Az első 24 karátos aranyAlma 6

Tech Hírek   |   2014.09.23 - 19:18   |   Írta: Pausch Rita   |   1819

Sokan még most is azon ügyeskednek, hogy hogyan jussanak hozzá mielőbb az iPhone 6-hoz, másoknak pedig már egyedi, 24 karátos arannyal bevont készüléke van.

aranyiphone6 1

Amíg a földi halandók tömött sorokban ácsorogtak, ücsörögtek, sátoroztak az érintett nagyvárosokban az iPhone 6 (és Plus) forgalomba kerülését várva, addig egészen más körök már a színarany változatot vehették át. A hivatalos megjelenés napján mindazok, akik a Gold & Co. cégnél előrendeltek, már le is csaphattak az exkluzív és egyedi kivitelű iPhone 6 készülékükre.

Drágának találjátok, amennyiért itthon, vagy - előző cikkünkben megjelent hírből ismerve - Kínában árulják a még hivatalosan nem forgalmazott iPhone 6 készülékeket? Akkor most kapaszkodjatok meg a billentyűzetben, ugyanis voltak, akik 50 000 és 130 000 dollár közötti összegekért vásárolták meg ugyanezt! Persze némi extrával megbolondítva…

Úgy tűnik az igazán vastag bankszámlákkal rendelkezőknek Jony Ive indusztriális minimál dizájnja kevésnek bizonyul, csak úgy, mint az aranyszínű alumínium is. Vannak, akik többre, másra vágynak még azon is túl, hogy elsőkként juthassanak a készülékekhez.

aranyiphone6

Gold & Co. fő profilja, hogy műszaki cikkeket előszeretettel változtatják fényes kincsekké. Extra luxuscikkeket varázsolnak az amúgy sem olcsó Apple készülékekből kézműves munka, nemesfémek és drágakövek segítségével.
Már több ízben olvashattatok nálunk kézműves cégekről, amik ezzel a profillal rendelkeznek, ám ez a cég rajtuk is túltesz. Akár azt is mondhatnánk ők a legnagyobbak ebben. Például a dubai luxusszálló, a Burj Al Arab hotel, minden egyes szobáját arannyá változtatott iPad készülékekkel látták el.

A kivételes igényű megrendelők mindenféle kívánságát igyekeznek teljesíteni, mindegy, hogy gyémántot akarnak vagy a nevüket, esetleg cégük logóját szeretnék a készülékbe gravíroztatni. Hogy kik ezek a titokzatos megrendelők, arról a cég tulajdonosa vajmi keveset árul el, hiszen fő a diszkréció.

A vezető, Amjad Ali, a Cult of Macnek mesélt a kezdetekről és az üzletéről.
Ali korábban IT eladóként dolgozott, de 2010-ben szemtanúja volt, hogy egy jó barátja rendelt magának egy arannyal borított iPhone 4-et. Mivel az eredmény a borsos ár ellenére is hagyott kívánnivalót maga után, a szemfüles Ali úgy gondolta, neki menne ez jobban is. Úgy tűnik, valóban megy. Négy évvel később a híreseknek és gazdagoknak készítenek drágábbnál drágább darabokat és piacvezetők ezen a téren.  

Ali szerint a cég értékét mutatja az is, hogy nagyon sokan próbálják hamisítani az általuk készített munkákat, sőt szerinte több hamisítvány készül, mint amennyit ők valójában gyártanak.

aranyiphone6 2

Azért nem könnyű az aranyművesek élete sem, hiszen nehézségek bőven akadnak. Egyfelől nagy kihívást jelent zöld ágra vergődni az Apple-lel, hiszen a cupertinoi vállalat híres arról, hogy nem nagyon közösködik harmadik féllel a borításokat illetően. Ám Ali szerint még ennél is nagyobb feladat az ügyfelekkel megbirkózni, akikre a türelem nem túlságosan jellemző. Még egy történetet is elmesélt szemléltetni mindezt, a teljesen érthetetlen módon piedesztálra emelt Juston Bieberről, de ezt olvasóink nyugalma érdekében inkább nem közöljük.   

Ami a munkát illeti, a Gold & Co.-nak összesen 10 napja volt elkészíteni az iPhone 6 borításokat a bemutató és a forgalomba kerülés között. Ezért kifejezetten hálásak voltak a sok kiszivárogtatónak, hiszen nekik köszönhetően már kész ötletekkel figyelhették a bemutatót, majd kezdhettek neki a munkának.

Azon ügyfelek, akik nem szerepeltek az előrendelő listán, a luxuskivitelű iPhone 6 készülékükhöz péntek helyett, csak vasárnap juthattak hozzá. Hát hiába, cudar az élet még ezekben a körökben is…

Képek forrása: Gold & Co. Facebook


Kommentek megjelenítése