Néhány érdekesség az iPhone 6 eredetmeséből

Tech Hírek   |   2014.09.29 - 14:55   |   Írta: Pausch Rita   |   1377

Kaliforniában tervezik, Kínában állítják össze. Pont. Vagy mégsem? A legtöbben ennyit tudnak az iPhone-juk eredetéről. Mivel sokkal árnyaltabb a helyzet, a CompareCamp weboldal arra vállalkozott, hogy összefoglalja egy folyamatábrán.

iphone6 saga1

Kiderül, hogy pontosan miért is a jellemző felállás, hogy az Apple Kínában gyártat. Természetesen ugyanazért, amiért a legtöbb cég. Mert így lényegesen olcsóbb. Egy készüléket, 4 dollárral kerülne többe előállítani az USA-ban. Ez egy darab esetében nem tűnik nagy számnak, de ha arra gondolunk, hogy az első hétvégén 10 millió iPhone 6 és 6 Plus fogyott, akkor az már jelentősebb összeg. Valójában azonban a kérdés összetettebb, hiszen a gyártásnál nem áll meg a dolog. Az adók annyira magasak lennének, ha a cég Amerikában gyártatna, hogy azok elvinnék a profit 35 %-át, a mostani 2%-kal szemben. Ráadásul közel 600 millió dollárba kerülne megteremteni a gyártáshoz az infrastruktúrát. A Forbes magazin szerint hazatelepítenék a gyártást 4,2 milliárd dollárba kerülne.

Már az ábra elején leolvashatjuk, hogy meglepő módon nem csak az amerikaiaknak és a kínaiaknak van közé az iPhone folyamatokhoz a tervezéstől a vevőkhöz kerülésig. Az iPhone ellátási lánca valójában hatalmas. Például az egyébként négy kínai tartományban (Kuangtung, Honan, Sanhszi és Sanghaj) végzett összeszerelési folyamatokba, még a brazilok is besegítenek. Az ábra szerint csak a beszállítók között 31 ország szerepel, amik bár nagyrészt ázsiai országok, de a listán szerepel Dél-Amerika és a számos európai ország, köztük egy szállítóval hazánk is.

iphone6 saga2

Az Iphone 6 esetében az A8 chipeket a korábbi beszállító, a Samsung helyett, immár egy új cég készíti az Apple részére, a tajvani TSMC. A modellhez további híres vállalatok szolgáltatják az alkatrészeket, úgy, mint a japán Sony a kamerákat, az LG Display a kijelzőket, vagy a Toshiba a 16, 64 és 128 GB-os merevlemezeket. Érdekes adat, hogy ezen beszállítások 5%-kal dobták meg Japán műszaki exportját és 8.6-tal Tajvanét.

Az iPhone 6 készülékből Kínában, 2014 végéig, összesen 50 millió darabot szerelnek össze, amit fele-fele arányban végez a Foxconn és a Pegatron. A korábban részletezett kedvezőbb költségek mellett, a Kínában végezett összeszerelés mellett szól az az adat is, hogy az a folyamat, ami az USA-ban 9 hónapba telne, az Kínában 15 nap alatt végzik el. (Talán ezért is nő ott a népesség ilyen rohamosan?)  

Állítólag Steve Jobs 2007-ben néhány héttel az Iphone bemutató előtt kitalálta, hogy azt szeretné, ha a kijelző üvegből lenne. Az amerikai beszállítók azt mondták neki erre, hogy ennyi idő alatt ez lehetetlen. Míg Kínában, egy gyárban, hálóhelységeket helyeztek el már a szerződés aláírása előtt, hogy 12 órás műszakban váltva tudjanak dolgozni a munkások. Mire aláírták a szerződést, 8000 dolgozót állítottak csatasorba, hogy napi 10.000 iPhone-t gyárthassanak. Jelenleg 130.000 munkás dolgozik a Foxconn és a Pegatron cégeknél, illetve az előbbinél plusz 10.000 robot is serénykedik, hogy a kedves vásárlók a világ minden táján a kezükbe foghassák az iPhone 6 modelljüket.


Kommentek megjelenítése