Need for Speed: No Limits・Tesztlabor
A 2003-as Need For Speed Underground óta nem volt még ilyen jó rész…
Na jó, talán ez alól csak a 2005-ös Most Wanted a kivétel, ami a sorozat csúcsa volt, majd talán csak akkor sikerült újra némi életet csempészni a sorozatba, amikor pár rész erejéig a legendás Burnout készítőinek (Criterion) adták a készítés jogát. Azóta szinte hallani sem lehet a játékról, erre csak úgy a semmiből berobbant a No Limits, ami a meglepetés erejével jól le is taglózott, engem legalábbis megvettek kilóra. Legalábbis ez volt az érzésem több mint egy hétig, node ne mejünk ennyire előre!
Az EA biztosra ment, nem aprózta el a dolgot, szépen összeollózott mindent, amit a sorozatban a legjobban szerettünk és belepasszírozta egy szimpla, egyszerű, kis tapiképernyős játékba. A No Limits valóban nem rendelkezik határokkal, az ég világon mindent meg fogunk találni benne, amit idáig annyira szerettünk és esetlegesen az újabb részekből hiányoltunk. Lesznek versenyek, legalább egy tucatnyi egymástól teljesen különböző típus, lesznek rendőrök, akiket időnként le kell rázni; igaz, ők valami oknál fogva nem üldözni fognak minket, hanem mindig előttünk lábatlankodnak majd és úgy próbálnak borsot törni az orrunk alá. Aztán természetesen tunningolás masszív adagban, kocsik egymás hegyén, hátán, különböző kategóriák, típusversenyek, szépítgetés, multiplayer. Minden, ami csak szem-szájnak az ingere, és végre valahára a mindenki által hiányolt minimális sztorizás és a jól megszokott szájkarate sem fog elmaradni. Amikor hatalmas arccal rendelkező, ultragizda csávók és raj kiscsajok szövegelnek, hogy milyen bénák vagyunk, majd, amikor leverjük őket, mint részeg macska a tejespoharat, akkor természetesen már csak szerencsénk volt. Kell ez nekünk? Persze hogy kell, ez a Need for Speed, baby, erre épült a Fast&Furious mozifilm is mind a kétezer-háromszáz folytatásával együtt!
Ahhoz, hogy minden lehetséges opciót elérjünk a játékban, nem kell mást tennünk, mint növelni a reputációnkat. Nyerjük meg szépen a versenyeket egymás után, erre kapjuk a reppontokat, és persze minden verseny után valami jutalmat is. A kocsinknak szinte az összes alkatrészét tunningolni tudjuk. Részenként legalább kettő, de van, hogy négy darabból is állhat. Ha minden ilyet felturbóztuk, akkor szintet tudunk lépni velük, de ehhez bizony szükségünk lesz elegendő kártyára az adott autóból, különben nem tudunk vele fejlődni. Számtalan autóval fogunk találkozni a kalandozásaink során, amik különböző kategóriákba tartoznak. Ha éppen szükségünk van valamilyen kártyára, ne legyünk restek a kiadott pályát újra és újra megismételni, de egy nap erre sajnos csak kétszer három lehetőségünk lesz.
Ha éppen a történetben nem tudunk tovább haladni, mert nem elég magas a repszintünk, akkor számtalan másik lehetőségünk lesz továbbfejlődni. A legegyszerűbb megoldás, ha a „Car series” opciót választva, az aktuális autóparkunk alapján kapott sorozatokon elindulva, rengeteg tapasztalati ponttal és alkatrésszel lehetünk gazdagabbak. Idővel nekifuthatunk a „Tournamentnek” is, ahol más játékosokkal feszülhetünk egymásnak a rajtvonalnál. De lesznek „Tuner Trials-ek” is, ahol a ritka, csak sorsolásból szerzett autókkal versenyezhetünk, vagy ilyen verdákat valódi pénzért is tudunk vásárolni.
Apropó: vásárolni… Bizony, ez egy olyan fájó pontja a játéknak, amit csak sok-sok játékóra után fogunk megtapasztalni, mert eleinte bőven elég lesz az üzemanyagunk – ráadásul napokig magától töltődik is – és még ajándékba is kapjuk az első feltöltést, illetve el leszünk látva mindenféle fizetőeszközzel. De aztán jönnek szépen, sorjában a gondok. Kezdjük azzal, hogy kozmetikai pontokat szinte sosem fogunk kapni, tehát ha azt szeretnénk, hogy gyönyörű, szép, egyedi kocsink legyen – ráadásul egyszerre több autóval is versenyezni fogunk – akkor bizony szükségünk lesz aranyra. Amit csak nagyon ritkán vág hozzánk a játék, tehát vennünk kell valódi pénzért, illetve azt is megtehetjük hogy növeljük a VIP szintünket, hogy gyakrabban kapjunk aranyat, de ehhez is bizony csengetni kell keményen. Aztán az üzemanyag egy bizonyos szint után már pillanatok alatt elfogy, főleg ha magasabb szinten versenyzünk és van, hogy akár 2-3 kanna is kell egy versenyhez. Az igazán erős autókért meg olyan horrorisztikus pénzeket is elkérnek, ami néhol már magasabb, mint egy teljes értékű konzolos játék. Szóval, sajnos az EA tökéletesen, semmivel sem törődve rombolja le azt a hatalmas lelkesedésünket, ami az első pár napban felépült. Szomorú ez a dolog, egyre gyakrabban találkozni ilyesmivel…
A játék grafikája egyébként olyan szinten gyönyörű, hogy komolyan mondom mobilon nem láttam még ilyet, talán csak a CS2 Racingnél. Direkt kipóbáltam, hogy mi történik a felbontással, ha Apple TV-n keresztül kivetítem egy nagyképernyős Full HDTV-re. Mondanom sem kell, hogy a játék csak még szebb lett tőle, innentől fogva a telefon már csak kontrollerként funkcionál, egyszerűen fantasztikus a játékélmény. Az irányítás nagyon kényelmes és kézreáll, csupán balra és jobbra kell tapiznunk a kezünkkel, a felfelé iránnyal turbózni tudunk, míg a lefelével driftelni. A turbó a klasszikus Burnout kaszkadőrködéssel töltődik, tehát szembe forgalom, driftelés, draftelés, near miss, ugratás vagy éppenséggel takedown-nal. A soundtrack meg teljesen klasszikus Need for Speed, pörgős, atom gizda zenékkel, szinte mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb stílust, metálosoktól előre is sorry, ez nem a ti játékotok.
Az NFS No Limits egy piszok jó játék, amire lelkiismeretfurdalás nélkül dobtam volna a tíz pontot, ha az EA nem lenne ennyire kiéhezve egy kis extra zsetonra és nem akarná pofátlan módon lenyúlni a szerencsétlen iPhone júzereket is. Botrányos, amit csinálnak egyébként, külön cikket tudnék erről írni, de hagyjuk is inkább! Szóval, ha szereted a sorozatot, tegyél vele egy próbát, hátha neked lesz kedved rákölteni pár száz dollárt, mert akkor bizony az élmény tovább tart majd.
Szerintünk: 8/10
A játék ingyenesen letölthető az iTunes áruházból.
