Monster Raid・Tesztlabor

Alkalmazások - Játékok   |   2016.06.19 - 20:25   |   Írta: Ca$h   |   2669
19. jún Monster Raid・Tesztlabor

A vérbeli japán muzsikázás után jöjjön egy kis vérbeli JRPG a klasszikus, jól bevált recepteket követve.

Első körben a Monster Raid, mint a legtöbb hozzá hasonlatos örökérvényű cím (Final Fantasy, Kingdom Hearts, Dragon Quest, Dragonball, stb.) félelmetesen infantilisnek, gyerekesnek fog tűnni. Jómagam, bevallom, kifejezetten kellemetlenül éreztem magam, amikor közel 40 éves fejjel ilyen játék volt látható a telefonom nem éppen kicsi képernyőjén.

De aztán, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, elkapott a gépszíj és nem volt megállás. Történetét tekintve sajnos rögtön el is érkeztünk a cím leggyengébb pontjához. Olyannyira érdektelen és másodlagos tényező, hogy én már az első óra után túlnyomtam minden egyes fárasztó párbeszédet. Ez sajnos eléggé elkeserítő, mert ezeknek a címeknek a legnagyobb erőssége a történet szokott lenni, ennek köszönhető, hogy nem számít sem a grafika, sem a rengeteg monoton ismétlődő harc, mindegy főszereplőnk hány pixelből áll. Egyszerűen majd meghalunk a kíváncsiságtól hogyan alakul a továbbiakban a sorsa. Hát, itt sajnos ez nem lesz meg. 

Főszereplőnk egy fiatal kislány, aki szörnyvadász szeretne lenni és ennek érdekében bármire képes. Ahogy haladunk előre egyre több szereplővel ismerkedünk meg, ők lesznek, akik a küldetéseket adják. Ami szinte mindig ugyanaz, vagy össze kell gyűjteni valahol egy ritka nyersanyagot, vagy pedig le kell győzni egy adott ellenfelet. A nehézséget a későbbiekben az fogja jelenteni, hogy az ellenfelek nyilván erősebbek lesznek, illetve több nyersit kell hazavinni és a Boss-t is többször kell legyőzni.

Tudom, ez elsőre nem hangzik túlságosan csábítónak, úgyhogy vegyük inkább sorba a jó dolgokat! A grafika például csodálatosan szép, tűéles minden, az ellenfeleink rendkívül gondos tervezői munkáról árulkodnak, ha nem lesz a játékban vagy 500 szörny, akkor egy sem. Ráadául mindegyik képes továbbfejlődni legalább egyszer (van, amelyik kétszer is) amolyan Dragonballosan, egyre nagyobbak és zorkóbb külsejűek lesznek. Mert eleinte minden szörny leginkább valami ultracuki kis karalábé, vagy valami gyümölcsre emlékeztető bigyónak nevezhető, de szörnynek semmiképpen. De nem is ez a cél, nem azt akarták elérni, hogy rettegjünk az ellenfeleinktől, már csak azért sem, mert a mi csapatunkban is harcolni fogunk négy szörnnyel, ennek köszönhetően tehát a legtöbben aranyosak lesznek.

A játékban számtalan elérhető szigettel fogunk találkozni, ezek közül csak egy lesz – Monster Island –, ahol béke van és nem kell harcolni, legfőképpen azért, mert mi is itt lakunk. Ezen a szigeten több elérhető épülettel is találkozhatunk majd. Nem venném sorjában mindegyiket, csak kettőt: a Laboratóriumot és a Kapszulaházikót. Természetesen mindkét helyen egy bögyös animecica vár minket sok-sok szeretettel, csábosan, tettre készen, khm… No, nem úgy, ahogyan gondoljátok! 

