Megtörtént: a Huawei megelőzte az Apple-t

Tech Hírek   |   2018.08.01 - 08:24   |   Írta: L Ferenc   |   8695
01. aug Megtörtént: a Huawei megelőzte az Apple-t

A kínai gyártó a legutóbbi negyedévben több okostelefont adott el, mint amerikai riválisa.

Az IDC piackutató cég legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy az idei esztendő második negyedévében globálisan mintegy 342 millió okostelefon talált gazdára, ami éves szinten mintegy 1,8 százalékos visszaesést jelent. A képzeletbeli trónon továbbra is a Samsung ül, mely dél-koreai cég 2018 második negyedévében 71,5 millió készüléket adott el, és ily módon 20,9 százalékos piacrészt hasított ki magának.

Ez jól hangzik, azonban megjegyzendő, hogy egy évvel korábban még 79,8 millió telefont adott el az akkor még 22,9 százalékon állt vállalat.

Míg a Samsung 10,4 százalékkal kevesebb okostelefont adott el, mint egy évvel ezelőtt, addig a Huawei 40,9 százalékos növekedést tudott elérni, és ezzel a harmadik helyről feljött a másodikra. A kínai cég 54,2 millió eladott készülékkel 15,8 százalékos piacrészt tudhat magáénak.

A harmadik helyre lecsúszott Apple 41,3 millió smartphone-t hozott forgalomba az említett 3 hónapos időszakban, ami igen szerény, mintegy 0,7 százalékos növekedést jelent. Az almás logós amerikai vállalat piacrésze jelenleg mintegy 12,1 százalékra tehető.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése