2020 Július・Apple Arcade

Alkalmazások - Játékok   |   2020.07.27 - 12:58   |   Írta: Ca$h   |   1412
27. júl 2020 Július・Apple Arcade

Jöhet akkor a júliusi Apple Arcade csemegézés?

Ettől a hónaptól fogva bevezetünk kettő új apróságot a játékok értékelésénél, az egyik hogy leírjuk a játék álló vagy fekvő állapotban játszható-e, gondolom velem együtt sokan vagytok akit ez érdekel, tekintettel arra, hogy mobilon állva jobb játszani, míg iPaden inkább fekve. A másik dolog meg az aksi melegedés, ez legfőképpen iPhone-ra jellemző, azt vettem észre, hogy a legtöbb esetben konkrétan felgyullad a telefon a kezemben. Ezt három csillaggal fogom értékelni, a három csillag azt jelenti, hogy kb. öt perc után már felgyullad, a kettő olyan tízenöt perc, az egy csillag meg átlagos melegedést jelent. A teszttelefon egy iPhone X, lehet hogy a későbbi modelleken már nem jelentkezik ez a dolog, míg a régebbieken meg lehet még inkább. Alapvetően továbbra is azt tanácsolnám mindenkinek, hogy iPaden játsszon vagy kontrollerrel AppleTV-n keresztül, 5.1-es fülessel – már aki megteheti ugye - a maximális élmény érdekében.

Creaks:

Főszereplőnk, nevezzük Bélának éppen az íróasztal előtt dolgozik késő este, amikor arra lesz figyelmes hogy a villanykörte vibrál, odabattyog, megtekeri, rendbejön. Visszamegy dolgozni majd nem sokkal később újra vibrálni kezd a fény, nyugodtan, brazilt pofával újra felkel hogy megtekerje a körtét, amikor hirtelen arra lesz figyelmes, hogy a tapéta egy picit leválik a szembe falról, természetesen odamegy és visszatapogatja, nem gondolkozik, csak cselekeszik. Szépen visszasétál dolgozni, majd természetesen a körte újra vibrál, a falról újra leválik a tapéta, első körben a körtét kezdi el megint bizergálni, ami persze hirtelen kiég, majd a tapéta teljesen leválik és egy derékmagasságig érő ajtó válik láthatóvá. Odamegy, a szerkényből kivesz egy zseblámpát majd az ajtót kinyitva bekúszik az újonnan nyílt alagútba. Senki se gondolná, hogy a másik oldalon egy hatalmas, komplett másik világ vár rá. A Creaks nem nagyon magyaráz el semmit, nincsenek okok és okozatok, egyszerűen belekerültünk ebbe a helyzetbe, és megpróbálunk kilábalni belőle. Egy Point&Click akció kalandjáték, ami telis tele van logikai feladványokkal, agypusztító nehézségekkel, kisebb és nagyobb szörnyetegekkel, de ami biztos az a látvány, a hangok és a művészi élmény. Úgy érzem jól kezdődik a hónap, remélem ez így is fog maradni, mindenképpen próbáljátok ki, érdemes!

Első Benyomás: 4/5
Orientáció: fekvő
Melegedés: * *

 

Beyond a Steel Sky:

A legendás és régóta várt Beneath Steel Sky (1994) folytatása megérkezett PC-re és iOS-re, a grafikát nem kisebb személyiség rajzolta mint Dave Gibbons a Watchmen készítője. Szóval meglehetősen nagy és Epic kalandra készülhetünk miután elindítottuk a játékot. Jómagam nem ismertem a nagy elődöt, de a neve ismerősen csengett a fülemben. Olyan tizenöt percnyi bevezető animácó után ami hangulatos, képregénystílusban lett megrajzolva már éreztem, hogy utána kéne olvasnom ennek a játéknak. Tiszteletben tartva nagy múltját és a hatalmas rajongótábort már rögtön másképp álltam hozzá a címhez. Miután végre megkapjuk az irányítást letaglózza az embert a részletes és elképesztő grafika, nekem rögtön a Borderlands jutott eszembe róla, de gondolom nem csak én leszek így vele. A játék stílusát tekintve, Cyberpunk kaland, nem kevés humorral megtűzdelve, a stílus szerelmesei el fogna ájulni tőle. Sajnos iPhone-on nem sokat tudtam vele játszani, mert konkrétan felgyulladt a kezemben, de akit érdekel a játék, mindenképpen váltson iPadre és hagyja magát elveszni a rengeteg logikai feladvánnyal teletűzdelt kalandban, nem kicsit mély és tartalmas történettel, minőségi szinkronnal és döbbenetes látvánnyal prezentálva. A játék talán egyetlen negatívuma, hogy tapiképernyővel eléggé problémás az irányítás, a másik ami valójában nem is negatívum, hogy aki nem ismerte az elődöt és nem igazán kedvelője ennek a stílusnak, annak bizony teljesen érdektelen lesz a játék, hiába ilyen minőségi alkotás, szóval erőteljesen rétegjáték.

