Lemondhatunk az iPhone 6c-ről?

Almás Pletykák   |   2015.07.29 - 12:40   |   Írta: B Ádam   |   2143
29. júl Lemondhatunk az iPhone 6c-ről?

A pletykák szerint igen.

Míg tavaly december óta számos jelentés azt állította, hogy az Apple a 6s és 6s Plus mellett idén tervezi kiadni a 4 inches, olcsóbb modellt is, addig mostanra annyira megváltozott a helyzet, hogy a Cowen and Company elemzője szerint már március óta nem lehet találkozni egyetlen 6c-re utaló jellel sem.

Timothy Arcuri úgy véli, hogy az Apple végül elvetette az új iPhone modell ötletét, de még ha nem is így van, a 2015-ös megjelenés immáron szinte biztosan nem fog bekövetkezni. Mindezek hátterében az állhat az elemző véleménye szerint, hogy a cupertinóiak nem szeretnék, hogy a kissé lebutított és olcsóbb iPhone 6c negatív hatással legyen a 6, illetve 6 Plus-ból származó bevételekre.

Pár héttel korábban elsőként Ming-Chi Kuo állt elő azzal a hírrel, hogy az új, 4 inches iPhone valószínűleg nem idén fog megjelenni, új debütálási dátumnak pedig 2016 elejét jósolta meg a KGI Securities elemzője.

Akár igaz a 6c-projekt törléséről szóló hír, akár nem, azt érdemes megjegyezni, hogy az Apple gyakran tesztel új termékeket és szolgáltatásokat, melyek végül nem kerülnek forgalomba, illetve nyilvánosságra, így a korábban kiszivárgott képek és vázlatok nem jelentik azt, hogy a szóban forgó modell valóban megjelenik majd valamikor. Egy biztos, ezek csak fejtegetések, így érdemes megvárni az Apple hivatalos álláspontját az üggyel kapcsolatban.

Forrás: macrumors.com


Kommentek megjelenítése