Szóval a laboratóriumban tudjuk majd a szörnyecskéinket erősíteni. A kombinálással – Combine – tudjuk amolyan nem túl humánus módon az általunk kiválasztott szörnyecskébe beolvasztani a kevésbé fontosakat, ezzel erősítve őket, felgyorsítva a fejlődési folyamatot. A Enchant menüpont alatt, némi pénzmag és ritka nyersanyag fejében fel tudjuk turbózni a delikvenst a legmagasabb szintjére, jóval magasabbra, mint azt alapból tudnánk. Az Evolve lesz az, amit már korábban írtam, amikor egy szörny egyfajta evolúciós lépcsőt ugrik és nem csak külsőleg, de képességek és statisztikák szerint is erősebbé válik. Erre újfent pénzre és nagyon ritka nyersanyagokra lesz szükségünk. Végül pedig rúnákkal tudjuk felszerelni kis kedvenceinket, amik ugyancsak erősebbé teszik őket, főleg az attribútumok tekintetében.

A Kapszulaházikó tulajdonképpen olyan lesz, mint valami shop. Itt tudjuk felhasználni azokat a ritka fizetőeszközöket (rubi, érme, csillag, kupon. stb.), amiket valóban csak nagyon ritkán kapunk a játékban. A segítségükkel tudunk sorsolni magunknak erősebb szörnyeket, vagy éppen nagyon ritkákat. Az összegyűjtött kuponokból újfent sorsolni tudunk próbára téve a szerencsénket. A rendkívül ritka érmékből vásárolhatjuk a legértékesebb szörnyeket, a rubint tudjuk a legtöbb féleképpen felhasználni. Ez lesz az, amit pénzért is tudunk majd vásárolni, de a legértelmesebb felhasználási módja, ha Evolúciós nyersanyagot veszünk belőle, mert ezek olyan szinten ritkák, hogy arra szavak nincsenek, éppen ezért még kisebb az esélye annak, hogy olyan jön szembe, ami kedvenc szörnyünkhöz kéne. Főleg, hogy általában 3-5 is kell egy ugráshoz.

Szóval, az egész játék sava-borsát a fejlődés fogja kitenni és a végtelen számú grindelés, de mindeközben remekül fogunk szórakozni. Hiszen a grafika ultracuki, a zenék fülbemászóak, a harcrendszer pedig mindenkinek ismerős lesz. Körökre bontott, teljesen klasszikus Final Fantasy stílus. A bal felső sarokban láthatjuk a sorrendet, hogy mikor jönnek a mi szörnyeink és mikor az ellenfelek. Mindenki egyszer tud támadni, ha vége a körnek kezdődik minden elölről, közben természetesen töltődik a manna és ennek köszönhetően egyre több speckó képességet tudunk használni. Minden egyes szörnynek van egy "eleme”. Ezek körforgásszerűen kapcsolatban állnak egymással, kő-papír-ollószerűen, erre van is egy kis segítség a jobb felső sarokban. Érdemes tehát minden elemből tartani egyet, hogy ne érhessenek meglepetések.

Természetesen lesznek a játékban multiplayer opciók is, egyrészt számtalan hátizsákkal fogunk találkozni, amiket felvéve különböző játékosokat vehetünk fel a barátlistánkra. Akik a listánkon vannak azoknak a legerősebb szörnyét naponta egyszer magunkkal tudjuk majd vinni egy-egy küldetés erejéig, ha már sok barátunk lesz, akkor szinte minden küldire jut majd valaki. Aztán ott lesz az Aréna a magasabb szintű játékosoknak, akik összemérhetik tudásukat az egymás elleni harcban. Végül pedig, de nem utolsó sorban, ott lesz a „Raid Portal”, ahol egyszerre több játékos tud megküzdeni rendkívül erős ellenfelek ellen, de ehhez már barátok kellenek és természetesen kommunkikáció az alapja mindennek. Ezt a részt sajnos nem állt módomban kipróbálni, pedig talán ez érdekelt volna a legjobban. Erre nem elég egy hét tesztelés, jóval hosszadalmasabb folyamat összeszedni egy ütős csapatot. Remélem valamelyikőtök kipróbálja majd. 

Mindent egybevetve a Monster Raid egy erősen jó játék, azon ritka címek egyike, ami név nélkül is el tudta érni az elismerésem. Kár, hogy története nincsen, mert anélkül a fene se tudja ki meddig fogja tolni vele. Nekem nem volt több időm, valahol sajnálom is, de az élet és a tesztelés megy tovább, nincs megállás. 

Szerintünk: 7/10

 

A játék ingyenesen letölthető az iTunes áruházból.


Kommentek megjelenítése