Eternity Legends・Tesztlabor

Alkalmazások - Játékok   |   2019.07.18 - 09:29   |   Írta: Ca$h   |   536
18. júl Eternity Legends・Tesztlabor

A végtelenség legendái akcióban.

Az Eternity Legends a semmiből jött és nem mondanám hogy mégis nagyot durrant. A fejlesztő a picinyke csapat, akik a „Divmob” névre hallgatnak. Ha még sose hallottál róluk ne érezd rosszul magad – bevallom én se – elnézegetve az oldalukat és az eddigi játékokat azt kell hogy mondjam, hogy mind a címben mind pedig a játékmenetben valamelyik korábbi sikercímet próbálják majmolni és abban bízni, hogy majd ezúttal nagyot durranhatnak. Lássuk hát sikerült-e ezúttal nekik!

Az Eternity Legendsben ismerős görög és római istenségekről elnevezett gépruhában lévő hősökkel harcolhatunk a végtelenségig és még azután is. Mivel a játéknak története nem nagyon van, ha pedig van akkor biztosan túlléptem rajta – ezért utólag is elnézést kérnék – ezért nem nagyon tudjuk, hogy mi a konfliktus, miért kell harcolnunk, miért hívnak mindenkit valami híres istenségnek és miért vannak ennyire modern környezetben, páncélban, fegyverekkel felszerelve. Szóval gyakorlatilag nem lesz más dolgunk mint harcolni valamiért, valakikkel, valakik ellen, a cél viszont szentesíti az eszközt, tehát amit a legjobban szeretünk, gyúrni karaktereinket arra lesz lehetőségünk bőven.

Egyrészt ugye ott lesz a „sztori” de nevezzük inkább csak kampánynak (Adventure), ezt három különböző nehézségi fokozaton is végig lehet játszani, a sima fokozat száz pályából áll, az elite fokozat ötvenötből, a hard fokozathoz először teljesíteni kell a normal százat, szóval sejthetitek hogy ennyi idő alatt erre nem volt lehetőségem. De pont eleget teszteltem a játékot ahhoz, hogy kellő rálátásom legyen a történésekre és a tartalomra. Alapvetően az Eternity Legends egy hack&slash játék, abból a klasszikus fajtából való, ami egészen a legendás árkád játéktermekből ismeretes Golden Axe-ig vezethető vissza. Tehát adott lesz egy balról jobbra szkrollozó, oldalról látható pálya, ahol nem lesz más dolgunk mint szanaszét szeletelni mindenkit. Irányítani az istenséget a bal joyal tudjuk, támadni a jobb oldali nagy karddal tudunk illetve minden hősnek lesz három speckó képessége amiket a megfelelő pillanatban aktiválva jóval hatékonyabbak lehetünk mint csak a sima szeleteléssel.

