Bemutatták a törhetetlen okostelefon kijelzőt

Tech Hírek   |   2018.07.26 - 14:30   |   Írta: SzavaRicsi   |   7295
26. júl Bemutatták a törhetetlen okostelefon kijelzőt

Akár még idén érkezhet az első törhetetlen kijelzővel szerelt mobil.

A Samsung Display ma egy forradalmi újítással rukkolt elő, ami évek múlva elfelejtettheti velünk a törött mobilkijelzőktől való félelmünk. A sérthetetlen OLED megjelenítőt nem a hagyományos üvegborítással, hanem egy külön erre a célra kifejlesztett védőburkolattal látták el, hogy végre igazi biztonságban érezhessük a telefonok elülső oldalát.

A koraiak egy amerikai laborral vizsgáltatták meg az új megoldásukat, ahol 26 egymást követő, 1,2 méterről való ejtést élt túl sértetlenül a kijelző. Extrém magas, illetve alacsony hőmérséklet mellett is állta a sarat a műanyag borítás. Nem csak ilyen magasságról, hanem 1,8 méterről is ejtették le az új fejlesztésű kijelzőt, sérülés nyomai nélkül.

A Samsung elsősorban az okostelefonokhoz gyártja majd az új OLED paneleket, de a tervek szerint autók kijelzőjénél, katonai eszközöknél, hordozható játékkonzoloknál és táblagépeknél is találkozhatunk később a technikával.

A bemutatókor már hitelesítették a teszteket, így az új kijelző hamarosan helyet foglalhat a mobilpiacon. Arról nem beszéltek, hogy mely eszközben debütál a törhetetlen kijelző, de nagyon jó esély van rá, hogy még idén bemutatják az első ilyen okosmobilt.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése