Az Apple frissítette a MacBook Pro modelleket

Apple Hírek   |   2019.05.22 - 21:05   |   Írta: H.A   |   2411

Megérkeztek a frissített MacBook pro modellek az Apple online üzleteibe

A május 21-e itthon elsősorban az Apple Pay hazai indulásáról szólt az OTP esetén, amelyet majd hamarosan követhet a többi bank támogatása is, így ez az esemény vitte el a pálmát a hírek kapcsán.

Az új MacBook Pro (képek forrása: Apple)

Az Apple ugyanakkor egyúttal, bár mindettől függetlenül frissítette a MacBook Pro modelleket, amelyek esetén a nyolcadik és kilencedik generációs Intel processzorok beépítése a leginkább fontos újdonság – illetve hogy a Verge információi szerint a pillangó mechanikás billentyűzetből ismét egy újabb verziót kaptunk.

 

Az iMac-ek márciusi frissítése után várható volt, hogy az Apple laptopjai is megkapják az Intel processzorok újabb generációit, így nem igazán meglepő, hogy ezt meglépte az Apple, pláne a WWDC előtt.

Ennek köszönhetően immár a MacBook Pro is belépett a nyolcmagos processzorral szerelt gépek közé, és így a gépek sebessége a duplája a négymagos modelleknek, illetve 40%-kal magasabb a hatmagos processzorokkal szemben.

A gépek egyéb paramétereit tekintve nem történt változás, sem a külső megjelenésük, sem a RAM, sem a grafikus processzorok nem változtak.

MacBook Pro 13″

A 13″-es kijelzőjű gépek alap ára 679.990 Ft, amiért cserébe 2,4GHz-es, négymagos, nyolcadik generációs Intel Core i5-ös processzort, Intel Iris Plus Graphics 655 grafikus processzort, 8GB 2133 MHz-es LPDDR3 memóriát, 256GB-os SSD-t, Touch Bar-t és Touch ID-t tartalmazó billentyűzetet, és 4 Thunderbolt 3-as portot kapunk:

Ha szeretnénk “kimaxolni”, akkor azért 1.341.990 Ft-ot kell otthagynunk, és ezért cserébe 2,8 GHz-es, négymagos, nyolcadik generációs Intel Core i7 processzort, 16 GB 2133 MHz-es LPDDR3 memóriát és 2 TB-os SSD-t kapunk. (A 13″-es modellek esetén csak négymagos processzort tudunk választani, de az lehet akár Core i7 is, a memória pedig csak LPDDR3, tehát nincs DDR4 továbbra sem.)

MacBook Pro 15″

A MacBook Pro modellek közül az új processzorok igazán komoly darabjait a 15″-es gépek kapták meg.

Itt az alap ár 899.990 Ft-tól indul, ezért cserébe 2,6 GHz-es, hatmagos, kilencedik generációs Intel Core i7 processzort, Radeon Pro 555X grafikus processzort 4 GB GDDR5 memóriával, 16 GB 2400 MHz-es DDR4 memóriát, 256 GB-os SSD-t, Touch Bar-t és Touch ID-t tartalmazó billentyűzetet, és 4 Thunderbolt 3-as portot kapunk:

A gép összes választható összetevőjét “kimaxolva” 2.424.990 Ft-ot gombol le rólunk az Apple, amiért cserébe 2,4 GHz-es, nyolcmagos, kilencedik generációs Intel Core i9 processzort, 32 GB 2400 MHz-es DDR4 memóriát, Radeon Pro Vega 20 grafikus processzort 4 GB HBM2 memóriával és 4 TB-os SSD-t raknak nekünk a gépbe.

Frissített pillangó mechanikás billentyűzet

Az új gépek esetén a processzorokon túl a legfontosabb változás, hogy az Apple frissítette a pillangó mechanikás billentyűzetet. Mármint újból. Mert bár a 2018-as modellek esetén a harmadik generációs billenyűzetben már egy szilikon hártya is védiaz egyes billentyűk mechanikáját az esetleg bejutó por ellen, de ez még mindig nem küszöbölte ki azt, hogy az egyes billentyűk egy idő után vagy eleve ne érzékeljenek lenyomást, vagy ezt többszörösen megtegyék…

A harmadik generációs billentyűzet szilikon hártyája (forrás: iFixit)

A cég ugyan továbbra is fenntartja az érintett gépek esetén a billentyűzet hibáira a csereprogramot, de ez a legtöbb esetben csak ideig-óráig nyújt megoldást, mert ahogyan azt korábban az iFixit is megtapasztalta: az Apple a korábbi generációs gépek esetén ugyanúgy a korábbi generációs billentyűzetre cserélte a meghibásodottat, így az később ugyanúgy meg fog hibásodni. (Elképzelhető, hogy ezen közben mégis változtatott az Apple, de nem igazán érkezett hír ezzel kapcsolatban.)

Szintén nem túl bizalomgerjesztő, hogy a most megjelent gépek is ugyanúgy ott szerepelnek a csereprogramban felsorolt típusok között, bár itt valószínűleg az van mögötte, hogy az Apple inkább már biztosra megy, ami azért mindenképpen pozitív a maga negatívuma mellett.

Vacakoló billentyűzet? Unshaky!

A duplázó vagy bármi egyéb módon rendetlenkedő billentyűkre szoftveres megoldást nyújthat az ingyenes Unshaky telepítése, ami a beállított időközön belüli ismételt billentyűnyomásokat mintegy “elnémítja”. Ezen túl egyúttal statisztikát is kapunk arról, hogy melyik billentyűnk esetén hányszor érzékelt és “némított el” többszöri lenyomást:

Összegezve

Az új gépek kapcsán tehát leginkább két kérdés merül fel. Az első, hogy vajon elégséges lesz-e a gép hűtési rendszere az új processzorokhoz – illetve hogy a kiáramló, melegebb vagy pláne forróbb levegő okoz-e majd bármi problémát a zsanér esetén (mert erre már volt korábban példa). A második pedig értelemszerűen az, hogy rendben van, hogy az Apple tovább javítgatta a billentyűzetet, de vajon az új változat ténylegesen kiküszöböli-e végre az elődei hibáit, vagy pedig a változtatások csak még újabb gondokat eredményeznek.

Mindenesetre kíváncsian várjuk a teszteket az új processzorokról, illetve hogy az iFixit darabokra szedjen egy gépet, mert ez utóbbi legalább a billentyűzet kapcsán elárulja majd, hogy mire számíthatunk hosszú távon, ami az ilyen összegekbe kerülő gépek esetén legkevésbé sem utolsó szempont, még ha később díjmentesen cseréli is az Apple a teljes topcase-t.

Az új modellekről bővebb információk az Apple weboldalán érhetőek el.

Forrás: Szifon.com


Kommentek megjelenítése