Új munkaügyi és környezetvédelmi szabályok az Apple-nél

Tech Hírek   |   2014.02.20 - 21:36   |   Írta: Máté Gergő   |   675

A kiskorú alkalmazottakra és a konfliktus forrásokra, valamint a környezetvédelmi szempontokra is kitér az Apple szabályozása.

A nyolcadik évi „Szállítói Felelősségi Határozat” komoly elvárásokat támaszt a partnercégek irányába. Az almás cég büszke rá, hogy több, mint egymillió főnek biztosít biztonságos és etikus munkalehetőséget. Ennek az új szabályzásnak a célja főként a fiatalkorúak munkáltatásának redukálása. Az előző éves adatok azt mutatták ki, hogy 11 részlegben foglalkoztattak a meghatározott életkort el nem érő gyakornokokat, összesen 106 aktív és 70 lezárt esetben. Ennél valamivel jobbak az idei év adatai, hiszen 8 részlegből 11 aktív és mindösszesen 12 lezárt esetet számoltak.

stundentsapple

Ez azt jelenti, hogy a szabályozás hatékony.

A jelentés kitért arra az esetre, amely a Foxconn-t érintette. A kínai cég gyakornokok ezreit túlóráztatta a Xi'an Institute of Technology (műszaki egyetem) hallgatói közül a Sony PlayStation 4 készítéséhez. Az Apple ezzel szemben a Stanford Egyetem 2013-as „Vidéki Oktatási Akció Program”-ot támogatta amely lépés az oktatás fejlesztés fontos elemét képezi, 2013 és 2014 között pedig 130 iskolát és 12.000 hallgatót érint.

Az Apple 60 órában szeretné maximalizálni a felnőtt dolgozók heti munkaidejét, ami nagyjából meg is valósul, hiszen a munkavállalók 97%-a heti egy szabadnappal rendelkezik. Figyelembe kell venni azonban, hogy a „rendkívüli munkakörülmény” és a „kivételes túlóra” továbbra is elfogadottnak számít.

apple-supplier-graph1

Az idei jelentés nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre: a felmérések során 62 részletes vizsgálatot indítottak és 520 jelentés készült. Rengeteg környezetvédelmi jogsértést tártak fel: 4-ről 17-re emelkedett a kritikus esetek száma. A képet némileg árnyalja, hogy az Apple 51%-al több ellenőrzést végzett az előző évhez képest és a vizsgált 451 létesítménynek a 40%-a új volt. A hulladékkezeléssel és a szennyvízkezeléssel akadt a legtöbb gond.

apple-supplier-graph2

További problémát okoz, hogy 13 beszállító 41 millió köbméternél több vizet használ el évente. Az Apple „Tisztavíz” programjából pedig nem derül ki pontosan, hogy a cupertinoi cég milyen lépést kíván tenni a csökkentés érdekében.


Kommentek megjelenítése