Első Benyomás: 4/5
Orientáció: fekvő
Melegedés: * * *

 

Little Orpheus:

A játék 1962-ben játszódik abban az évben amikor az amcsik elküldték az első embert a Holdra, hősünk Ivan Ivanovich aki a Little Orpheus fedélzetén valami okból kifolyólag nem az űrben végezte, hanem a Föld titkos mélységében, ahol egy egészen elképesztő őskori világgal találkozik, olyan dolgok tárulnak a szeme elé mintha nem is a saját bolygóján lenne. A játék egy vallatással kezdődik, a vicces orosz kiejtéssel prezentált interjú végigkíséri az egész játékot. Ivan meséje hihetetlen, sokszor nem is hisznek neki, viszont a három év amennyi időre eltűnt elgondolkodtató. Mi vele leszünk a játékban, a látvány egészen elképesztő, az akciójelenetek filmbe illenek, a logikai feladványok ötletesek, van a címben kihívás rendesen, esélyes hogy mindenki végig akarja majd játszani, szóval akár kötelezővé is tenném. Az irányítás sajnos annyira nem olasz tapiképernyőn, de gondolom simán lehet tolni kontrollerrel is, szóval inkább azt javasolnám. Azt hiszem megszületett az első esélyes a hónap játéka címre, semmiképpen se hagyjátok ki. Gondolom sejtitek, hogy ilyen grafikával gyulladásveszélyben van az iPhone, szóval váltsatok inkább iPadre ennél a játéknál is.

Első Benyomás: 5/5
Orientáció: fekvő
Melegedés: * * *

 

Nightmare Farm:

Ritkán fordul elő az Apple Arcade játékokkal, hogy jól indul, ígéretesnek tűnik, megható, szívbe markoló a sztori, aranyos és stílusos, amolyan gyerekrajzos grafikával prezentálva, majd amikor elkezdődik maga a játék mindent elrontanak. Egyrészt a tutorial számomra teljesen érthetetlen volt, másrészt szöveget nem nagyon írtak hozzá, csak képekkel igyekeztek elmagyarázni mi a feladat. Nem mintha olyan nagyon bonyolult lenne, de úgy érzem, ha engem összezavartak vele, akkor nem hinném, hogy a 9+ célközönségnek egyértelmű lenne mi a feladat. Ilyenkor az ember inkább túlnyom mindent, hogy majd magától rájön, de eddigre már el is vesztettük az érdeklődésünket a játék iránt. Nézünk még egy kicsit az étvezetőt, próbálunk rájönni mi a feladat, várjuk hogy mikor lesz a farmolós játék tényleg farmolós, illetve hogy mi is ebben a rémálom valójában? Szóval adott egy hangulatosnak, ígéretesnek tűnő farmolós játék, ami túl van bonyolítva, nincsen elmagyarázva normálisan és nem is igazán farmolós. Nem is tudom ... engem nem fogott meg így elsőre de nagyon nem.

Első Benyomás: 2/5
Orientáció: álló
Melegedés: *

 

Pilgrims:

