Miért lesz az Apple iWatch az okosórák királynője?

Tech Hírek   |   2013.03.24 - 19:50   |   Írta: viktorm   |   1054

A Sony, a Pebble, a Cookoo, az I’m Smart, a MetaWatch és a Martian már létrehozta okosóráját. Ám az iWatch megannyi olyan tulajdonsággal bír majd, melyet egyetlen gyártó sem tudott eddig órájába építeni. Alább említünk néhányat.

 

Túl az átlagos óra-funkciókon az iWatch például megjeleníti a Facebookon kapott üzeneteket és képeket, sőt, jelzi, ha találkozót beszéltünk meg valakivel. Finoman, de permanensen zavar majd meg bennünket teendőinkben.

Mivel a kezünkön a csipogás idegesítő lenne, az óra finoman rezeg majd, tudtunkra adva minden egyes aktivitást. Azonban már a rezgésből eldönthetjük majd, ránézünk-e vagy sem: külön rezgést állíthatunk be a Facebookon érkező megjegyzéseknek, illetve szöveges üzeneteinknek.

Az eszközök közti szinkronizálhatóság határai szintén leomlani látszanak. Ha az iWatch-on megjelenik egy barátunk által posztolt fénykép a Facebook-on, azt csupán bélyegkép méretben láthatjuk. Egy egyszerű hangutasítással azonban egy pillanat alatt átküldhetjük a képet iPhone-unkra vagy iMac-ünkre. Igaz, ez csak Apple-felhasználók számára lesz hasznos, de így is sokmillió embert érint.

Feltehetőleg az iWatch is kompatibilis lesz az Apple által tavaly bemutatott Bluetooth 4.0 vezetéknélküli fülhallgatóval. Így miután óránkat szinkronizáltuk a valamely Apple eszközünkön használt iTunes-szal, nem is kell óránkon kívül mást vinnünk a futáshoz, ha zenét akarunk hallgatni közben.

Az Apple „különleges kapcsolatot” ápol a Nike-kal. Köztudott, hogy sokkal többen használják valamelyik Apple-eszközt testmozgáskor, mint bármi mást. Azok rögzítésére kiegészítőkre is szükség van, illetve sokan használnak teljesítmény mérő fitness-aplikációkat is. Ez most mind egy készülékben egyesül majd.

Ha a Notification Center hasznosnak bizonyult az iOS-on és az OS X-en, az iWatch-on is minden bizonnyal az lesz.

A legfeltűnőbb ismérv azonban az iWatch feminitása. Tény, hogy a nők sokkal könnyebb és vékonyabb karórát használnak, mint a férfiak. Az Apple pedig jellemzően a piacon megjelenő eszközök legvékonyabbikát fejleszti ki mindig, s nem lesz ez másként az okosóra esetében sem.


Kommentek megjelenítése