kérem egyből 2 db. egymásra tornyozott iPhone figyel. Nosza!

 

Talán van, talán nincs összefüggés a hivatalos kép közzététele és a tény között, hogy pontosan tíz éve ezen a napon került kereskedelmi forgalomba a készülék első generációja. Az azonban bizonyos, hogy a telefonok nem véletlenül kerültek az asztalra. Macron korábbi befektetési bankárként, joggal vallja magát üzletpárti politikusnak, vagyis valaki olyannak, aki az üzleti életből kívülről érkezett a politikába, akkor még „csak” gazdasági miniszternek. A telefon pedig minden bizonnyal szimbolikus, ahogy az asztalon a könyvek és az óra is. 

Ez az első eset a világon, hogy okostelefonok kerültek egy államfő hivatalos portréjára, ha mégis történt ilyen, Franciaországban még bizonyosan nem. 

 

 

Macron által, a Twitteren közzétett kép mellé egy szintén Twitterre feltöltött videó is dukál, amin azt is láthatjuk, hogy a fotózás előtt micsoda műgonddal rendezgette az elnök az asztalon a tárgyakat. A videón egyébként amolyan extraként egy félreismerhetetlenül az almás okostelefontól származó üzenetjelző hang is felcsendül.     

A frissen elkészült képekből nem lesz sok Franciaországban, már amennyiben 50 000 példány nem számít annak, amit a közintézményekben, rendőrségeken, követségeken és minden intézményben, ahol a hivatalos rend és a szokás megkívánja, elhelyeznek majd…

Szép kis szülinapi megtiszteltetés ez az almás okostelefonnak, az egyszer biztos!

Forrás: The Verge

Kapcsolódó cikk:




Kommentek megjelenítése