A celeb, aki már most iPhone 7 Plus-t használ

Almás Pletykák   |   2016.08.22 - 08:51   |   Írta: L Ferenc   |   9610
22. aug A celeb, aki már most iPhone 7 Plus-t használ

A népszerű tajvani színész idén sem hazudtolja meg önmagát, és ismét titkos iPhone-nal mutatkozik.

Jimmy Lin neve hazánkban nem túlságosan ismert, ő ugyanis egy elsősorban tajvani, híres és népszerű színész és énekes, aki azonban az ősz közeledtével évről évre a nemzetközi tech-érdeklődés középpontjába szokott kerülni. Emberünk nem tesz mást, mint a következő generációs almás okostelefonok hivatalos bejelentése előtt nem sokkal már közszemlére bocsátja a vadonatúj iPhone-okat.

Így volt ez például 2012 őszén is, amikor is Jimmy Lin az akkor még hivatalosan nem is létező iPhone 5-öt villantotta meg, aztán pedig két évvel később emberünk egymás mellett mutatta meg az iPhone 5-öt és az akkor még titkos iPhone 6-ot, majd pedig az iPhone 6 Plus-t is idő előtt megosztotta a nagyvilággal. A 41 esztendős Lin idén is hallat magáról, mégpedig az alábbi fotó révén, melyen az látható, ahogy egy kávézóban ülve a vadonatúj iPhone 7 Plus készülékét nyomkodja. Emlékezetes, hogy ennek a dupla kamerás Apple telefonnak a hivatalos bejelentésére szeptember 7-én kerül majd sor, és ekkor hull majd le a lepel az iPhone 7-es kistesóról is.

Kapcsolódó cikkek:
Új színt hoz az életünkbe az iPhone 7
80 millióan válthatnak régi iPhone-ról iPhone 7-re
Kegyetlen videó: így lesz egy iPhone 6s-ből iPhone 7



Kommentek megjelenítése