Az iPhone szomorú napja
Üdv Mindenkinek!
iPhone 6-os vagyok. 64 GB-os. Egy kínai gyárban láttam meg a napvilágot. Jó, inkább neonfény volt, de azt sem sokáig élvezhettem. Bedobozoltak és sokáig sötétben dekkoltam. Sokat rázkódtam is, néha még tengeribeteg is lettem. Mégis türelmesen várakoztam a sorsomra.
Egy nap aztán kinyílt a doboz. Valaki kivett belőle és bekapcsolt. Egy remegő kézbe kerültem. Óvatosan érintett, kicsit szokatlan volt, ahogy bizonytalan mozdulatokkal végigcsiklandozott. A fejem fölött elhúzott egy hitelkártya. Valami gépből egy szalag dőlt ki, amin mindenféle krikszkraksz volt, az egyre kevésbé remegő kéz pedig már nem tett vissza a dobozba.
Helyette egy másik sötét helyre dugott. Ez viszont érdekesebb volt, mert folyamatosan hallottam a szívdobogását. Amikor először találkoztunk, azért még nem gondoltam, hogy a jövőben, mi ketten, ennyire össze leszünk.
Mindenhova magával cipelt. Reggel velem ébredt, este pedig utoljára tőlem búcsúzott el. Reggelente azonnal kíváncsi volt az e-mailjeire. Néha a reggeli hívásainál még nem volt túl kellemes a lehelete. Mondjuk ez fele annyira sem volt számomra kellemetlen, mint az a tény, hogy tényleg MINDENHOVA el kellett, hogy kísérjem.
Egyedül a zuhany alá nem vitt magával, de az talán jobb is, mert még ebből a távolságból sem díjaztam, ahogy a nyolcvanas évek one hit wondereit végigénekelte. Hát, ő is csak a hangja miatt nem lett énekes! Viszont eléggé szerette ezeket a tehetségkutató műsorokat, amiket a tévében (vagy néha a kijelzőmön) nézett. Gyakran szavaztunk is.
Néha csatlakoztatott a kozmetikusomhoz. Ilyenkor, azt hiszem, a jól végzett munkám díjazta. Én meg legalább egy kicsit pihenhettem, töltődhettem és felfrissülhettem.
Hétköznap a munkában tényleg fárasztó volt mindig mindkettőnknek. Folyamatosan hívásokat intéztünk, vagy értekezleten játszottunk az asztal alatt. Egyszer rajtakaptak minket. Akkor rajtam csattant az ostor. Egy darabig megint a szokott helyen, a szíve alatt, dekkoltam pár napig az értekezletek alatt.
Ha néha már untam is itt magam kicsit, legalább biztonságban voltam. Egyszer kivételesen nem a szíve mellé rakott. Lett is belőle baj! Egyszercsak rám nehezedett és mit volt mit tenni, hát bizony meghajlottam a súlya alatt. Ezért eléggé haragudott is rám. Nem szerettem, amikor haragudott, mert olyankor néha az ágyra hajított. Még jó, hogy csak az ágyra, máshol biztosan teljesen összetörtem volna.
A nála eltöltött nem egészen három hónapom alatt a legjobban három dolgot szerettem. Az egyik az autózás volt. Ilyenkor végre szabadon nézelődhettem ki a szélvédőn és nem kellett a zsebében dekkolnom. Nem bántam még azt sem, hogy folyton nekem kellett mondanom az utat. Imádtam fényképezni is, ilyenkor mindig valami érdekeset láthattam. De a legjobban azt szerettem, amikor a barátainak mutogatott. Ilyenkor igazán érdekesnek, különlegesnek és fontosnak éreztem magam, akármit is mondtak rám. Hiába, egyszerűen népszerű vagyok!
Aztán mindez véget ért. Egy napon, kényelmesen pihentem a megszokott helyemen, amikor éreztem, hogy miközben kiabál valakinek, erősen előrehajol. Képtelen voltam megkapaszkodni, csak azt éreztem, hogy csúszok. Ő pedig kapkodott utánam. Nagyon magasan voltam, csak zuhantam és zuhantam. Egyszercsak az utcán találtam magam. Azóta nem vagyok a régi…
