Beépített kamerát kaphat a következő Apple Watch

Almás Pletykák   |   2019.07.06 - 11:06   |   Írta: H.A   |   2770
06. júl Beépített kamerát kaphat a következő Apple Watch

A MacBookban, az iPhone-ban és az iPadben is van legalább egy kamera, de szegény Apple Watch eddig kimaradt a jóból.

A MacRumors-nál így képzelnék el a kamerás Apple Watch-ot

Az Apple egy friss szabadalma leírja, hogy hogyan lehetne megoldani ezt a problémát anélkül, hogy az órában kéne helyet szorítani a kamerának.

Az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Hivatala elfogadta az Apple szabadalmát, ami az Apple Watch kameráját az óraszíjba tenné. Az óraszíjból kihajtható lenne a kamera, a kamera képét pedig az óra kijelzője mutatná.

Egy kamera lehetővé tenné, hogy fényképezz vagy éppen FaceTime hívásokat folytass karórád segítségével, ami teljesen új felhasználási területeket hozhatna az Apple Watch számára.

Ezt a szabadalmat még 2016. szeptember 16-án nyújtotta be az Apple, nem sokkal az Apple Watch Series 2 bemutatása után. Az, hogy az azóta megjelent két generációba nem került semmiféle kamera, még nem jelenti azt, hogy az Apple elvetette volna ezt az ötletet, de azért nem is jelent túl sok jót.

Érdemes fejben tartani, hogy az Apple sok őrült szabadalmat is levédet, pusztán azért, hogy más ne tudjon olyan terméket készíteni, ha esetleg később eszébe jutna valami hasonló.

Te örülnél, ha lenne kamera az Apple Watch szíjában?

Forrás: Szifon.com

Kapcsolódó cikkek:

 


Kommentek megjelenítése