Masszívan tör előre az AI
Az S9 legnagyobb durranása az Apple szenzoraival szemben.
Ebből a tesztből kiderül, hogy melyik készülék büszkélkedhet a legjobb akkumulátorral.
Vajon a Samsung Exynos 9810 felül tud kerekedni az Apple A11-es chipjén?
Meddig bírja víz alatt a Samsung új zászlóshajója az iPhone X-el szemben?
Mit nyújt Magyarország legjobbra értékelt Apple szervize?
A gyártó szerint korrekt érdeklődés mutatkozik az új csúcsmobil iránt, de azért hallani más hangokat is.
Az új Galaxy S9 és S9+ kamerája jobb, mint az iPhone X-é, de a benchmark programok tesztjeiben alulmaradnak a Samsung zászlóshajói.
Puszta véletlen, hogy a Galaxy S9 egyik újdonsága az animált emoji, amit korábban Animoji-ként mutatott be az Apple.
A Fast Company-nak adott interjúban az Apple vezérigazgatója elmondta: nem számít az Apple számára mit tesznek más vállalatok.
Minden jel arra mutat, hogy a piac mostanra már teljesen telítődött, egyszerűen nem lehet eladni a korábbiaknál több mobilt.
A dél-koreai gyártó nem számolt azzal, hogy az iPhone X esetleg nem lesz sikeres, és ennek meg is lett a hatása.
Igen, ez tényleg kezd elterjedt funkcióvá válni.