A Pilgrims készítői igazán veteránnak számítanak az indie mobilos játékok terén, tekintettel arra, hogy ők készítették a Machinariumot, Botaniculat illetve többek között a korábban kipróbált Creakset is. Egyedi grafikai stílusuk nagymértékben meghatározza munkásságukat. Jelen esetünkben talán pont ez az ami – legalábbis számomra – nem lett eltalálva. Kicsit olyan csehszlovák 80-as évekbeli stílusa van, olyan Rumcájsz és Hurvinyek feeling, ami nekem annyira nem jött be. Maga a játék nagyon egyedi, főszereplőnk egy hobó, aki próbál minél tovább eljutni a térképen, de ahhoz hogy újabb részek legyenek elérhetőek, különböző küldetéseket kell teljesítenie. A térképen jól láthatóak azok a helyek ahova el lehet látogatni, ahol szinte minden esetben lesz valaki, akinek meg kell oldani valami kívánságát. Például rögtön az elején Rumcájsz-szerű testvérünk szeretne egy jó adag friss főtt krumplit enni. Első feladatnak ez pont jó lesz hiszen nincsen olyan sok helyszín amit be lehet járni, könnyen kilogikázható a megfelelő sorrend és a hozzávalók összeszedése sem okozhat nagyobb nehézséget. De utána kitágul a térkép, kétszer nagyobb lesz, kétszer annyi meglátogatható helyszínnel. Na ekkor már jóval nehezebb dolgunk lesz, kilogikázni hogy kinek mit hogyan vigyünk el, kombináljunk, logikázzunk, előbb utóbb csak meglesz. Maga a játék nekem nagyon tetszett, de ez a grafika nekem valahogy olyan nyomasztó volt, a halandzsás hablatyolás például kifejezetten bejött, jópofa volt. Elsőre egy erős közepest érdemel nálam!

Első Benyomás: 3/5
Orientáció: álló
Melegedés: *

 

The Bradwell Conspiracy:

Egy BAFTA-díjas készítők által heggesztett Apple Arcade cím jöhet? Kell ennél több? Hát valójában igen, főleg hogy a mezőny egyre csak erősebb, de szerencsére nem fogunk csalódni ha leszedjük a Bradwell Conspiracyt. Rögtön az első pillanattól fogva érezni fogjuk, hogy ez egy különleges darab, mert valahogy szinte minden rendben van vele. Gyakorlatilag egy FPS kaland-logikai játék, érdekes és izgalmas történettel végigkísérve, döbbenetesen minőségi szinkronhangokkal megfűszerezve. Az irányítás néha kicsit döcögős tud lenni, lévén semmit nem látunk magunkból, illetve a környezet, főleg az elején, tele van akadályokkal, illetve a játékosi véleményekből azt olvastam ki, hogy néha eléggé komoly bugok lehetnek a játékban, ami könnyen újrakezdést eredményezhet, lévén nincsen benne „replay level” opció. Ez meglehetősen bosszantó tud lenni. Mindezek ellenére az élmény magáért beszél, mindenképpen érdemes belevágni.

Első Benyomás: 4/5
Orientáció: fekvő
Melegedés: * *

 

Agent Intercept:

Eszetekbe jutott már mondjuk egy James Bond film közben vagy mondjam inkább példának a Fast&Furious jelenséget? Szóval amikor nézed ezt a mozit és olyan jeleneteket látsz benne ami igaz döbbenetesen látványos mégis nevetségesen elrugaszkodik a valóságtól? Például a legtöbb kocsi ha ugratsz vele egy nagyot kb. kettétörik alattad mikor földet ér, mégis a filmekbe olyanokat repülnek velük hogy öröm nézni. Az Agent Intercept erre hajaz, a játék elején egy sportkocsit irányítunk, amit kb. semmi az ég világon nem tud megállítani, minél veszélyesebben és merészebben vezetünk, annál több pontot kapunk, illetve minden pálya előtt kapunk kihívásokat amiket teljesítve még annál is többet. Kicsit a Burnoutos játékmenetre hajaz, de nem baj mert imádjuk a Burnoutot. Az igazi meglepetés akkor jön amikor a második pályán eltűnik alólunk az autópálya, és ahelyett hogy a vízbe csobbannánk, még a levegőben átalakulunk motorcsónakká ... igen jól olvastad, az üldözést semmi de semmi nem akadályozhatja meg, már csak azért érdemes végigjátszani a címet hogy megtudjuk még mivé leszünk képeseke alakulni. Kellemes, közepes, stresszoldó alkotás egy nehéz hét után mindenképpen ajánlanám, de a világot nem fogja megváltani.

Első Benyomás: 3/5
Orientáció: fekvő
Melegedés: * *

 

 

Ennyi fért most ebbe a hónapba, remélem azért tetszett a kis csokrunk, találkozunk egy hónap múlva. Sziasztok! A játékokat az Appstore-ban található Apple Arcade-re való előfizetés után lehet letölteni és kipróbálni. Az első hónap ingyenes, utána havi 4.99$, az éves díj 49.99$.


Kommentek megjelenítése