Okosokk

Sokadik cikket írtam a legkülönfélébb okos eszközökről, amikor megtorpantam. Komolyan szükségünk van nekünk ezekre? Ellenérv: miért is ne könnyítenénk meg az életünket okostelefonnal, tablettel, okos bögrével, okos kutyatállal, okos órával, ékszerrel, életmonitorral, okos ezzel és azzal? Miért ne hagyhatnánk, hogy a tárgyaink tegyék a dolgokat helyettünk? Vajon hol van az a pont, ahol a tendencia már túlmutat az egyszerű szolgálaton és nem a gép van az emberért, hanem az ember a gépért?

Talán energiát és időt spórolhatnánk ezekkel az eszközökkel és megkönnyíthetünk sok dolgot. A baj csak ott kezdődik, hogy mindazon nyereségek, amit nyerünk, máshol megy el. Például az okostelefonnal, vagy az egyéb okos eszközök felügyeletével, beállításaival, vagy szimplán csak a „nyomogatással”. Amit megnyerünk velük, szintén velük el is veszítjük. Közben pedig kiiktatunk egy csomó olyan tevékenységet és feladatot, amiket régebben mindenféle szájber cucc nélkül magunk csináltunk és egyébként élveztünk. 

Nem állítom, hogy feleslegesek az okos eszközök, de azért a tény, az tény marad: jól megvoltunk nélkülük is. 

Szériámból kifolyólag még emlékszem azokra az időkre, amikor nemhogy okostelefon nem volt, de egyáltalán mobiltelefon sem. A tekerős, majd nyomógombos városi készülékeken mégis mindig elértük egymást a barátaimmal, sőt ők is engem. A játszótéren rohangáltunk, bringáztunk és egyáltalán remekül elvoltunk anélkül, hogy egymásnak menőztünk volna az új tablettel vagy okostelefonnal. Aztán megérkeztek a mobiltelefonok. Mi kamasz fejjel, ugyanolyan nyitottak voltunk a technikai vívmányokra, mint a mostani kamaszok. Viszont, ami eddig előny volt, az innentől hátránnyá vált. Ugyan egymást könnyebben elértük a barátaimmal, a szüleink is sokkal könnyebben értek el minket és parancsoltak haza. Persze akkor is voltak menő és kevésbé menő készülékek, tehát ezen a téren semmi változás, a technikai fejlettség szintjén kívül. Akkor az egy, vagy többsoros kijelző volt a nagy szám, majd a színes, míg most a 1024 x 768 is kevés és a 2048 x 1536 felbontás a menő.

Most, mikor várjuk az iPhone 6 piacra érkezését, kicsit viccesnek tűnik, hogy a Vodafone hazánkba érkezésekor vásárolt Siemens S25-ös készülékem akkor milyen menőnek számított. Egy darabig…  

Ezekkel párhuzamosan szintén emlékszem arra, amikor az internetről a legtöbben még csak nem is hallottak. Vágási Feri a Szomszédokban „be akart szállni az internetbizniszbe” és az internet nemhogy sokba került, de lassú is volt. Most pedig olyan mennyiségű adat áramlik mobilinterneten hetek alatt, amennyi régen egy év alatt és töredékébe kerül a korábbi árnak. 

Mindez persze nem baj, sőt. Elképesztő az a tudás, amit az internet segítségével az emberiség fel tud halmozni és meg tud osztani, ugyanakkor az információk kevésbé szűrtek, mint régen mondjuk a könyveknél és sokkal több a megbízhatatlan értesülés.

Az okos eszközökhöz visszatérve, ezek a tárgyak azok, ahol találkozik az internet, a mobilkommunikáció és a lustaság. Végre nem kell olyan dolgokat csinálnunk, amiket egyébként könnyedén megtettünk eddig. Bár alapvetően nem rossz, hogy egy alkalmazás figyelmeztet, hogy a hűtőben a tojás meg fog romlani, de nem is létkérdés. Ahogy az sem, hogy a kutyánk a „konzoljával” játszhasson, amíg nem vagyunk otthon, vagy, hogy egy mérleg vagy bögre számolja az elfogyasztott napi kalóriánkat, vagy, hogy minden sporttevékenységünket rögzítse egy alkalmazás, vagy egy eszköz. 

Néha úgy gondolhatunk ezekre a dolgokra mint, amikre nekünk tényleg nagy szükségünk van. A mai tizenévesek már azzal mérik egymást, – tisztelet a kivétenek – hogy van valakinek iPhone-ja vagy nincs. A különféle okos eszközök gyakran válnak státusszimbólummá és ez baj. Mert elvileg nem azért kéne létezniük, hogy az embereket ezek alapján kategorizálhassuk. 

Az okos eszközök lehetnek hasznosak, megkönnyíthetik életünket és főleg jobban érezhetjük magunkat általuk, ám egy nagyon fontos kitételt sohasem szabad elfelejteni: tudunk élni nélkülük.