Az Apple bemutatta az Apple Series 6 és Apple Watch SE okosórákat

Apple Hírek   |   2020.09.15 - 20:09   |   Írta: ARPII   |   3581
15. szept Az Apple bemutatta az Apple Series 6 és Apple Watch SE okosórákat

Két új Apple Watch-ot is kaptunk.

A kupertínói cég számára mindig is fontos volt a felhasználóik egészsége, Tim Cook beszélt is az esemény elején arról, hogy jó hallani olyan történeteket, ahol az óra életeket változtatott, vagy esetleg meg is mentett. Az új Apple Watch mostantól már képes lesz véroxigén szintünket is mérni, amivel egy újabb szintre emeli az egészség megőrzést.

 

Ezt egy IR (infravörös) fény segítségével fogja tudni megvalósítani, ami megvizsgálja a vér színét, amiből meg tudja állapítani az oxigén tartalmát, ez pedig csupán 15 másodpercet fog igénybe venni.

 

A túrázók is örülhetnek az új modellnek, ugyanis most már láthatják a magasságváltozásukat hegymászás, vagy túra közben. Emellett az óra Always-On Retina display-e 2,5x világosabb lett, így kültéren, vagy világos környezetben sokkal könnyebb lesz majd róla leolvasni az információkat. Az új S6-os lapkának hála, ami egy kétmagos processzor, ez A13 Bionic-ot vette alapul, így 20% gyorsabb lett mint az előd.

 

Új színek is érkeztek, például a Product RED, ami teljesen piros, a ház és a szíj is, ezzel pedig egy jó ügyet is tudunk támogatni. Ezen kívül érkezik még kék alumínium és grafit szín is, illetve az arany modell is megújul.

 

A számlap az óra lelke, erre pedig most még nagyobb hangsúlyt helyeztek az Apple-nél, a fejlesztők ugyanis mostantól készíthetnek dedikált óra számlapokat is. Ha például szeretünk szörfözni, akkor használhatunk egy speciálisan erre kitalált számlapot, de ez adott lesz fotózásnál és egyéb más tevékenységeknél is, a határ a csillagos ég. Reméljük a fejlesztők minél több ilyet készítenek majd, hiszen ez is meg tudja könnyíteni majd a mindennapjainkat. Emellett Memoji-kat is rakhatunk már a számlapunkra, így biztosak lehetünk abban, hogy teljesen egyedi lesz az óránk.

 

Szíjak során is jött újdonság, név szerint két Solo Loop, ami egy teljesen egy darabból álló szíj, ezt nem kell becsatolni, bekapcsolni, vagy egyéb mást csinálni vele, ugyanis a választható méretek közül mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Ezek teljesen vízállóak, és víztűrőek, így sportolhatunk bennük nyugodtan. A levételnél pedig nem kell bajlódni semmivel, egyszerűen csak húzzuk le. Emellett kaptunk más szíjakat is, ahogyan azt minden évben megszokhattuk már.

 

A „Family Setup” segítségével mostantól már nem szükséges iPhone az Apple Watch mellé, legalábbis nem muszáj hogy a miénk legyen, ez pedig a családok számára lehet hasznos, hiszen így a szülők párosíthatják majd a telefonjukat a gyerkőc órájával. Ezután láthatják a helyzetét, kaphatnak róla értesítést, például ha megérkezett edzésre, vagy éppen a nagyihoz, a gyerekek pedig írhatnak majd üzenetet szüleiknek.

Szintén szoftveres újítás az „alvás figyelés”, ez a WatchOS 7-el érkezik majd, viszont nem csak az Apple Watch 6-ra, hanem az összes Apple órára. Így már nem csak nappal, de éjszaka is figyelhetjük majd az életfunkcióinkat, amivel könnyebbé válhatnak majd a mindennapjaink.

 

Apple Watch SE

 

Ez az óra egy első áras termék lesz, ami magában foglalja majd a legfontosabb óra funkciókat, viszont sokkal elérhetőbb áron lesz. A motorháztető alatt egy S5-ös chip dolgozik majd, ami 2x gyorsabb lesz, mint ami az Apple Watch Series 3-ban van.

Az órában találunk majd gyorsulásmérőt, pulzusmérőt, iránytűt, giroszkópot, mozgás érzékelőt és elesés figyelőt is. Emellett mehetünk majd vele úszni is, illetve a megadott modellekkel telefonálni is tudunk majd, iPhone nélkül is akár.

 

Apple Fitness+

 

A Fitness+ a cég új szolgáltatása, ami összehozza az iPhone-t és az Apple Watch-ot. Ennek segítségével a telefonunkon láthatjuk a gyakorlatokat, a legfontosabb információk pedig megjelennek majd az órán, úgy mint a pulzus, gyakorlat hossza, hátralévő idő, és így tovább. Itt számos sport közül választhatunk majd, a lista pedig bizonyára idővel bővül majd. Ahogyan a többi Apple+ szolgáltatás, úgy ez is fizetős lesz, $9,99 (kb.: 3 000 Ft) havonta, vagy $79,99 (kb.: 24 000 Ft) egy éves előfizetés esetén, új Apple Watch vásárlása során viszont 3 hónap ingyen szolgáltatást kaphatunk.

 

Forrás: Apple


Kommentek megjelenítése