A játék akkor válik csak igazán érdekessé amikor  már több karakterünk van  - összesen négy lehet egy csapatban – és képesek leszünk magunkon kívül behívni másokat is, akik maguktól harcolva – meglepően hatékonyan – fognak nekünk segíteni a győzelem elérésében. Minden egyes pályát időre kell teljesíteni, az hogy hány csillagosra sikerül teljes mértékig csak az idő függvénye. Idővel egyébként a harcot igény szerint automatikusra is rakhatjuk, ahogyan azt már egyre több mobilos játéknál megszokhattuk, a leghatékonyabbak továbbra is akkor leszünk, ha hagyjuk hogy a játék magától játsszon. Ezzel a módszerrel meglepően sokáig el tudunk jutni, idővel viszont betonfalba fogunk ütközni, ez pedig nem más mint az ellenfeleink szintje. Szóval idővel nekünk is fejlődni kell, ahogyan azt még korábban írtam, karakter gyúrásban nagyon szépen teljesít a játék, az alapfejlődés a játékban borzalmasan lassú, de szerencsére lesznek különböző méretű XP löttyök amikkel ezt a folyamatot felgyorsíthatjuk. Ha egy hőssel elértük a maximális szintet és rendelkezésünkre áll elég karakterkártya, akkor rangot tudnunk vele lépni, tehát egy csillaggal erősebb lesz, az hogy ez mit jelent már mindenki tudja, aki akár egy hasonló játékkal is nyomult már előtte. Az új csillag elérésével többek között további elérhető szinteket fogunk kapni, majd ha ezt is maxoltuk akkor kezdődik minden elölről. A Tier Uppal ritkasági szintet tudunk lépni, ezzel tovább erősödve, mindemellett pedig a cuccainkat is tudjuk fejleszteni, legfőképpen más nem használatos cuccok betörésével. Minden hősnek lesznek skilljei, képességei amiket ugyancsak gyúrni tudunk, ezeknek a maximális szintje a karakterünk szintje lesz. Mindez kelleni fog ahhoz, hogy a csapatunk összereje növekedjen, ez nem csak a sztoriban való továbbjutáshoz lesz szükséges, hanem az egymás elleni játékban is elengedhetetlen. Az Adventure módban egyébként a sima kampányon kívül számtalan más játékmóddal találkozhatunk (Elite campaign, Idle campaign, Heroes Hunt, Super Boss, Stargate, Heroes challenge, Skyscraper), ezek nagyjából megegyeznek az összes hasonló játékban találhatókkal, nem találtam semmi újdonságot vagy olyasmit ami szót érdemelne. A Super Boss például a szokásos napi szinten üthető giga boss akit mindenki üt a jelenleg játszók közül, míg mondjuk a Scyscraper az Infinity Towernek a megfelelője, csak más néven.

Az Online módokat választva se fogunk semmi egyedivel vagy különlegessel találkozni. Ahogyan az se meglepő, hogy ezek a módok nem élőben, valós időben történnek, hanem más játékosok által kiválasztott csapatokkal verekedünk amit az AI irányít. Ilyenkor persze mindig csak a számok számítanak, mindegy milyen jó a csapatunk, ha az össz DPS-ünk alacsonyabb akkor veszíteni fogunk. Az online módban is lesz Arena, Global Boss és Boss Party. A Boss Partyban random bossokat tudunk ütni három nehézségi fokozaton, ha sikerül az egyiket legyőzni jöhet a következő. Az Arénában mindig kapni fogunk három random ellenfelet, minél erősebbet verünk le annál magasabbra jutunk a ranglétrán, minden nap elején kapni fogunk pontokat az alapján, hogy hányan próbáltak leverni minket az este és ebből mennyit sikerült megnyernünk. A pontokért vásárolni tudunk az online shopban, illetve acsikat is teljesíthetünk értékes nyereményekért.

Az Eternity Legends fizetős része egész kellemesre lett kitalálva, egyrészt bőségesen kapunk nyersit ahhoz, hogy mindenünk meglegyen, másrészt pedig napi szinten tudunk reklámokat nézegetni ha még többre szeretnénk szert tenni. Éppen ezért nem nevezném a F2P modellt igazságtalannak vagy erőszakosnak, a játékkal inkább minőségben vannak gondok. Hamar rá lehet unni, hiába van benne tartalom bőven ha nem hoz semmi újat a stílusba. A grafika fura, nekem nem igazán jött be, de csúnyának semmiképpen sem nevezném, az irányítás kellemes de úgyis hamar át fogunk váltani automatikusra, szóval ez se számít igazán. Lehet benne farmolni rendesen, gyúrni ezerrel, fejlődni a végtelenségig, de nem vagyok biztos benne, hogy bárki is tovább nyomulna vele egy hétnél. Nekem is pont elég volt ennyi, éppen ezért inkább csak középszerűnek nevezném az anyagot. Kipróbálni érdemes, de túl sokat ne várjunk tőle akkor járunk a legjobban.

Szerintünk: 3/5

 

A játék ingyenesen letölthető az iTunes áruházból.


Kommentek megjelenítése