Scarpetta・AppleTV (Amazon Prime)
Ha ez az új találmány elterjed, akkor nem nagyon lesznek többé karcos és betört kijelzős mobilok.
Az idei új almás mobilok igen jól fogynak, de akár fogyhatnának jobban is.
A legdrágább új iPhone simán megelőzte a néhány héttel korábban kijött társait.
Ez pedig nem más, mint a legújabb verzió szupergyors globális térnyerése.
Az elmúlt időkben sokat próbálkoztak ezzel a megoldással, de végül csak most sikerült sorozatgyártásra éretté tenni a technológiát.
Az egykori Apple-vezér megkímélt állapotú roadstere igen magas áron cserélt gazdát.
Már most bejelentették, de az első rá épülő okostelefonok csak jövőre kerülnek majd forgalomba.
Az iPhone X vadonatúj riválisát a jelek szerint nem szeretnék csak úgy gyorsan összecsapni.
A hatalmas flashmemóriával felvértezett új készülékekből vélhetően már senki sem hiányolja majd a microSD-slotot.
Minden jel arra mutat, hogy a jelenlegi negyedév végén ismét pezsgőt bonthat az almás logós gyártó.
Hamarosan új kihívót kap az Apple iPhone X, mutatjuk, hogy körülbelül milyen lesz az S9.